2006-11-16 15:59:36

"A Laokoón - szoborcsoport - a Vatikáni Múzeumok eredete" címmel új jubileumi kiállítás nyílt


November 16-án délelőtt mutatták be az újságíróknak a fennállásának 500. évfordulóját ünneplő Vatikáni Múzeumok egyik büszkeségéhez, a Laokoón-szoborcsoporthoz kapcsolódó kiállítást. A jubileumi rendezvények sorában kiemelt helyet foglal el ez a tárlat, amely február végéig látogatható a nagyközönség számára.
Magát az antik szobrot 1506. január 14-én találták meg Titusz császár római fürdőinek közelében egy szőlőskertben és azonnal beazonosították azzal az alkotással, amelyet Plinius a Kr. e. II. században élt rodoszi Hagészandrosz, Athénodórosz és Polüdórosz szobrászoknak tulajdonított.
Mint ismeretes, Laokoón trójai pap föllázadt az istenek által kiszabott sors ellen, amikor meg akarta akadályozni Trója pusztulását és figyelmeztette a városlakókat, hogy ne engedjék be a görögök ajándékát, mely a katonákat magában rejtő híres trójai faló volt. Hogy beteljesedjék az istenek akarata, tengeri kígyókat küldtek Laokoón és fiai elpusztítására. A szoborcsoport azt a jelenetet örökíti meg, amikor Laokoón két fiával együtt a kígyók halálos szorításából próbál kiszabadulni. Trója végül elesett, s az égő város romjaiból menekülő Aeneas új várost alapított, Rómát, mely a római birodalom központja lett, s amely majdan Péter utódának székhelyévé vált. Éppen e kapcsolat miatt vásárolta meg a XVI. században II. Gyula pápa a szoborcsoportot, amely a későbbi Vatikáni Múzeumok első darabja lett.
A most megnyílt kiállítás nem csupán az eredeti márványszobrot mutatja be, hanem ízelítőt ad abból a hatalmas művészeti örökségből, amely a Laokoón-szobor ihletésére született az évszázadok folyamán, s amely a mai napig tart. Versek, festmények, metszetek, kódexek, szobrok viszik tovább az örökérvényű üzenetet: az ember drámai küzdelmét a halállal.
Külön érdekesség, hogy a tárlat egyik darabja a budapesti Szépművészeti Múzeumból érkezett, nevesül Marcantonio Raimondi Laokoónt ábrázoló XV. századi rajza.
A Vatikáni Múzeumok nyitvatartási idejében, és azon túl is ingyenesen látogatható a kiállítás a Sala Polifunzionale-teremben: hétköznap 8.45-17.45 között, szombaton 13.45-ig, november 18-tól egészen 2007. február 28-ig.








All the contents on this site are copyrighted ©.