2006-10-31 17:42:15

A helyes inkulturáció és a szeretetszolgálat tanúságtétele által lehet evangelizálni ma is az ázsiai földrészt - véget ért az első ázsiai missziós kongresszus


Az észak-thaiföldi Chiang Maiban tartották az elmúlt napokban az első ázsiai missziós kongresszust "Jézus Krisztus története Ázsiában: az élet és a hit ünneplése" - címmel. A találkozót az Ázsiai Püspökkari Konferenciák Szövetsége szervezte az Evangelizálási Kongregáció javaslatára. A megbeszéléseket XVI. Benedek pápa különleges küldötte, Crescenzio Sepe bíboros, nápolyi érsek vezette, aki korábban a Hitterjesztési Kongregáció prefektusa volt és aki annak idején előmozdította az ázsiai kongresszust. Thaiföldről visszatérve Sepe bíboros így nyilatkozott rádiónknak:
- Az első ázsiai kongresszuson több mint ezer küldött vett részt, a kontinens valamennyi országát képviselő összes püspök, ebből kifolyólag lehetőség nyílt alaposan megvizsgálni az evangelizáció helyzetét Ázsiában, ahol a katolikusok a legkisebb számban vannak jelen. Ez azt jelenti, hogy a több, mint négy milliárd lakosból mindössze 120 millió a katolikus, ami nem egész 2,6 százalékot tesz ki. A megbeszélések egyik legfontosabb momentuma a lelkiismeretvizsgálat, az elmélyülés, és elsősorban annak keresése volt, hogyan kötelezhetnék el magukat a katolikusok az evangelizáció mellett az ázsiai kulturális, társadalmi és vallási közegben.
- Bíboros úr említette, hogy a keresztények, és ezen belül a katolikusok kisebbséget alkotnak az ázsiai földrészen: Ön szerint milyen módon képes áthatni az Evangélium üzenete az ázsiai kultúrák színes világát?
- Az alapvető eszköz mindig is az igazi, a biztos inkulturáció marad. Ahogyan azt az egyház tanítása, különösen II. János Pál pápa több ízben kifejtette, ennek a hiteles inkulturációnak a módszere mindig szem előtt kell, hogy tartsa a valóságot, amelyet evangelizálnia kell, s ezt kövesse a szeretetszolgálat tanúságtétele. Azt kell, hogy mondjam, az ázsiai földrészen a karitatív munka, mely társadalmi vonatkozásokkal is bír, túlmutat az egyes országokban jelen lévő katolikusok számán. Azokra a nagy országokra gondolok, mint Kína és India, ahol a karitatív munka tengelye körül forog katolikus szervezeteink egész tevékenysége. Azt hiszem, hogy a megfelelő inkulturáció, mely a szeretetszolgálat tanúságtételével párosul, mutatja meg a helyes utat az evangelizációra ezen a csodálatos, de olyannyira nehéz és kényes problémákkal küzdő ázsiai földrészen - fejezte be beszámolóját az első ázsiai missziós kongresszusról Crescenzio Sepe bíboros.







All the contents on this site are copyrighted ©.