2006-10-30 16:11:29

A Pápa vasárnapi Úrangyala imádsága


A zsúfolásig megtelt Szent Péter téren, vasárnap délben XVI. Benedek pápa, az Úrangyala imádság előtt a vasárnapi evangélium magyarázatával kezdte beszédét.
A jerikói vak kérése megérinti Krisztus szívét és megáll, hogy meggyógyítsa. A döntő pillanat a személyes és közvetlen találkozás volt az Úr és a szenvedő ember között. Egymással szemben találja magát Isten gyógyító akarata és a gyógyulni vágyó ember. „Menj, a hited meggyógyított téged.” – ezzel meg is történik a csoda. Isten öröme, az ember öröme. A látását visszanyert Bartimeus „követte őt az úton”- áll az evangéliumban. Ez azt jelenti, hogy tanítvánnyá lett és követte a Mestert Jeuzsálembe, hogy résztvegyen a megváltás nagy titkában. Ez az elbeszélés a katekumenek keresztség felé vezető útját idézi. Az ősegyházban „megvilágosodásnak” is nevezték a keresztség szentségét.
„A hit a megvilágosodás útja” – folytatta beszédét a Szentatya. Az ember beismeri, hogy szüksége van a megváltásra és eljut a Krisztussal való személyes találkozásig, aki meghívja, hogy kövesse Őt a szeretet útján. Az egyházban ez az útja a keresztény beavatásnak, amely felkészít a keresztségre, a bérmálásra és az Eucharisztia vételére. Ott, ahol a gyerekkeresztség terjedt el, a fiatalok és a felnőttek olyan hitoktatási és lelki élményekben részesülhetnek, amelyek segítségével újra felfedezhetik a hitüket érett és tudatos módon, hogy ezt követően hiteles tanúságtevők lehessenek. Milyen fontos a lelkipásztorok és a hitoktatók tevékenysége! A saját keresztségünk értékének újrafelfedezése minden keresztény ember missziós elkötelezettségének az alapja – mondta a Pápa.
Az Úrangyala imádság előtt arra kérte, a nyárias melegben összegyűlt zarándokokat, fohászkodjanak Szűz Máriához, hogy sokszorozza meg az evangélium misszionáriusainak számát és minden megkeresztelt ember érezze át, hogy Isten szeretetének hirdetője.
A Mária imádság után XVI. Benedek pápa beszédében szigorúan elítélte a világ bármely országában történt emberrablásokat és imáiról biztosította a bűncselekmények áldozatait, hozzátartozóikat és barátaikat. Külön megemlítette a Sassariból, szeptember 14-én elrabolt Giovanni Battista Pinna esetét, felszólítva az elkövetőket, hogy minél előbb engedjék őt vissza szeretteihez.
A Pápa köszöntötte az Olaszország különböző régióiból érkezett fiatalokat, akik az olasz egyház ifjúsággal foglalkozó hároméves programjának előkészítésére érkeztek Rómába. A Szentatya nagy számban várja őket 2007. szeptember 1-2. között Loretóba, az olasz fiatalok találkozójára. Abban a kedves Mária-szentélyben, a hit és a misszió örömében, olyan kegyelmi pillanatokra számíthatnak, amely méltó felkészülés lesz a 2008-as Sydneyben megrendezésre kerülő Világifjúsági Találkozóra.
Ezt követően a Szentatya a francia, angol, német, spanyol, portugál és lengyel anyanyelvű zarándokokat köszöntötte és röviden összefoglalta számukra az evangélium üzenetét. Üdvözölte az ukrán, horvát és olasz zarándokokat is. Külön köszöntötte a Motoros Rendőrök Szövetsége találkozójának résztvevőit, akik az egész Szent Péter teret betöltő hangos motorzúgással fejezték ki örömüket.
XVI. Benedek pápa magyarul szólt a soproni Szent Orsolya Katolikus Iskola tanáraihoz: „Szeretettel köszöntöm a magyar zarándokokat, különösen is a soproni Szent Orsolya Katolikus Iskola tanárait. A keresztény ifjúság nevelése nagy horderejű erkölcsi felelősség. Ezért krisztusi életetek legyen jó példa a felnövekvő keresztény nemzedékek számára.” A tanárok nagy ujjongással üdvözölték a pápát és meghatódva hallgatták szavait.
Az Úrangyala imádság után arra kértük a soproni iskola tanárait és a csoportjukkal érkezett zarándokokat, hogy mondják el milyen élményt jelentettek számukra XVI. Benedek pápa szavai. A felvételen hallani a rendőrmotorok hangját is…







All the contents on this site are copyrighted ©.