2006-10-25 12:10:45

Kérjétek tőle: "Mester, taníts meg minket imádkozni, taníts meg gondolkozni, írni és beszélni", mert e dolgok szorosan összefüggnek - buzdította az egyetemistákat a Pápa


XVI. Benedek pápa hétfőn délután a Szent Péter-bazilikában találkozott a római Pápai Egyetemek tanáraival és hallgatóival, akiknek Zenon Grocholewski bíboros, a Katolikus Nevelési Kongregációja prefektusa mutatta be a tanévnyitó szentmisét, amelynek hagyományát II. János Pál pápa vezette be. A szertartás végén XVI. Benedek pápa beszéddel köszöntötte az egybegyűlteket. Ebben a spirituális élet fontosságáról szólt, valamint arról, hogy az emberi érés és a kontemplatív-szerzetesi képzés együtt kell, hogy haladjon a kulturális fejlődéssel. A Pápai Egyetemeken tanuló mintegy tizenötezer hallgató nemzetiségét és kultúráját tekintve igen változatos, ugyanakkor nem széteső közösséget alkot, hiszen hasonló képzési alapelvek, és mindenekelőtt az egyház tanítóhivatala iránti hűség fogja össze őket. Ahhoz, hogy Jézus hiteles tanítványaivá válhassanak, elmélyülhessenek a keresztény igazságokban és a teológiában vagy más vallásos tudományokban, a csöndre és a szemlélődésre való nevelésre van szükségük, mert képessé kell válniuk arra, hogy a szívük meghallja a hozzájuk szóló Istent. Szavainknak csak akkor lehet valami haszna, ha azok a szemlélődés csöndjéből születnek, s így nem értékelődnek le a világ beszédeinek szintjére, amelyek a közvélemény konszenzusát keresik - figyelmeztetett a Szentatya.
Aki egy egyházi intézményben tanul, az legyen készséges az igazság és az engedelmesség iránt, gondolatait és szavait irányítsa Isten felé. Ennek a sajátos lelki felemelkedésnek az alapja Isten szavának szeretetteljes ismerése.
Apostolkodásotok akkor válik főként gyümölcsözővé - mondta még a Pápa az egyetemistáknak -, ha tápláljátok Krisztussal való személyes kapcsolatotokat, az életszentségre törekedtek és létetek egyedüli céljaként Isten Országának megvalósítását tűzitek ki.








All the contents on this site are copyrighted ©.