Mindszenty József bíboros és 1956: „A legelső szabadságharcos”

Kovács Gergely történelem tanár előadásának első része:
A Magyar Szabadságharcos Nemzetőr Szövetség Mindszenty József bíborost 1957-ben „a legelső szabadságharcosnak” nyilvánította. Magyarországon ez az esztendő a forradalom véres megtorlásának az időszaka. Száz letartóztatott papot olyan nyilatkozat aláírására kényszerítettek, miszerint „Mindszentyt el kell távolítani az országból, mert ő volt az októberi ellenforradalom szellemi vezére”. Ebben a kényszer szülte nyilatkozatban az az érdekes, hogy a korábbi Mindszenty-ellenes rágalmakkal szemben ennek van némi valóságalapja, mert ha nem is a vezére volt az októberi eseményeknek, de mindenképpen az egyik kulcsfigurája és jelképes személyisége. Erre gondolt a Nemzetőr Szövetség – és Mindszenty atya korábbi, 1944 és 1948 közötti szabadságküzdelmére – amikor a „legelső szabadságharcos” megtisztelő címmel kitüntette őt.
A forradalom első napjait a bíboros még teljes bizonytalanságban töltötte felsőpetényi fogságában. Nem tudhatta, hogy a győri papság 12 pontos követelése között ott volt a kiszabadítása, Budapesten pedig a tüntető tömeg kézről kézre adta a kispapok által szerkesztett röplapot: „Teljes és valódi vallásszabadságot és Mindszenty azonnali szabadon bocsátását követeli a magyar nép!” Az újpesti forradalmi bizottság október 29-én döntött a követelés teljesítéséről, de mielőtt a tervet végrehajthatták volna, a bíboros őrei átálltak a forradalom oldalára, a közelben állomásozó magyar honvédek pedig Mindszenty atyát kiszabadították. Október 31-én az újpesti nemzetőrök és a katonák együtt kísérték diadalútján Magyarország hercegprímását a fővárosba.
Érdekes megfigyelni azokat a fényképeket, amelyek október 30-án és 31-én készültek a bíborosról. A fogságából kiszabadulva nincs főpapi mellkeresztje, bíborosi ruháját egy ajándékba kapott nemzeti színű szalag díszíti csupán, arca pedig a sok izgalom és az első átvirrasztott éjszaka ellenére sugárzik az örömtől és a lelkesedéstől: szabadságharcos szerepvállalását ezek a képek tükrözik leginkább. Találkozókkal, tárgyalásokkal, munkával és imádsággal átvirrasztott éjszakái október 30. után is folytatódtak.
A Szabad Magyar Rádió így tudósított a megérkezéséről: „Mindszenty József, akit a győztes forradalom kiszabadított rabságából, ma reggel budai lakásába érkezett. Már nyolc óra óta mind nagyobb tömeg helyezkedett el a palota környékén, hogy üdvözöljék a nyolc évig ártatlanul elszenvedett szörnyű rabságából hazatért kardinálist. Amikor megjelent a palota erkélyén és pár szóval megköszönte a ragaszkodást, áldását adta a nép beláthatatlan tömegére.” Martin J. Hillenbrand amerikai követ később így méltatta az eseményt: „Istennek hála, életben maradt, és Mindszenty történelmi jelentősége újra megmutatkozott, történelmi szerepe ismét egészen nyilvánvaló lett azzal, ahogy 1956-ban az ország népe fogadta. Ez mindennél többet mond.”
Négy szabadon töltött napja alatt alig evett, alig aludt, nyolcévi kényszerpihenő után – az ország kétségbeejtő helyzetére tekintettel – óriási munkába kezdett. Az egyházi küldöttségekkel a magyar katolikus egyház helyzetéről, a békepapi mozgalom okozta károk felszámolásáról tárgyalt. A segélyszervezetek képviselőitől támogatást kért Magyarország számára, a hazai és külföldi média érdeklődőin keresztül segélykérő felhívásokat tett közzé. A nagyvilágtól nemcsak adományokat, hanem elsősorban imádságot kért a magyar nép számára, amely – mint mondta – még súlyos harcok előtt áll. Felkeresték őt az egyetemi ifjúság képviselői is, hogy az áldásában részesüljenek.
Rövid idő leforgása alatt Mindszenty József újra az egész ország lelki, szellemi, erkölcsi vezéregyéniségévé vált, egy tekintélyes államfő híján a nemzet egészének és „gyönyörű egységének” a hiteles megtestesítője lett.