2006-10-20 17:33:47

Pénteken délelőtt a Szentszék sajtótermében bemutatták a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának a Ramadán befejezésére írt üzenetét


A sajtótájékoztatót Paul Poupard bíboros, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke nyitotta meg, majd beszédet mondott Pier Luigi Celata érsek, a dikasztérium titkára. Jelen volt Khaled Akashed prelátus, az iszlámmal való kapcsolatok hivatalának vezetője, majd Felix Machado prelátus a Pápai Tanács helyettes titkára mutatta be annak a kötetnek az új kiadását, amely a Vatikáni Könyvkiadó gondozásában jelent meg a következő címmel: „Vallásközi Párbeszéd a katolikus egyház hivatalos tanításában, a II. Vatikáni Zsinattól II. János Pál pápáig (1963-2005).
Ez volt az első alkalom, hogy a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa által a Ramadán végére írt üzenetet hivatalos sajtóbemutatón ismertették.
Poupard bíboros bevezetőjében szólt napjaink súlyos és összetett problémáiról, amelyek kockára teszik a vallások hihetőségét. A főpásztor utalt rá, hogy a tanács minden évben üzenetet intéz a három nagy világvallás követőihez, legnagyobb ünnepeik alkalmából, azaz a buddhistákhoz, a hindukhoz és a muzulmánokhoz. Most a muzulmán böjt hónap vége alkalmából békét, nyugalmat és örömet kívánt a bíboros az iszlám követőinek, megismételve XVI. Benedek pápa jókívánságait, amelyek már a Ramadán elején elhangzottak. A böjti időszak nemcsak az imára nyújt jó alkalmat, hanem arra is, hogy elgondolkodjunk napjaink súlyos problémáiról, mint az igazságtalanság, a szegénység, a feszültségek, konfliktusok az egyes országokon belül és a nemzetek között. A terrorizmus különösen súlyos sebet jelent, amely annyi ember életét kioltotta, oly sok asszonyt tett özveggyé, gyermekeket árvává. Vajon nem a keresztények és muzulmánok feladata-e, hogy hozzájáruljanak ezeknek a drámai helyzeteknek a megoldásához? – tette fel a kérdést Poupard bíboros. A hívők hitelessége forog kockán, mivel sokan megkérdőjelezik a vallások hasznosságát és a hívők következetességét. Bátorságra és határozottságra van szükség, valamint arra, hogy ahol ez lehetséges, a két vallás követői közösen munkálkodjanak – mutatott rá Pier Luigi Celata, a dikasztérium titkára. A nyugati társadalmakat jellemző vallási közömbösséggel, a vallási dimenzió kizárásával szemben különösen jelentős az együttműködésre való felszólítás. A Ramadán végére írt üzenet hangsúlyozza, hogy a világnak olyan keresztényekre és muzulmánokra van szüksége, akik tiszteletben tartják, becsülik egymást és arról tesznek tanúságot, hogy kölcsönösen szeretik egymást, együttműködve dicsőítik Istent, az emberek javára.
A sajtótájékoztatón megjelent újságírók arról kértek felvilágosítást, hogy milyen jelenleg a katolikus egyház és az iszlám világ kapcsolata, XVI. Benedek pápa vitatott beszéde nyomán. Utaltak arra a nyílt levélre, amelyet 38 muzulmán értelmiségi intézett a Szentatyához. Poupard bíboros válaszában hangsúlyozta, hogy erre a kezdeményezésre a párbeszéd jegyében került sor, amely tovább folytatódik, akadémiai szinten. Nagyon fontos, hogy közösen elgondolkozzunk arról az alapvető témáról, amit a vallás és az értelem közötti kapcsolat jelent.
Felix Machado – a vallásközi párbeszédről szóló kötet bemutatásakor többek között leszögezte: a vallásközi párbeszéd hozzátartozik a keresztények mindennapi életéhez, különösen napjaink multikulturális társadalmaiban, amelyben egymás mellett élnek különböző vallások hívei, ezért fontos, hogy a párbeszéd mindig az egyház tanításának szellemében történjék.







All the contents on this site are copyrighted ©.