Exkluzív interjú Arturo Marival, a Pápák hivatalos fényképészével, az Osservatore Romano fotórészlegének vezetőjével Mindszenty József bíboros hercegprímásról és II. János Pál pápáról

Arturo Mari, a Pápák hivatalos fényképésze, akit világszerte jól ismernek a televízió nézők, hiszen már mintegy 30 éve minden egyes pápai szertartáson közvetlen közelről fényképezi Péter utódát, 1971-ben találkozott Mindszenty József bíboros hercegprímással. A bíboros, mint ismeretes, 1971. szeptember 28 és október 23 között tartózkodott Rómában, ahol a vatikáni Szent János toronyban kapott elhelyezést. Arturo Mari akkor, mint fiatal kezdő fényképész készített a bíborossal képriportot az Osservatore Romano egyik vasárnapi száma részére, és ekkor nyílt rá alkalma, hogy - tolmács segítségével - szót váltson a bíborossal. Amikor idén márciusban rádiónk - fennállásának 75. évfordulóját ünnepelve - XVI. Benedek pápa fogadására készült - a látogatást megelőzően több ízben is felkeresték székházunkat a vatikáni illetékesek, hogy felmérjék a helyszínt és mindent a legmegfelelőbb biztonsági és logisztikai intézkedések szerint szervezzenek meg. A küldöttség tagjai között fontos helyet kapott Arturo Mari is, akit több évtizedes, hűséges vatikáni szolgálatáért kommendátori fokozattal tüntettek ki. Amikor a delegáció szerkesztőségünkbe lépett, az Osservatore Romano fotórészlegének vezetője, megpillantva Mindszenty József bíboros irodánkban kifüggesztett, mosolygós plakátját, örömmel kiáltott fel: találkoztam vele, amikor Rómába jött! Akkor kaptuk az ígéretet, hogy alkalom adtán felidézi a hercegprímáshoz fűződő emlékeit, amelyre most került sor.
"Guardi..."
- Emlékeim? Akkor még nagyon fiatal voltam, de a bíborossal való találkozás rendkívül mély nyomot hagyott emlékezetemben. Ismertem kissé azokat az eseményeket, amelyek Magyarországon történtek, amelyekről annyi újság, rádió, televízió beszámolt, és szembe találni magam a bíborossal, aki a Vatikán vendége volt a Szent János toronyban, számomra nagy jelentőséggel bírt. Nagyon fontos volt, mert gondolatban felidéztem, mennyit szenvedett ez a nép, és ez az ember a magyar nép hőse volt, aki az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén talált menedéket. Ami rendkívül nagy hatást tett rám, az, hogy szenvedő arckifejezése, kissé hajlott háta ellenére, tekintete élénk és reménységgel teli volt. Látványa gyengédséget váltott ki belőlem. A bíboros szűkszavú volt, nem beszélhetünk interjúról, inkább csak néhány szóban - tolmács segítségével - kicseréltük véleményünket. Számára a nagykövetség aranykalitkát jelentett, mert - ahogy kifejtette - híveivel, népével szeretett volna lenni. Nagy szenvedést jelentett számára, hogy nem hagyhatta el az épületet, hogy övéivel lehessen és segíthessen nekik. Erre nem volt lehetőség a történelmi események következtében. És ez még nagyobb szenvedést jelentett számára. Itt Rómában, a Vatikánban is, miközben a képriportot készítettük, világos volt, hogy itt sem érezte magát a megfelelő helyen. Ezért, ha jól emlékszem, csak mintegy hónapig maradt a Vatikánban. Ezt követően egyenesen Bécsbe költözött, ami földrajzilag a legközelebbi hely Magyarországhoz. Látszott rajta az a végtelen nagy elszántság, hogy népéért akar szenvedni, népével akar lenni. Ez volt az, amit az alatt a rövid idő alatt, amit együtt töltöttünk, a leginkább méltányoltam Mindszenty bíboros alakjában.
- Most, hogy közeledünk az 1956-os magyar forradalom kitörésének 50. évfordulójához, Ön szerint mi lehet Mindszenty bíboros üzenete a mai fiataloknak, akik csak kevéssé ismerik történetét?
- Szerintem a püspökök feladata, hogy beszéljenek a fiataloknak erről az óriásról, aki nemzeti hős volt, jelkép volt, mint egy zászló. Bíboros volt, de megmaradt mindig papnak, aki híveiért küzd. A fiatalokkal meg kell ismertetni, hogy milyen üzentet hagyott példájával, szenvedésével, amelynek célja az volt, hogy visszatérhessen népe körébe. És ezt mindig meg is próbálta, nem törődve a veszélyekkel. Amikor elérkezett 1989, akkor sajnos ő már nem volt közöttünk, de azt hiszem, hogy rendkívül erőteljes üzenetet hagyott a történelem számára. És erről a püspököknek kell beszélniük a fiatalok számára, ez a legjobb, amint Mindszenty bíboros érdekében tehetnek.
- Ma október 16-a van, amikor arra emlékezünk, hogy 28 évvel ezelőtt választották meg Isten szolgáját, II. János Pál pápát Péter utódának. Gondviselésszerű, hogy éppen ma jött létre közöttünk ez a találkozó, hiszen Mari úr azon kiváltságosok között volt, akik élete utolsó óráiban láthatták a Szentatyát. Felidézne néhány emléket?
- Nagyon sok emlékem van, hiszen 27 évről van szó, majdnem egy élet, egy élet egy olyan ember mellett, aki megjelölte a történelmet - és ez a nálam illetékesebbek véleménye is. 1989 nem véletlenként, nem szeszélyből következett be. Párbeszédet folytatott mindenkivel, de nemcsak szavakban, hanem valóban a békét akarta, és el is nyerte azt. Azt hiszem, hogy a történelemben egy szilárd pont marad II. János Pál pápasága. Azután az a sok-sok ember, akivel találkozott, milliókkal és milliókkal, amikor külföldre mentünk, például Latin-Amerikába. Nemcsak Lengyelországban, amely a hazája volt, ahol született, és amelynek helyi egyháza olyan komoly tanúságot tett a hitről. Ami Magyarországot illeti, különösen megmaradt emlékezetemben, amikor a Dunán hajózott. Az emberek a folyó két partján álltak és üdvözölték. Nem felejtem el a Pápa tekintetét, mintha a nép szenvedésére gondolt volna, amely most már végre szabad volt. Az emberek örömteli tapsa természetesen a Pápának szólt, de azért tehették ezt, mert szabadok voltak. És ez nagyon fontos.
- Annak az utolsó áldásnak az emléke mindig elkíséri?
Azt hiszem igen, nem könnyű erről szólni. Mindig emlékezni fogok rá, hogy hat órával azelőtt, hogy meghalt volna, magához hivatott; nem volt könnyű, amikor az ágya elé értem. Áldását adva megfogta kezemet és ennyit mondott, köszönöm, köszönöm, Arturo. Olyan dolgok ezek, amelyek örökre nyomot hagynak az életben. Nem lehet őket elfelejteni.
- Ez után a beszélgetés után, mi is felkeressük II. János Pál pápa sírját, hogy lerójuk előtte tiszteletünket ezen az évfordulós napon.
- Én már megtettem ezt ma reggel, csakúgy, mint majdnem minden nap.