A Pápa ezúttal a kánai Simon és Júdás Tádé apostolokról tartotta katekézisét

Szerdán délelőtt az általános kihallgatás során XVI. Benedek pápa folytatta a 12 Apostolról szóló katekézisét. Ez alkalommal a kánai Simonról és Júdás Tádéról szólt.
Simont Máté és Márk „kánainak” nevezi, Lukács evangelista pedig a „buzgó Simon”-ról tesz említést. Valójában mind a két jelző ugyanazt fejezi ki, mivel a quaná ige a héber nyelven annyit jelent, mint „féltékeny, szenvedélyes” és abban az értelemben is használható, hogy „Isten féltékeny az általa kiválasztott népre”, illetve olyan emberekre lehet alkalmazni, akik buzgón kívánják szolgálni az egyetlen Istent, teljes odaadással, mint Éliás. Lehetséges tehát, hogy ez a Simon, ha nem is tartozott kifejezetten a zelóták nacionalista mozgalmához, lángoló buzgalmat érzett Isten, valamint népe, és az isteni törvény iránt. Ezáltal Simon éppen Máté ellentéte, aki, mint vámos, teljes mértékben tisztátalannak tartottak tevékenységet folytatott. Ez világosan mutatja, hogy Jézus, tanítványait és munkatársait a legkülönbözőbb szociális és vallási rétegből választotta ki, számára csak a személy volt a fontos, nem pedig a társadalmi kategória, cím, vagy rang. Jézus követőinek csoportjában éppen az volt a szép, hogy, bár különféle származásúak voltak, mégis minden elképzelhető nehézséget túlszárnyalva éltek együtt. Jézus maga volt összetartásuk oka, őbenne mindnyájan megtalálták az egységet. Ez példát mutat számunkra, akik gyakran hajlamosak vagyunk arra, hogy hangsúlyozzuk a különbözőségeket vagy az ellentéteket, elfelejtve, hogy Jézus Krisztusban adatott meg számunkra az erő, hogy leküzdjük a konfliktushelyzeteket - mondta a Szentatya.
Júdás Tádéról szólva XVI. Benedek megállapította, hogy a Tádé név bizonytalan eredetű. Egyes feltevés szerint az arám taddá szóból származik, ami „nagylelkűre” utal, illetve a Teodor görög név rövidítése. Júdás Tádéról csak keveset tudunk. Mindössze János tesz róla említést evangéliumában. Az Utolsó Vacsora során „Júdás, nem a kariótiai (itt) közbeszólt: „Uram, hogy van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat és nem a világnak?” Jézus tovább folytatta: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni”. Jézus közvetett válasza rendkívül fontos igazságot állít: Jézus tanítványainak való megnyilvánulása nem külsőleg, hanem belsőleg történik. Feltétele a tanítvány Jézus iránti szeretete, amely nem pusztán egy érzelem, hanem konkrét szeretet, amely a Jézus szava iránti engedelmességben nyilvánul meg, és a tanítványt kedvessé teszi az Atya előtt. Ennek következtében az Atya és Jézus állandó jelleggel a tanítvány szívébe költöznek.
A múltban Júdás Tádénak tulajdonítottak egy újszövetségi levelet, amelyet szerzője azoknak a kiválasztottaknak címzett, akik az Atya Isten szeretetében élnek, és akik „Jézus Krisztusban megőrzött meghívottak”. Ennek az írásnak a középpontjában aggódó szeretet áll, amely óva inti a keresztényeket mindazoktól, akik Isten kegyelmét ürügyként használják fel, hogy megmagyarázzák erkölcstelenségüket, és elfogadhatatlan tanításokkal vezessék félre testvéreiket, ezáltal megosztottságot hozva létre az egyházban. „Ezek az álmodozók megfertőzik a testet, megvetik a felsőbbséget és káromolják a méltóságot Júdás Tádé ezeket az embereket bukott angyalokhoz hasonlítja, és erőteljes szavakkal állítja, hogy „Káin útjain járnak”. Kertelés nélkül kimondja, hogy „szégyenfoltok ők, akik lakomáikon tartózkodás nélkül lakmároznak és hizlalják magukat: széltől ide-oda kergetett esőtlen felhők, késő őszi, terméketlen, kétszer kiveszett, gyökerestül kitépett fák, saját gyalázatukat tajtékzó, vad tengeri hullámok, bolygó csillagok, akikre a sötét alvilág vár mindörökké”.
Ma már talán nem vagyunk hozzászokva az ehhez hasonlóan polémikus nyelvezethez, amely költői szempontból erőteljes képekben, világosan rámutat arra, hogy mi az, ami összeegyeztethetetlen a kereszténységgel. Mindenképpen tovább kell folytatni a türelem és a párbeszéd útját, amelyet a II. Vatikáni zsinat kezdett meg. Ez azonban nem feledtetheti velünk annak a kötelességét, hogy ugyanolyan határozottsággal mindig átgondoljuk és hangsúlyozzuk keresztény önazonosságunk fő vonalait, amelyekről nem lehet lemondanunk. Másrészt szem előtt kell tartani, hogy önazonosságunk nem pusztán kulturális szinten jelentkezik, hanem igényli a hit természetéből fakadó provokáció erejét, világosságát és bátorságát. A Júdás Tádénak tulajdonított levél így folytatja: „Ti azonban, szerettem, épüljetek szent hitetek alapjára. Imádkozzatok a Szentlélekben. Tartsatok ki Isten szeretetében és várjátok Urunk Jézus Krisztus örök életet adó irgalmasságát. Utasítsátok rendre a kétkedőket”. A levél végül ezekkel a gyönyörű szavakkal zárul: „Neki azonban, akinek hatalma van, hogy titeket megőrizzen a bűntől és szeplőtelenül és örvendezéssel dicsőséges színe elé állítson: neki, egyedül üdvözítő Istenünknek, Urunk Jézus Krisztus által, legyen tisztelet és dicsőség, uralkodás és hatalom minden idő előtt, most és mindörökké. Amen”.
Jól látható, hogy ezeknek a soroknak a szerzője a maga teljességében megélte hitét, amelyhez olyan nagy értékek tartoznak, mint az erkölcsi integritás, öröm, bizalom, és végül az Úr dicsérete, mivel mindennek okozója egyetlen Istenünk és Jézus Krisztus irgalma. Mind buzgó Simon, mind Júdás Tádé segítsenek bennünket abban, hogy ismét felfedezzük és fáradhatatlanul megéljük a keresztény hit szépségét, határozottan és örömmel tegyünk arról tanúságot – fejezte be szerda délelőtti katekézisét XVI. Benedek pápa.