Áldd meg és őrizd meg népünket, hogy általunk és közöttünk felépülhessen a Te Országod - a Vatikáni Magyar Kápolna búcsúja

Október 10-én, kedden reggel 8 órakor tartotta a római magyar közösség a Magna Domina Hungarorum, Magyarok Nagyasszonya kápolna búcsúját. Az ünnepi szentmisét Várnai Jakab atya, a ferences rend definitor generális mutatta be, tekintettel arra, hogy a Magyarok Nagyasszonya lett idén a ferencesek magyarországi rendtartományának pátrónája.
A szertartáson koncelebrált Németh László prelátus, a Pápai Magyar Intézet rektora, Ruppert József piarista generális asszisztens, Somorjai Ádám bencés, a vatikáni államtitkárság munkatársa, valamint Harsányi Ottó ferences, a Pápai Antonianum Egyetem adjunktusa, továbbá a Pápai Magyar Intézet ösztöndíjas papjai. "26 évvel ezelőtt, október 8-án II. János Pál pápa szentelte föl a magyar kápolnát - mondta köszöntőjében Németh László prelátus, aki a Szentlélek kiáradását kérve egyben megtartotta az általa vezetett intézet évnyitóját.
"Szent Fiadat, Boldogasszony kérd e népért!" - könyörögtek a magyar kápolna búcsúján a hívek. Várnai Jakab atya homíliájában egy párhuzamra hívta föl a figyelmet. Ahogyan a kápolna oltár mögötti falán a Szűzanya súlyos fémszobrát nem trónusra helyezte az alkotó, hanem szinte lebeg, az ég felé emelkedik; úgy a Mária-tisztelet történelmünkben és művészetünkben letagadhatatlan, kitörölhetetlenül jelen lévő tény. Ugyanakkor Mária közbenjáró segítsége, az a mély közösség, amivel ott van mellettünk, ahogyan ő anyánk, az mégiscsak a hit számára megközelíthető, láthatatlan szellemi valóság. És mint ahogyan a szoborban sem az acél a lényeg, hanem a könnyedség, úgy a Mária-tiszteletben a történelmi tény mellett az igazán fontos, hogy hitben be tudjunk lépni annak megtapasztalásába, hogy ő most is Magyarok Nagyasszonya, aki anyai segítségével hordoz minket, életet akar adni nekünk, hogy Krisztust nyújtsa nekünk.
Várnai Jakab atya azt is hozzátette: mivel ez csak a hit számára megközelíthető, van aki ezt le akarja tagadni. Ki akarja radírozni a Mária-tiszteletet a magyar valóságból. Nyilván ki kell magunknak kérni, ha ezt kigúnyolják, de nem követelhetjük mástól, hogy hit nélkül valóban megtapasztalja: ki is számunkra Magyarok Nagyasszonya. Ebbe úgy lehet belépni, hogy gyakoroljuk a Mária-tiszteletet, tehát kérünk tőle, aki Édesanyánk, elismerjük szegénységünket, megvalljuk szégyenünket a magunk és nemzetünk életéért. Meggyónjuk a megosztottságunkat és beismerjük, hogy képtelenek vagyunk megtalálni a megoldást emberi eszközökkel, politikai lavírozásokkal, globalizált piac működési elvei, a fogyasztás elvének kizárólagos alkalmazása alapján. A megoldás egészen más, mint amit a mai ember el tud képzelni. A mai ember ugyanis úgy van beállítva, hogy egy műsort nézzen, ne vegyen részt a valóságban. A magyarság megoldása pedig nem egy műsor lesz, amiben nekünk nem kell részt vennünk, ez a megoldás minket egészen igénybe vesz. A megoldás nem jöhet alulról, hanem csak felülről, úgy, hogy mindig oda járulunk, szüntelenül kérjük Magyarok Nagyasszonyát. És mint ahogy ő mindig készül Krisztust nyújtani a világnak, és az Eucharisztiában is ez szinte folytatódik számunkra, ugyanúgy ő lesz a megoldás, az ő magából semmit vissza nem tartó szeretete lesz, amire ugyanolyan szeretettel kell válaszolnunk. Ezt a titkot ünnepeljük, Krisztus húsvéti szeretetét, amelyben minket vállalt, és amit itt is körülvesz Mária anyai szeretete és gondoskodása, így vesszük körül a szentmise oltárát. És ahogy a papnak a magyar kápolnában be kell állnia Szent István szobra és a Szűzanya szobra közé az oltárhoz, úgy a hívő közösség is az áldozattal odakapcsolja mindazt, amit Szent István fölajánlott: vagyis a magyarság múltját, jelenét és egész jövőjét. Várnai Jakab atya homíliája után, a hívek így könyörögtek:
"Magyarok Nagyasszonya ünnepén gyermeki bizalommal terjesszük kéréseinket mennyei Atyánk elé: adjon hazánk főpásztorainak, papjainak és szerzeteseinek testi-lelki erőt, hogy munkájuk nyomán egyre gazdagabban viruljon a krisztusi élet Mária országában. Segítse a magyar családokat, hogy Szent Istvánt, Boldog Gizellát és Szent Imrét követően vállalják áldozatos családi életüket. Ébressze föl a magyar ifjúságban a keresztény hivatástudatot, hogy Mária országa újra a szentek földje legyen".
A hívek könyörgése a következő felajánlással zárult: "Istenünk, hozzád fordulunk imádságunkkal, mert te vagy a szeretet. Eléd hozzuk most nemzetünk sorsát, örömeinket és gondjainkat egyaránt. Nálad keressük a békét, amelyet a világ nem adhat meg; és a boldogságot, amelynek egyedül Te vagy forrása. Ma azért imádkozunk, hogy a szellemi és a tárgyi javak istenítése helyett az igazi, maradandó értékek mellett kötelezzük el magunkat, minden kényszertől szabadon. Nemzetünkért és nemzetünk nevében felajánljuk szívünket, hogy a Te közelségedben megtisztuljanak gondolataink, értelmünk és akaratunk. Vezess minket az örökkévalóság útján, napról napra közelebb ahhoz a célhoz, amelyet elterveztél a számunkra. Áldd meg és őrizd meg népünket, hogy általunk és közöttünk felépülhessen a Te Országod. Ámen."
Végezetül felidézzük Isten Szolgája, II. János Pál pápa huszonhat évvel ezelőtti szavait, amelyeket a Magyar Kápolna felszentelésekor mondott: ez a gesztus "tiszteletadás Magyarország Nagyasszonya előtt, akihez a nép folytonosan könyörög nemzeti élete legdöntőbb pillanataiban. Amióta Szent István fölajánlotta a szent koronát, a nemzeti egység jelképét és vele együtt az egész magyar népet a Szent Szűz oltalmába, egészen a második világháború fájdalmas és felkavaró órájáig, sosem szakadt meg Magyarország gyermekeinek bizakodó imádsága afelé, aki "anyai szeretetével gondoskodik Fia testvéreiről, akik még zarándokok, s veszedelmek között forognak és szorongatások érik őket" (Lumen Gentium, 62). A római pápával való hit-és tanbeli egységet ünnepli e szent hely, amely azt jelzi majd, hogy a magyar helyi egyház beilleszkedett Krisztus egyetemes egyházának közösségébe".