A Fokoláre Mozgalom az egység és a testvériség nagy kihívását intézte újból az emberekhez – A budapesti találkozón 12 ezren vettek részt, 92 nemzet képviseletében

Az Osservatore Romano szombati számának beszámolója
„Sok-sok város együttesen egy egységes világ felé – annyi kihívás, egyetlen javaslat: a testvériség” – ez volt annak a nagy, háromnapos találkozónak a jelentősége, amelyet a Focolare Mozgalom szervezett szeptember 14 és 16 között, és amely során 12 ezren gyűltek össze a budapesti Sportarénában, 92 ország képviseletében. Az első két napot, szeptember 14-ét és 15-ét az „Isten Önkénteseinek” nevezett mozgalom fennállása 50. évfordulójának megünneplésére szentelték. A Fokoláre mozgalomnak ez az ága az 1956-os tragikus magyarországi események következtében, arra válaszolva született. Szombaton, szeptember 16-án, ún. nyitott napot tartottak mindazok számára, akik azonosítják önmagukat az egység eszméjével, amely az egyetemes testvériség révén valósítható meg. Ez a javaslat válasz napjaink kihívására – olvashatjuk a cikk bevezetőjében, amelyet Giampaolo Mattei írt. Az olasz újságíró utal rá, hogy XVI. Benedek pápa is elküldte üzenetét az esemény alkalmából Erdő Péter bíboros prímásnak, esztergom-budapesti érseknek, aki szintén részt vett a nagyszabású találkozón.
1956-ban, Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítónője, készségesen válaszolt XII. Piusz pápa felhívására, aki a magyar nép tragédiáját látván aggódó felhívást tett: „Isten, Isten, Isten! Visszhangozzék e szavakban nem foglalható név, minden jog, igazságosság, béke forrása. Visszhangozzék a parlamentekben, tereken, otthonokban, üzemekben …” hangzott el a Vatikáni Rádió mikrofonja előtt 1956. november 10-én elmondott üzenete. Chiara Lubich 1957. január 15-én, a mozgalom Új Város – Cittá Nuova – c. folyóiratában hosszú cikkben válaszolt a Pápa felhívására. E cikkben egy bécsi magyar menekülteket befogadó táborban szerzett tapasztalatairól számolt be. A forradalom vérbe fojtását, a magyar nép tragédiáját valóban átérezte az egész világ. A menekülteket ellátták élelemmel, ruhával, menedéket adtak nekik, szép szóval fordultak hozzájuk, és mindenekelőtt megkapták a szabadság ajándékát. Chiara a menekült táborban egy 16 éves fiúval beszélgetett, akinek még kezében volt pisztolya, és aki maga is megsebesült a harcokban. Hamarosan azonban kitört belőle a sírás, és édesanyját emlegette. Megkérdezték tőle, hogy ismeri-e Istent. A serdülő fiú határozott nemmel válaszolt, majd hozzátette, hogy szüleitől soha nem hallott Istenről, ezért ő maga is elcsodálkozott, amikor a forradalom kezdetén anyja Istenhez fohászkodott – írta cikkében Chiara Lubich, majd így folytatta: „Isten nevének ilyen fajta megsemmisítésével szemben értettük meg valójában és még mélyebben, hogy a Szentatya miért kiáltott így: Isten, Isten, Isten. Isten lesz erőtök!”
Volt tehát egy olyan társadalom, amely képes volt arra, hogy eltörölje Isten nevét, Isten valóságát, Isten gondviselését, Isten szeretetét az emberek szívéből. Lenni kell tehát egy olyan társadalomnak is, amely képes arra, hogy Istent visszaállítsa az őt megillető helyre. Isten létezik, létezik, létezik. Nemcsak azért, mert hiszünk benne, hanem azért is, mert, mondatjuk, hogy látjuk Őt: ki, ha nem Ő teremtette ezt a gyönyörű világot, ki helyezte fel a csillagokat az égboltra, ki adott nekünk lelket, amely érez, amely megkülönbözteti a jót a rossztól, ki teremtett minket?”
Isten azt akarja, hogy Őbenne üdvözöljön az emberiség!
Szükség van tehát olyan emberekre, akik követik Jézust, mint ahogy Ő kívánja ezt: lemondva önmagunkról és magunkra véve keresztünket. Ez a fegyver, a kereszt, ugyanis sokkal hatásosabb, mint a legnagyobb hatóerejű atombomba, mert a kereszt rést nyit a lelkekben, amely révén Isten belép gyermekei szívébe, és bajnokaivá teszi őket.
Szükség van arra, hogy minden életkorú, fajú, társadalmi helyzetű emberekből tömböt formáljunk, akiket a lehető legerősebb szál fűz egybe: a kölcsönös szeretet, amelyet az emberré vált, haldokló Isten hagyott ránk, mint végrendeletet, a legmagasabb eszme, a legyőzhetetlen erő örökségét. Olyan kölcsönös szeretetről van szó, amely minden keresztényt isteni egységbe foglal, amelyen nem vesz erőt az emberi és a rossz támadása, az egyedüli egység, amely ellent tud állni az érdekek, evilági okok, gyűlölet által provokált egységnek.
A kölcsönös szeretet konkrét tetteket jelent, azt, hogy kivetítjük egész szeretetünket testvéreinkre, az Isten iránti szeretetből. Tehát szükség van Jézus hiteles tanítványaira a világban is, nemcsak a kolostorokban. Olyan tanítványokra, akik önkéntesen követik Jézust, akiket csak kizárólag a Jézus iránt érzett, megvilágosult szeretet irányít. Olyan emberekre van szükség, akik mindenre készen állnak. Önkéntesek hadseregére van szükség, mivel a szeretet szabad elhatározásból született, ingyenes tett.
Szükség van arra, hogy új társadalmat építsünk, amelyet a mindig ősi és mindig új evangéliumi jó hír újít meg, amelyben felragyog a szeretet, az igazságosság, az igazság. Olyan társadalomra van szükség, amely szépségben és konkrét tettekben felülmúl minden más olyan társadalmat, amelyet Istennek ajándékoznak gyermekei, akik elismerik és imádják Őt, az Atyát.
Olyan társadalomra van szükség, amely csak egy névről tesz tanúságot: Isten. Mert, mint ahogy a magyar menekültnek nem volt elég a szabadság, nem volt elég a kenyér, de szüksége volt édesanyjára is, aki a Teremtő felé visszavezető első állomás, így azoknak a világszerte sokfelé élő embereknek, akik hisznek egy látszólag szép, de az ateizmus által aláásott eszmék győzelmében, szintén szükségük van Isten ajándékára. Csak Isten tudja betölteni azt az ürességet, amelyet annyi év ateizmusa vájt a lelkekben.
Eddig tehát a cikk, amellyel Chiara Lubich 50 évvel ezelőtt válaszolt XII. Piusz pápa felhívására, és amely az Önkéntes mozgalom születését jelenti. Ma a Fokolare mozgalom önkéntes ága mintegy 20 ezer tagot számlál, 80 országban vannak jelen. Olyan világi hívekről van szó, akik, mint hívők, felelősséget éreznek, hogy a mindennapi életben megéljék az egységet, amely a Fokolare mozgalom sajátos karizmája, mind a munkahelyeken, mind a családoknak, mind a társadalom különböző területein – írja az Osservatorre Romano. A cikk hangsúlyozza, hogy jelentőségteljes volt a találkozó helyszínének kiválasztása: Budapest. Ezt mélyítette el a találkozót lezáró koreográfia is, amelynek címe is sokat mondó: „Hajnal a város fölött”. Budapestről, abból a városból, amely 1956-ban drámai pillanatokat élt át, most 50 év távlatából a megújulás, a testvériség, a remény üzenete sugárzott ki, ezt vitték magukkal hazájukba a világ 92 országába visszatérő résztvevők.
A Vatikáni Rádió „Európa Falak Nélkül” c. olasz nyelvű műsora, szeptember 18-i adását szintén a budapesti találkozónak szentelte. A műsor fő vendége – budapesti telefonösszeköttetés révén – Maria Ghislandi, a mozgalom nemzetközi felelőse volt, de megszólaltak benne horvát, bolgár, szerb, szlovák résztvevők is.
Tóth Pál, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikáció Intézetének vezető-helyettese többek között elmondta, milyen megható volt, amikor a világ 5 kontinenst képviselő résztvevők Magyarországra érkezve így vallottak: „II. János Pál pápához hasonlóan, mi is szerettük volna megcsókolni ezt a földet, ahol hivatásunk született”.