2006-09-22 16:46:02

„A plébánia a keresztény családok családja” XVI. Benedek pápa beszéde a Világiak Pápai Tanácsához


A Szentatya pénteken délelőtt Castel Gandolfóban fogadta a Világiak Pápai Tanácsa plenáris ülésének résztvevőit. A szeptember 20-a és 24-e között zajló ülés során a Tanács tagjai és konzultorai folytatják az eszmecserét a plébánia megújulásának témaköréről, Stanislaw Rylko érsek és Josef Clemens püspök, a Világiak Pápai Tanácsának elnöke és titkára vezetésével.
A Szentatya beszédében szeretettel üdvözölte a plenáris ülés résztvevőit és megköszönte szolgálatukat. Örömmel emlékeztetett a Tanácsnak arra a sajátságára, hogy tagjai és konzultorai többségét - a bíborosok, püspökök, papok és szerzetesek mellett – laikus hívek alkotják, akik a világ különböző részeit és különböző apostoli tapasztalatait képviselik.
„A római kúria szolgálatában töltött éveim során alkalmam nyílt arra, hogy megtapasztaljam a Világiak Pápai Tanácsának egyre növekvő fontosságát az Egyházban” – mondta a Szentatya. Most pápaként ez még inkább világossá vált számára, mivel közelebbről megismerkedhet az általuk végzett munkával. Két olyan nagy jelentőségű eseményen vett részt, amelyet a Világiak Pápai Tanácsa szervezett: nevezetesen a kölni Ifjúsági Világtalálkozón múlt év augusztusában és az egyházi mozgalmak és új közösségek római pünkösdi találkozóján.
A mostani ülés témájára utalva a Szentatya hangsúlyozta, hogy amikor a plébániai megújulás kérdéséről van szó, nem lehet elválasztani egymástól a teológiai pasztorális szempontot a plébánia effektív működésének szempontjától, ha azt akarjuk, hogy a plébánia valóban a közösség misztériuma legyen. A keresztény közösség lényegi kritériumait Lukács apostol írja le az Apostolok Cselekedeteiben, amikor bemutatja a jeruzsálemi hívek életét, miszerint „állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban.” Ez a közösség befogadó és szolidáris volt, összetartó olyannyira, hogy mindenük közös volt. A plébánia akkor lesz képes újraélni ezt a tapasztalatot és növekedni az egyetértésben és a testvéri közösségben, ha hittel részt vesz a pap által bemutatott szentmisén. XVI. Benedek pápa idézte szeretett előde, II. János Pál pápa utolsó enciklikája, az Ecclesia de Eucharistia szavait: „A plébánia a megkereszteltek közössége, akik identitásukat elsősorban az eucharisztikus áldozaton keresztül fejezik ki. A plébánia remélt megújulása ezért nem származhat csupán ügyes kezdeményezésekből, még ha azok hasznosak is és az íróasztalnál kidolgozott tervekből… A plébánia akkor találja meg igazán önmagát, amikor találkozik Krisztussal, főkén a szentmiseáldozatban.” A plébánia a Krisztussal való állandó egységből meríti erejét ahhoz, hogy el tudja kötelezni magát a testvérek szolgálatában, főként a szegények irányában, akik számára a plébánia elsődleges támaszt jelent.
„Szívből azt kívánom – mondta végül a Szentatya – hogy a Világiak Pápai Tanácsának plenáris ülése is hozzájáruljon ahhoz, hogy a világi hívek egyre inkább tudatára ébredjenek egyházi küldetésüknek, főként a plébániai közösségen belül, amely a keresztény családok családja. Állandóan imádkozom ezért és Mária oltalmát kérve szívből megáldalak benneteket, hozzátartozóitokkal és közösségeitekkel együtt.”








All the contents on this site are copyrighted ©.