A hivatásokról elmélkedett XVI. Benedek pápa Altöttingben, a bajor szerzetesekkel és papnövendékekkel tartott vesperáso, hétfőn délután

"Ahol a lelkipásztorok megengedik, hogy nagy feladataik miatt egyre csökkenjen az Úrral töltött idő, ott - akár hősies erőfeszítéseik ellenére is - elveszítik azt a belső erőt, amely megtartja őket. Amit tesznek, üres aktivizmussá válik." XVI. Benedek pápa ezekkel a szavakkal fordult hétfőn délután öt órakor a bajor szerzetesekhez és szeminaristákhoz, akik az altöttingi Szent Anna-bazilikában gyűltek össze, hogy elimádkozzák a vesperást. A Szentatya megemlékezett Annáról, Szűz Mária édesanyjáról is és vele együtt az édesanyákról, édesapákról, nagyszülőkről és általában a családról, mint "az élet és az imádság környezetéről, ahol megtanulunk imádkozni és ahol megérlelődnek a hivatások. Ez utóbbiak alkották homíliájának középpontját:
"Istennek valamennyiünkkel terve van, Isten mindannyiunkat nevünkön szólít. A mi feladatunk az, hogy meghallgassuk őt, képesek legyünk meghallani hívását" - mondta XVI. Benedek pápa. "Isten munkásokat keres aratásába, mert sok az aratni való". Ez igaz Latin-Amerikára, Afrikára és Ázsiára, de Németországra és Oroszországa is. Ma - tette hozzá a Pápa - olyan, mint amikor az Úr megszánta a tömeget, mert pásztor nélküli nyájnak tűnt előtte. "Uram, nézd gyötrődését óránknak, amelynek szüksége van az Evangélium hirdetőire. Hagyd, hogy magával ragadjon most is a szánakozás! Nézd meg a világot és küldjél munkásokat" - fohászkodott a Szentatya, aki ezután fölidézte Gábor arkangyal Máriához intézett megnyugtató szavait. Mária megijedt, hogy nem méltó Isten akaratára. "Ne félj!" - mondta neki az angyal. "Ne félj, név szerint hívtalak" - mondja Isten Izajás prófétán keresztül mindannyiunknak. Hova menjünk, ha igent mondunk az Úr meghívására?- tette föl a kérdést a Szentatya. Istennel lenni és küldöttként az emberek között haladni - ez a két dolog együttesen, szétválaszthatatlanul alkotja a papi hivatás lényegét. Hogyan lehetünk Istennel? Az első és legfontosabb a pap számára a mindennapi szentmise, amelyet mély belső átéléssel mutat be. A második a zsolozsma, majd a Szentírás olvasása, amely nem múltbeli szavak megfejtését jelenti, hanem az Úr szavának keresését most, itt, számomra. Végül pedig a szentségimádás, amelyen keresztül "beszélhetünk Istennel, föltehetjük neki kérdéseinket, megoszthatjuk vele aggodalmainkat és félelmeinket, mint ahogy örömeinket, kívánságainkat és reményeinket is".
A Pápa emlékeztetett még Edith Stein és Konrád testvér példájára, aki Altöttingben nagy tiszteletnek örvend. Konrád testvér a tabernákulumot nézve tanulta meg azt a kimeríthetetlen jóságot, amellyel az emberek felé fordult.
A Szentatya ekkor - utalva a hétfőn délelőtt az altöttingi szentélyben megáldott (Anbetungskapelle) új örökimádás kápolnára - így szólt:
"Altötting, hála Wilhelm Schraml püspöknek új kincseskamrára tett szert. Ahol egykor a múlt kincseit őrizték, a történelem és a vallásosság értékes tárgyait, ott található ma az egyház igazi kincse: az Úr állandó jelenléte az Oltáriszentségben".
Mielőtt elhagyta volna Altöttinget, a Pápa bíborosi gyűrűjét a Fekete Szűzanyának adományozta, míg a bajor hívek számos ajándékkal kedveskedtek a Szentatyának. Egyebek mellett a város egy terét nevezték el XVI. Benedek pápáról.