Vasárnap délben, XVI. Benedek pápa Nagy Szent Gergely pápát állította az egyházi és világi vezetők elé

Az Úrangyala elimádkozásakor mondott beszédében a Szentatya az 540 és 604 között élt elődjéről elmélkedett, mivel a római liturgikus naptár szeptember 3-án emlékezik meg a rendkívül termékeny munkásságot folytatott egyházdoktorról. Egyedülálló alakja példát jelent mind a lelkipásztorok, mind a közigazgatásban dolgozók számára, mivel Gergely előbb Róma prefektusa volt, csak azután lett az Örök Város püspöke. Mint császári tisztviselő kitűnt ügyintéző képességével és erkölcsi integritásával, így már 30 éves korában betöltötte a legmagasabb polgári tisztséget, vagyis „Praefectus Urbis”-ként tevékenykedett. Lelkében azonban már érlelődött a monasztikus életre szóló hivatás, amelyet 574-ben, apja halálakor választott. A bencés Regula vált élete alapszabályává. Akkor is megtartotta egyszerű és szegénységtől átitatott szerzetesi életstílusát, amikor a Pápa kinevezte őt képviselőjének a kelet-római császárhoz, Konstantinápolyba.
Rómába visszatérve, bár kolostorban élt, szorosan együttműködött II. Pelágiusszal, és amikor a pápa egy pestisjárványban életét veszítette, Gergelyt közfelkiáltással megszavazták utódául. Gergely minden módon megpróbálta, hogy elkerülje ezt a kinevezést, de végül is meg kellett, hogy adja magát a többség akaratának. Fájó szívvel hagyta el a kolostor, és a hívek közösségének szentelte életét, annak tudatában, hogy ez a kötelessége, és hogy nem más, mint „Isten szolgáinak egyszerű szolgája”. Így írt értékes Regola pastoralis c. művében: „Valójában nem alázatos az, aki megérti, hogy isteni akaratból másokat kell vezetnie, és ugyanakkor megveti ezt az elsőbbséget. Ha azonban aláveti magát az isteni rendelkezésnek és távol áll tőle a makacsság bűne, és már rendelkezik azokkal az adományokkal, amelyekkel mások javát szolgálhatja, amikor megbízzák a lelkek irányításának legmagasabb rendű méltóságával, akkor bár szívében menekülnie, de akarata ellenére engedelmeskednie kell.”
Gergely, prófétai távolba látással megérezte, hogy egy új civilizáció van születőben a római örökség és az ún. „barbár” népek között, a kereszténység összetartó erejének és erkölcsi magaslatának köszönhetően. A monahizmus nemcsak az egyház, hanem az egész társadalom számára gazdagságot jelentett – állapította meg beszédében XVI. Benedek pápa.
Nagy Szent Gergely, törékeny egészségű, de erős erkölcsi alkat volt, aki intenzív lelkipásztori és polgári tevékenységet végzett. Széleskörű levelezést folytatott, csodálatos homíliákat írt, híres továbbá Jób Könyvéhez írt kommentárja, valamint Szent Benedek életrajza, illetve számos liturgikus szöveg fűződik nevéhez. A hangjegyírás reformja tőle kapta a „gregorián” elnevezést. Leghíresebb műve azonban a már említett Regola pastoralis, Lelkipásztori kézikönyv, amely a papság számára ugyanolyan fontos volt, mint Szent Benedek Regulája a középkori szerzeteseknek. A lelkipásztor élete legyen a szemlélődés és a tett kiegyensúlyozott szintézise, amelyet a szeretet vezérel, és amely a legmagasabb csúcsokra jut el, amikor irgalmasan mások mély szenvedése felé fordul. Az a képesség, amellyel mások nyomorúsága felé hajolunk, a magasság felé irányuló lendület erejének mértékegysége” - írta Nagy Szent Gergely pápa. Ebből a mindig időszerű tanításból merítettek a II. vatikáni zsinat atyái is, hogy felvázolják korunk lelkipásztorának alakját – mondta XVI. Benedek pápa, majd a Szűzanyához fohászkodott, eszközölje ki, hogy mind a lelkipásztorok, mind pedig a polgári intézmények felelősei kövessék Nagy Szent Gergely példáját és tanítását.
Az Úrangyala elimádkozása után a Szentatya a franciául, angolul, németül és spanyolul is köszöntötte a zarándokcsoportokat. A lengyel hívekhez fordulva az iskolásoknak fejezte ki jókívánságait a most kezdődő, új tanév alkalmából. Az olasz zarándokok közül elsőnek a Focolari mozgalom számos országból érkezett fiatal tagjait köszöntötte. Arra buzdította őket, hogy Mária iskolájában legyenek mindig hűséges tanítványai Jézusnak és vezessék el hozzá társaikat is.