A keresztény hit szemével nézve a világ szépsége, jósága, gazdagsága Isten jelenlétének,
valós és hatékony erejének bizonysága lesz - Török Csaba atya elmélkedése az évk.
21. vasárnapra
Az évközi huszonegyedik
vasárnap evangéliumi szakaszában Jézus nagy eucharisztikus beszédének közvetlen hatásáról,
a megbotránkozásról, sokak Jézustól való elfordulásáról hallunk. A zsidók szavai:
„Kemény beszéd ez. Ki hallgatja?”, rávilágítanak arra, hogy nem pusztán egyfajta hitre
való képtelenségről, hanem teljes elutasításról van itt szó. Nem csak azt mondja ki
a hallgatóság, hogy ezt a hitet személy szerint nem tudják elfogadni, hanem azt is,
hogy mindezt abszurdnak, a fület bántónak, botrányosnak érzik. Vagyis nem pusztán
képtelenek Krisztusban hinni, de képtelenek őt elfogadni – a hit viszonylagos elutasítása
mellett Jézus radikális elutasítását is kijelentik. Ezért központi fontosságú kérdés
a Megváltó számára, hogy ebben az élethelyzetben hogyan reagálnak az apostolok. Most
még csak az előszobájában állnak a hatalmas titkoknak. Ha itt nem tudnak hitet és
hitelt szavazni Jézusnak, akkor a későbbiek során ez lehetetlenné válik. Hiszen Jézus
eddig az égből való alászállását, emberré, anyaggá, kenyérré levését, Istennek az
emberhez való sajátos, éltető közellépését fejtette ki. Ám mindez – ha szabad így
mondani – még csak az igazság könnyebbik fele. Mert az embert, a testet látva még
lehet hinni, hogy benne Isten ereje, Lelke működik. Még meg lehet érteni a szenvedést
és a halált is. De azt felfogni, abban nem megbotránkozni, hogy ez a tapintható, megfogható,
szenvedő és megölhető test elevenként mutatkozik meg a sírba helyezés utáni harmadik
napon, sőt mi több, ez a test belép Isten birodalmába, ez már a hit útjának nehezebbik
szakasza. Hisz valljuk meg, kortársaink közül sokan a mai napig így vannak ezzel.
El tudják fogadni az ember Jézust, tanítását, példázatait. Képesek benne meglátni
a mestert, Isten küldöttét, Isten Lelkének hordozóját, akár még a lelki értelemben
vett kenyér, táplálék forrását is. Ám a feltámadás s a mennybemenetel többet mond
ki ennél: az ember Jézus nem csak közel áll Istenhez, de megölve él, ő maga az élet,
Isten. Nem az a kérdés, hogy Jézus tanítását elfogadjuk-e vagy sem, tudunk-e egy jézusi
erkölcsöt élni, hanem hogy eljutunk-e a krisztusi hitre, amely hit képes az emberi
testben az Istent meglátni. Ez a hit a kereszténység tengelye, Jézus egyetlenségének
és kizárólagosságának megvallása. Hiszen sok vallás ismer isteni küldöttet, aki
emberként élt itt a földön, majd élete végén megistenült vagy a mennybe ragadtatott.
Sok vallás ismer rejtélyes módon a földre szálló isteneket. De olyan Istent egy vallás
sem ismer a kereszténységen kívül, aki öröktől fogva, mindent megelőzve létezik, aki
által a világ s minden létezője teremtetett, ám mégis teremtményi testet öltött magára,
nem csak álcaként, megjelenési formaként, jelmezként, de valóságosan egyesülve az
anyaggal, emberségünkkel. Krisztus alászállása és mennybemenetele, Isten belépése
az anyagba s az anyag belépése Istenbe misztérium, amely misztériumot csak még mélyebbé
tesz annak állandó és szüntelen jelenléte a világban a kenyér titka által. Jézus
szavai tehát – amelyek Lélek és élet – azért oly nehezek, oly megbotránkoztatóak,
mert látható és láthatatlan, isteni és emberi, szellemi és anyagi létsíkjait kötik,
fűzik egybe. Kenyérről, testről, evésről, ivásról van mindvégig szó – vagyis anyagilag
megragadható valóságokról. A tanítás mégis szellemi, mégis Lélek. Szent Ágost ezért
megjegyzi: „Nem ezt a testet fogjátok enni, amelyet láttok, s nem ezt a vért fogjátok
inni, amelyet majd kiontanak azok, akik keresztre fognak engem feszíteni. Egyfajta
szentséget bíztam rátok, amelyet ha lelkileg fogtok fel, éltetni fog benneteket. És
ha szükséges is ezt láthatóan ünnepelni, mégis láthatatlanul kell megérteni.” Ebben
a távlatban kell megérteni Jézus egész eucharisztikus beszédét is. Hiszen egyfelől
a zsidók botránkozásának egyik fő oka a kérdés: „Hogyan adhatja ez a testét eledelül?”
Ugyanakkor a Megváltó most hozzáteszi, hogy „a test nem használ semmit”. A botránkozás
alapja tehát a lelki megértés hiánya. Végső soron nem Jézus szavai a kemények, hanem
a hallgatók fülei. Mindez persze áttételesen értendő, hisz a fül, a hallás valójában
a biblikus nyelvben elválaszthatatlan a megértés és a hit jelentéseitől. Pál ezért
is emlékeztethet: „A hit hallásból ered.” A keresztény hitnek sajátos szentségi,
szakramentális szerkezete, szemlélete van. Képes az Örök Kenyér alászállásának és
felemelkedésének titkában egységben látni a szellemi és az anyagi létet, Istent és
a világot. Képes hinni abban, hogy az anyagi valóságból nem csak következtethet a
szellemi-kegyelmire, az emberin nem csak egyszerűen áttükröződik az isteni – hanem
az anyag színe alatt jelenvalóvá válik, megvalósul a kegyelem. Különös, kiemelt
módon a hét szentségben valósul meg mindez, ám az ilyen hit megváltoztatja az egész
világhoz való viszonyunkat. Ha Krisztusban Isten valóságosan belépett a világunkba,
sajátosan egyesült minden emberrel, kultúrával, az anyagvilággal; s ha Krisztus mennybemenetele
pecsét arra, hogy ez a szövetség örök megerősítést nyert, akkor új szemeket nyerünk,
a keresztény hit szemeit. A világ szépsége, jósága, gazdagsága Isten jelenlétének,
valós és hatékony erejének bizonysága lesz. A világban lévő rossz és bűn (amely az
emberek szabad akarata, s nem Isten teremtő terve szerint van jelen a kozmoszban)
új távlatot, a megváltás örökkön bízó, remélő távlatát nyeri. Lehet, hogy kemény
tanítás ez, nehéz hallgatni és hinni – de ereje hatalmas és életadó.