2006-07-28 17:57:39

Spanyol nemzeti ifjúsági találkozó Xavéri Szent Ferenc születésének 500. évfordulója alkalmából


Fiatalok százai gyűlnek össze a spanyolországi Pamplona-ban és Javier-ben augusztus 4-6. között, hogy megünnepeljék Xavéri Szent Ferenc születésének 500. évfordulóját. Megfogadva XVI. Benedek pápa Kölnben a fiataloknak adott tanácsát, hogy kövessék a szentek példáját, akik a társadalom hiteles forradalmárai és megújítói, a pamplonai egyetemi pasztoráció küldöttsége nemzeti találkozót szervezett a misszionáriusok védőszentje tiszteletére. Az összejövetelen részt vesznek a plébániák, az egyházi mozgalmak, kollégiumok és intézmények fiataljai. 250 önkéntes segít a rendezvény megvalósításában.
A megnyitó napján, augusztus 4-én a fiatalok ellátogatnak a találkozó központi székhelyére, a Baluarte kongresszusi palotába, majd Fernando Sebastian, Pamplona érseke fogadja a fiatalokat a város székesegyházában, amit egy zenés virrasztás követ a Yamaguchi parkban.
Augusztus 5-én elmélkedéseket tartanak a hit és a tudomány közötti párbeszédről, az érzelmi és szexuális nevelésről, a kereszténység, mint Európa új lehetősége témáról valamint az új kommunikációs eszközök felhasználásáról.
A spanyol nemzeti ifjúsági találkozó augusztus 6-án fejeződik be a Javier-i ünnepi szentmisével és a keresztek átadásával.







All the contents on this site are copyrighted ©.