2006-07-27 16:50:26

Az ellenségeskedések azonnali megszüntetése Libanon és Izrael között lehetséges, ezért tehát kötelesség – nyilatkozta a Vatikáni Rádiónak adott interjúban Giovanni Lajolo érsek, az államokkal való kapcsolatok titkára


Libanonnal foglalkozó szerdai római nemzetközi értekezlet ellentétes véleményeket váltott ki. Egyfelől vannak, akik értékelik a multinacionális haderők felállítására vonatkozó egyezséget és humanitárius segélyek küldését, mások bírálják az azonnali tűzszüneti felhívás hiányát. A római nemzetközi értekezleten Giovanni Lajolo érsek, a Szentszék Államokkal való kapcsolatok titkára vezetésével szentszéki küldöttség is jelen volt. Az értekezletet követő napon a Szentszék közel-keleti kérdésben elfoglalt álláspontjáról Lajolo érsek a következőket mondta a Vatikáni Rádió mikrofonjai előtt.
„Ismeretes, hogy a Szentszék közvetlenül érdekelt a közel-keleti béke megteremtésében, amint azt számos alkalommal bebizonyította. A szentszéki küldöttség Olaszország meghívására vett részt megfigyelőként a szerdai római értekezleten, azaz abban a minőségben, amellyel általában részt vesz a nemzetközi szervezetek munkájában.
Lajolo érsek az interjúban pozitívan értékelte azt, hogy az értekezletet ilyen gyorsan össze tudták hívni az olasz kormány kezdeményezésére, valamint azt, hogy a megbeszélés során érintettek minden valóban sürgős kérdést. A közvélemény csalódással fogadta a végeredményt, ám azok, akik ismerik a valós helyzetet látnak pozitív szempontokat. Ezeket Lajolo érsek négy pontban foglalta össze: 1. pont. A világ számos országának képviselői Kanadától Oroszországig részt vettek ezen az értekezleten, tisztában vannak a helyzet súlyosságával, és elismerik, hogy Libanonnak szüksége van teljes szuverenitásának mielőbbi visszanyerésére. Az említett országok vállalták, hogy segítik Libanont ebben a munkában. 2. pont. Egyetértés abban, hogy az ENSZ hatósága alatt nemzetközi haderő létesüljön, amely támogatja a legitim libanoni hadsereget a biztonság fenntartásában. 3. pont. Elkötelezettség a libanoni nép azonnali humanitárius megsegítése érdekében és az ország újjáépítésére Adakozók Konferenciájának összehívásával. Több ország máris jelentős felajánlást tett erre a célra, ám ezek nem fedezik az ország hatalmas szükségleteit. 4. pont. A római konferencián résztevő országok elkötelezték magukat, hogy állandó kapcsolatban maradnak és figyelemmel követik a nemzetközi közösség Libanonnal kapcsolatos közbelépésének fejleményeit.
Az interjúban a Giovanni Lajolo érsek elmondta azt is, hogy a libanoni elnök és a külügyminiszter külön kérte, hogy találkozhasson Angelo Sodano bíboros államtitkárral és köszöntet mondott azért az elkötelezettségért, amellyel személyesen a Pápa és a Szentszék a libanoni helyzet fejleményeit követi. Kérte továbbá, hogy továbbra is támogassák országát a nemzetközi fórumokon. II. János Pálnak a libanoni néphez intézett szavai szellemében Libanonnak az a történelmi küldetése, hogy példát adjon a különböző népek és vallások kiegyensúlyozott együttéléséről ugyanabban az államban. A Szentszék továbbra is minden eszközzel segíteni akarja az országot, hogy újból Közel-Kelet virágoskertje legyen, amint a múltban volt – mondta még Lajolo érsek, majd ezekkel a szavakkal fejezte be a Vatikáni Rádiónak adott interjút:
„A Szentszék álláspontja az, hogy a viszálykodást azonnal fel kell függeszteni. A fennálló problémák rendkívül nagyszámúak és összetetettek. Éppen emiatt nem lehet minden kérdést egyszerre megoldani. Az általános helyzetet és az elérendő globális célt szem előtt tartva, részletekben kell megoldani a problémákat, kezdve azokkal, amelyeket azonnal meg lehet oldani. Azok álláspontja, akik amellett vannak, hogy mindenek előtt azokat a feltételeket kell megteremteni, amelyek biztosítják, hogy a tűzszünetet nem sértik meg, csupán látszólagos realizmust takar, mert ezeket a feltételeket más eszközökkel lehet és kell megteremteni, olyanokkal amelyek nem járnak együtt ártatlan személyek életének kioltásával. A Pápa közel érzi magát azokhoz a népekhez, amelyek olyan ellenségeskedés és konfliktus áldozatai, amelyek számukra idegenek. A Pápa az egész egyházzal azért imádkozik, hogy a béke napja még ma kezdődjék meg, ne pedig holnap. A Pápa imádkozik Istenhez és kérleli a politikai vezetőket, együtt sír minden gyermekét sirató anyával és apával és minden emberrel, aki gyászolja hozzátartozóját. Az ellenségeskedés azonnali megszüntetése lehetséges: tehát kötelesség.”







All the contents on this site are copyrighted ©.