Július 11. Szent Benedek, Európa társvédőszentjének ünnepe

A nyugati szerzetesség megalapítója Szent Benedek alakját állítja elénk az egyház ezen a napon, aki 16 évszázad után is szól a mai emberhez. A Vatikáni Rádiónak adott interjút Fabio Bernardo D’Onorio püspök, montecassinói bencés apát, amelyben többek között Szent Benedek életrajzából emelt ki fontosabb mozzanatokat. Szent Benedek 480-ban született Norcia-ban és 547-ben halt meg Montecassinoban. A nemesi családból származó Benedek római tanulmányai után Subiaco-ba vonul vissza, ahol egy római szerzetesnek köszönhetően ő maga is Istennek szenteli életét és szerzetes lesz. Életszentségének híre gyorsan elterjed, Subiaco közelében 12 kolostort alapít, majd Montecassino-ba költözik 529-ben, abban az évben amikor Athénban bezár a híres filozófiai iskola. Szent Benedek ekkor alapítja meg a Schola Dominici servitii-t, a szerzetesi élet reguláját. Megírja a 73 rövid fejezetből álló bencés regulát.
Montecassino jelentőségét az egyház és Európa számára a bencés apát így magyarázta: a pápaságon túl, az egyetlen keresztény intézmény, amely a Római Birodalomban jött létre és amely, 15 évszázadon keresztül biztosított a világnak, az egyháznak Isten iránt elkötelezett embereket. Az egyház számára a Lélek fellegvárát jelképezte, ahova az Atya hangja hívja a csendbe az embert, hogy visszatérjen önmagához, és kezébe vegye újra életét. Európa történetében Montecassino a nyugati kultúra szellemi központja, fővárosa. Minden évben több mint egy millió turista, 70%-ban európai látogat el az apátságba – emelte ki a püspök.
Szent Benedek üzenetéről szólva az apát hangsúlyozta, hogy az imádkozzál és dolgozzál elv ma is nagyon időszerű. Egy olyan világban, ahol csak a rendkívülinek van hírértéke, olyan lehetőséget kínál Szent Benedek, amelyet a munka békéje, a mindennapi élet becsületessége jellemez, amely az Istenhez felemelkedett imából nyer erőt.
XVI. Benedek pápa névválasztására utalva a főpásztor kiemelte, hogy a Pápa, aki többször járt Montecassino-ban egy Isten és ember iránt elkötelezett életforma példáját kívánja az emberiség elé állítani, aki képes mindig Isten kegyelmére támaszkodni. A Szentatya hisz abban, hogy Európa újjászülethet a kiüresedett, megfakult lelki élet fáradtságából és egy olyan jövő felé indulhat, amely gyanakvás nélkül, sőt bizalommal tekint saját múltjára.