2006-06-28 18:21:20

XVI. Benedek pápa katekézise a szerdai általános pápai kihallgatáson


Szerdán délelőtt, az általános kihallgatás során XVI. Benedek pápa folytatta katekézisét a Jézus által személyesen meghívott Apostolokról.
Zebedeus fián, az idősebb Jakab apostolon kívül, az Evangéliumokban megjelenik egy másik Jakab, akit „fiatalabbnak” neveznek. Ő is jelen van a Jézus által személyesen kiválasztott tizenkét Apostol sorában és mindig „Alfeus fia”-ként említi őt a Szentírás. Gyakran azonosították őt egy másik Jakabbal, akinek anyja Mária, valószínűleg Kleofás felesége, az a Mária, aki, a negyedik evangélium szerint a Kereszt tövében állt Jézus Anyjával együtt. Ő is názáreti származású volt, valószínűleg Jézus rokona, és semita szokás szerint Jézus testvérének nevezték. Az Apostolok cselekedetei erről a Jakabról szólva hangsúlyozzák, hogy elsődleges szerepet töltött be a jeruzsálemi egyházban. Az apostoli zsinaton, amelyet abban a városban tartottak az idősebb Jakab halála után, a többiekkel együtt megállapította, hogy a pogányokat is be lehet fogadni az egyházba, anélkül, hogy alávetnék őket a körülmetélés szertartásának. Szent Pál a Korinthusiakhoz írt első levelében azt állítja, hogy Jézus megjelent Jakabnak, majd a Galatákhoz írt levelében, jeruzsálemi útja alkalmából Péter előtt nevezi meg, mint az egyház vele egyenrangú „oszlopát”. Ezt követően a zsidó-keresztények legfontosabb vonatkozási pontjuknak tekintik Jakabot. Neki tulajdonítjuk azt a Levelet, amely nevét viseli, és benne foglaltatik az újszövetségi kánonba. Jakab ebben nem, mint az „Úr testvére”, hanem „Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája” mutatkozik be.
A szentírás szakértők vitatkoznak azon a kérdésen, hogy kivel azonosítsák a két azonos nevű személyt, Jakabot, Alfeus fiát, és Jakabot, az „Úr testvérét”. Az evangéliumi hagyomány nem őrzött meg semmiféle elbeszélést sem egyikről, sem másikról, Jézus földi életének időszakára vonatkozóan. Az Apostolok cselekedetei azonban azt bizonyítják, hogy az egyik Jakab rendkívül fontos szerepet töltött be Jézus feltámadása után, az ősegyházon belül. A legfontosabb tett, amit végrehajtott, az az volt, hogy állást foglalt a zsidó illetve a pogány származású keresztények közötti kapcsolat kérdésében. Péterrel együtt hozzájárult ahhoz, hogy túljussanak a kereszténység kezdeti zsidó dimenzióján, ami azt jelentette, hogy a megtért pogányokat nem kötelezték arra, hogy elfogadják Mózes minden törvényét. Az Apostolok cselekedetei megőrizte számunkra a kompromisszumos megoldást, amelyet éppen Jakab javasolt és amelyet minden jelenlévő Apostol elfogadott. Eszerint azoktól a pogányoktól, akik hittek Jézus Krisztusban, csak azt kérték, hogy tartózkodjanak a bálványimádó szokástól, vagyis attól, hogy egyenek az isteneknek áldozatul felajánlott állatok húsából, továbbá a „szemérmetlenségtől”, ami valószínűleg a nem megengedett házasságokra utalt. A gyakorlatban csak néhány tiltást kellett elfogadniuk, amelyeket fontosnak tartottak a mózesi törvényhozásban. Ezáltal jelentős, és egymást kiegészítő eredményeket értek el: egyrészt elismerték azt az elválaszthatatlan kapcsolatot, amely a kereszténységet a zsidó valláshoz fűzi, és amely örökre érvényes, másrészt megengedték a pogány származású keresztényeknek, hogy megőrizzék saját szociológiai önazonosságukat, amelyet elveszítettek volna, ha arra lettek volna kényszerítve, hogy megtartsák az ún. mózesi szertartási előírásokat. Lényegében tehát kezdetét vette a kölcsönös megbecsülés és tisztelet gyakorlata, amely számos sajnálatra méltó későbbi értetlenség ellenére, természeténél fogva arra törekedett, hogy mindkét fél jellegzetességét megőrizze.
Jakab nevéhez fűződik egy apokrif evangélium is, amely magasztalja Jézus Anyjának életszentségét és szüzességét, valamint az az apostoli levél, amely a keresztény szentírási kánonban az első az ún. „katolikus levelek” között. Rendkívül fontos levélről van szó, amely hangsúlyozza, hogy nem fokozhatjuk le hitünket puszta szóbeli, elvont nyilatkozatokra, hanem jótettekkel kell tanúskodnunk róla. Arra szólít fel bennünket, hogy legyünk kitartóak az örömmel elfogadott megpróbáltatásokban, a bizalommal teli imában, amellyel kérjük Istentől a bölcsesség ajándékát. Ennek révén megértjük, hogy az élet valódi értékei nem a mulandó gazdagságban vannak, hanem inkább abban, hogy megosztjuk anyagi javainkat a szegényekkel és a rászorulókkal.
A levél fontos mondata szerint „a hit holt tettek nélkül”. Jakab levele továbbá arra buzdít bennünket, hogy hagyatkozzunk rá Istenre mindenben, amit cselekszünk, ezeket a szavakat ejtsük ki szánkon:„ha az Úr akarja”. Azt tanítja, hogy ne tervezzük meg életünket Istentől függetlenül, hanem hagyjunk helyet kifürkészhetetlen akaratának. Ezáltal Szent Jakab mindannyiunk számára az élet ma is időszerű mestere – mondta végül szerda délelőtti katekézisében XVI. Benedek pápa.








All the contents on this site are copyrighted ©.