XVI. Benedek pápa katekézise a szerdai általános pápai kihallgatáson
Szerdán délelőtt, az általános kihallgatás során XVI. Benedek pápa folytatta katekézisét
a Jézus által személyesen meghívott Apostolokról. Zebedeus fián, az idősebb Jakab
apostolon kívül, az Evangéliumokban megjelenik egy másik Jakab, akit „fiatalabbnak”
neveznek. Ő is jelen van a Jézus által személyesen kiválasztott tizenkét Apostol sorában
és mindig „Alfeus fia”-ként említi őt a Szentírás. Gyakran azonosították őt egy másik
Jakabbal, akinek anyja Mária, valószínűleg Kleofás felesége, az a Mária, aki, a negyedik
evangélium szerint a Kereszt tövében állt Jézus Anyjával együtt. Ő is názáreti származású
volt, valószínűleg Jézus rokona, és semita szokás szerint Jézus testvérének nevezték.
Az Apostolok cselekedetei erről a Jakabról szólva hangsúlyozzák, hogy elsődleges szerepet
töltött be a jeruzsálemi egyházban. Az apostoli zsinaton, amelyet abban a városban
tartottak az idősebb Jakab halála után, a többiekkel együtt megállapította, hogy a
pogányokat is be lehet fogadni az egyházba, anélkül, hogy alávetnék őket a körülmetélés
szertartásának. Szent Pál a Korinthusiakhoz írt első levelében azt állítja, hogy Jézus
megjelent Jakabnak, majd a Galatákhoz írt levelében, jeruzsálemi útja alkalmából Péter
előtt nevezi meg, mint az egyház vele egyenrangú „oszlopát”. Ezt követően a zsidó-keresztények
legfontosabb vonatkozási pontjuknak tekintik Jakabot. Neki tulajdonítjuk azt a Levelet,
amely nevét viseli, és benne foglaltatik az újszövetségi kánonba. Jakab ebben nem,
mint az „Úr testvére”, hanem „Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája” mutatkozik
be. A szentírás szakértők vitatkoznak azon a kérdésen, hogy kivel azonosítsák a
két azonos nevű személyt, Jakabot, Alfeus fiát, és Jakabot, az „Úr testvérét”. Az
evangéliumi hagyomány nem őrzött meg semmiféle elbeszélést sem egyikről, sem másikról,
Jézus földi életének időszakára vonatkozóan. Az Apostolok cselekedetei azonban azt
bizonyítják, hogy az egyik Jakab rendkívül fontos szerepet töltött be Jézus feltámadása
után, az ősegyházon belül. A legfontosabb tett, amit végrehajtott, az az volt, hogy
állást foglalt a zsidó illetve a pogány származású keresztények közötti kapcsolat
kérdésében. Péterrel együtt hozzájárult ahhoz, hogy túljussanak a kereszténység kezdeti
zsidó dimenzióján, ami azt jelentette, hogy a megtért pogányokat nem kötelezték arra,
hogy elfogadják Mózes minden törvényét. Az Apostolok cselekedetei megőrizte számunkra
a kompromisszumos megoldást, amelyet éppen Jakab javasolt és amelyet minden jelenlévő
Apostol elfogadott. Eszerint azoktól a pogányoktól, akik hittek Jézus Krisztusban,
csak azt kérték, hogy tartózkodjanak a bálványimádó szokástól, vagyis attól, hogy
egyenek az isteneknek áldozatul felajánlott állatok húsából, továbbá a „szemérmetlenségtől”,
ami valószínűleg a nem megengedett házasságokra utalt. A gyakorlatban csak néhány
tiltást kellett elfogadniuk, amelyeket fontosnak tartottak a mózesi törvényhozásban.
Ezáltal jelentős, és egymást kiegészítő eredményeket értek el: egyrészt elismerték
azt az elválaszthatatlan kapcsolatot, amely a kereszténységet a zsidó valláshoz fűzi,
és amely örökre érvényes, másrészt megengedték a pogány származású keresztényeknek,
hogy megőrizzék saját szociológiai önazonosságukat, amelyet elveszítettek volna, ha
arra lettek volna kényszerítve, hogy megtartsák az ún. mózesi szertartási előírásokat.
Lényegében tehát kezdetét vette a kölcsönös megbecsülés és tisztelet gyakorlata, amely
számos sajnálatra méltó későbbi értetlenség ellenére, természeténél fogva arra törekedett,
hogy mindkét fél jellegzetességét megőrizze. Jakab nevéhez fűződik egy apokrif
evangélium is, amely magasztalja Jézus Anyjának életszentségét és szüzességét, valamint
az az apostoli levél, amely a keresztény szentírási kánonban az első az ún. „katolikus
levelek” között. Rendkívül fontos levélről van szó, amely hangsúlyozza, hogy nem fokozhatjuk
le hitünket puszta szóbeli, elvont nyilatkozatokra, hanem jótettekkel kell tanúskodnunk
róla. Arra szólít fel bennünket, hogy legyünk kitartóak az örömmel elfogadott megpróbáltatásokban,
a bizalommal teli imában, amellyel kérjük Istentől a bölcsesség ajándékát. Ennek révén
megértjük, hogy az élet valódi értékei nem a mulandó gazdagságban vannak, hanem inkább
abban, hogy megosztjuk anyagi javainkat a szegényekkel és a rászorulókkal. A levél
fontos mondata szerint „a hit holt tettek nélkül”. Jakab levele továbbá arra buzdít
bennünket, hogy hagyatkozzunk rá Istenre mindenben, amit cselekszünk, ezeket a szavakat
ejtsük ki szánkon:„ha az Úr akarja”. Azt tanítja, hogy ne tervezzük meg életünket
Istentől függetlenül, hanem hagyjunk helyet kifürkészhetetlen akaratának. Ezáltal
Szent Jakab mindannyiunk számára az élet ma is időszerű mestere – mondta végül szerda
délelőtti katekézisében XVI. Benedek pápa.