2006-06-27 18:38:15

Európai értekezlet a keresztény közösségek hivatásébresztő szerepéről


Az európai püspöki konferenciák hivatás referensei következő találkozójukat annak a témának szentelik, hogy a keresztény közösség milyen szerepet és felelősséget visel a hivatások felkutatásában. Az Európai Hivatás Szolgálat (röviden SEV) ennek jegyében évi találkozójának ezt a jelszót adta: „Miként válik a keresztény közösség hívő közösséggé.” A hivatás konferenciát Leuven belga város látja vendégül június 29-e és július másodika között. Eddig 24 országból 70-en jelezték részvételi szándékukat. Az értekezlet főszervezője Alois Kothgasser salzburgi érsek, a SEV elnöke és az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának hivatásokért felelős főpásztora. A találkozó során három témakört mélyítenek el: 1. a plébániák szerepe a hivatásébresztésben. 2. a papságra jelöltek, mint korunk fiataljai. 3. Miként lehet hivatás-kultúrát kialakítani az egyházban? A témaköröket mélyreható előadás vezeti be, majd a résztvevők nyelvi csoportokban cserélik ki tapasztalataikat, amelyek rávilágítanak az európai keresztény közösségek gazdagságára de nehézségeire is. A program szerint a június 30-ai megbeszélés során bemutatják a résztvevőknek a belgiumi egyetemi pasztorációs szolgálatot, július elsején pedig lehetőség nyílik arra, hogy Godfried Danneels bíborossal, a belga püspöki kar elnökével találkozzanak. A találkozót a Vaalbeek-i „La Foresta” ferences kongresszusi központ látja vendégül. További információt az érdeklődők az Európai Püspökkari Konferenciák helyettes titkárától, Peter Fleetwood prelátustól kérhetnek a következő E-mail címen: ccee@ccee.ch.








All the contents on this site are copyrighted ©.