Torino idén ünnepli a hagyomány szerint a Jézus holttestét beborító lepel
tiszteletének 500. évfordulóját, II. Gyula pápa 1506 tavaszán kibocsátott bullájára emlékezve.

Az évfordulóra utalt XVI. Benedek pápa is, aki áprilisban közzétett Dekrétumával meghatározta, hogy május 4-én legyen a torinói lepel tiszteletének kötelező ünnepe és nem pusztán fakultatív emléknapja a város székesegyházában. Az Osservatore Romano vatikáni napilap június 24-i száma „A Leplen látható Arc szemlélésének rendkívüli élménye” c. cikkében beszámol arról a tanulmányi összejövetelről, amelyet a torinói egyházmegye Sindone Bizottságának elnöke, Giuseppe Ghiberti prelátus, valamint Gianmaria Zaccone, a torinói nemzetközi szindonológiai központ munkatársa szerveztek a fél évezredes jubileum alkalmából. Előadásaikban történelmi, liturgikus és lelkipásztori szempontokból mutatták be a torinói Leplet. Paolo Tomatis atya, a torinói liturgikus hivatal igazgatója felszólalásában megállapította, hogy a Lepel szemléléséhez szükségünk van a liturgiára, Isten szavára és az Eucharisztia gesztusára. E nélkül mindenki saját hit- és élettapasztalatának megfelelően értelmezi a Lepel üzenetét. A liturgia is tanulhat azonban valami nagyon fontosat a Lepeltől: Jézus arcának és testének élő képmása a nevek és arcok jelentőségére utal, mivel Isten, sokkal inkább egy személy, akivel találkoznunk kell, nem pedig egy eszme, amelyet meg kell értenünk. A tanítványokhoz hasonlóan, akik a Tábor hegyen szemtanúi voltak Jézus színeváltozásának, mi is áldozatul eshetünk a félelemnek és a fellángoló lelkesedésnek, az álomnak és a lelki zűrzavarnak. Mint az emmauszi tanítványok, mi is tudjuk, mit jelent az Úrral lenni kiégett szívvel és szomorú arccal, arra várva, hogy felismerjük őt a hit szemével, az egyház alázatos közvetítése révén, azokban a gesztusokban, amelyeket az egyház Jézus emlékezetére hajt végre.
A Sindone, a torinói Lepel nem önmagáért fontos, hanem azért, mert közvetlenül Jézushoz és a feltámadás misztériumához vezet el bennünket, vagyis hitünk középpontjához. Roberto Repole atya, a torinói egyetem teológusa szerint a Sindone önmagában véve nem maga az üdvösség, hanem egy olyan ikon, amely révén a keresztények kapcsolatba lépnek egyrészt az emberi szenvedés és halál misztériumával, amelyet Krisztus a végsőkig megosztott az emberekkel, másrészt azzal a szenvedéssel és halállal, amelyet Krisztus megváltott. Ezért a Lepel tisztelete olyan iskola, amely ismételten arra tanít, hogy egyetlen emberi arcot sem lehet pusztán tudományos kísérletezés tárgyává tenni, hanem meg kell mindig őrizni természetfeletti és szent mivoltát. A tudományos összejövetelen előadások hangzottak el arról is, hogy hogyan terjedt el a Lepel tisztelete Nyugat- és Kelet-Európában, illetve Amerikában.