Segítsük a fiatalokat, hogy egzisztenciális kérdéseikre megtalálják a keresztény megoldást, Jézus Krisztust - buzdította a Pápa a római egyházmegyei értekezlet résztvevőit

„A hit öröme és az új nemzedékek nevelése” – ez a témája a római egyházmegye egyházi találkozójának, amelyet június 5-e és 8-a között rendeznek meg a Lateráni Szent János bazilikában. A találkozón négyezren vesznek részt a római plébánosok, káplánok, szerzetesek és szerzetesnők és elsősorban laikus hívek, köztük nagyon sok fiatal az egyházközségek és lelkiségi mozgalmak képviselői.
Az egyházi értekezletet június 5-én este fél nyolckor XVI. Benedek pápa személyesen nyitotta meg az egybegyűltekhez intézett beszédével, amelyet három napos intenzív eszmecsere követ a jövő év lelkipásztori programjának előkészületei jegyében. A figyelem középpontjában az új nemzedékek állnak a család témájával együtt, amelyekkel az elmúlt években foglalkoztak – olvassuk a római helynökség tájékoztatójában. A találkozó szervezői különös gondot fordítanak arra, hogy új lendületet adjanak a keresztény közösség nevelésének. Mindenkihez szeretnék eljuttatni az evangélium üzenetét és örömét, a hívek konkrét életének tanúbizonyságán keresztül.

A Szentatyát római helynöke, Camillo Ruini bíboros fogadta a római segédpüspökökkel, papokkal, szerzetesekkel és a bazilikában összegyűlt világi hívekkel együtt. Ruini bíboros köszöntő beszédében elmondta, hogy a találkozó három esti megbeszélést vesz igénybe, amelyben a római plébániák képviseletében 4 ezer személy vesz részt.

A Szentatya nagy szeretettel köszöntötte egyházmegyéje püspökeit, papjait, szerzeteseit és a hitük tanúbizonyságára elkötelezett laikus híveket, majd arra emlékeztetett, hogy ezzel a mostani nagy egyházi találkozóval folytatódik a II. János Pál által meghirdetetett és immár 10 éve tartó városi misszió. (A cél ugyanis mindig ugyanaz: szeretnék megújítani közösségek hitét és felszítani azt minden egyes ember szívében, a családokban ebben a nagy városban, ahol már az első keresztény nemzedék és főként Péter és Pál apostolok elültették a hitet.) Ez a városi misszió az utóbbi három évben főként a családok felé irányult, hogy megerősítse az evangélium igazságával ezt az alapvető emberi valóságot, amely manapság sajnos súlyos támadásoknak van kitéve. A mostani találkozó célja az új nemzedékek hitre való nevelését, ami azonban nem menti fel a családot ettől az alapvető elkötelezettségétől. A római egyházmegye e lelkipásztori tervével szeretne segítséget nyújtani a hivő családoknak, amelyek attól félnek, hogy a jelenlegi társadalmi és kulturális közszellemben nem tudják továbbadni gyermekeiknek a hit értékes örökségét.
Valójában azonban a hit szépségének és örömének felfedezése olyan útvonal, amelyet az új nemzedéknek saját magának kell bejárnia. A hiten keresztül fejezzük ki azt, ami a legszemélyesebb bennünk: lelkünk, szívünk, értelmünk és szabadságunk. Emellett a hit alapvetően közösségi jellegű, az egyház általunk vallja meg hitét. A hit öröme tehát olyan öröm, amelyet meg kell osztanunk másokkal. Ezért tehát az új generációk hitre nevelése nagy és alapvető feladat, amely az egész keresztény közösséget érinti. „Kedves testvéreim ti kézzel foghatóan megtapasztaljátok, hogy ez a feladat ma mennyire nehéz, de éppen emiatt még fontosabb és sürgősebb, mint valaha - mondta beszédében a Pápa, majd megjelölte azt a két irányvonalat, amely a jelenlegi szekularizált kultúrát jellemzi és amelyek a keresztény hithirdetéssel ellenkező irányban haladnak: az egyik az agnoszticizmus, a másik pedig a relativizmus. Az agnoszticizmus lefokozza az emberi intelligenciát egyszerű számítási és funkcionális okoskodássá, amely arra irányul, hogy elfojtsa az emberi természet rejtekébe beívódott vallási érzéket. A relativizáló folyamat pedig fellazítja az ember legszentebb és legméltóbb szeretet kapcsolatait. Ennek eredménye az, hogy a személyek sebezhetőbbekké, a kölcsönös kapcsolatok pedig múlékonnyá és ingataggá válnak. Ebben a helyzetben mindenki, de főként a gyermekek és serdülők számára nagyon fontos, hogy a hitet örömként éljék meg, és megtapasztalják azt, hogy az Úrral való találkozásból lelki béke fakad. A keresztény öröm forrása pedig az a bizonyosság, hogy Isten személyesen szeret bennünket, megbocsátó szeretettel, amely nagyobb a mi hűtlenségünknél és bűneiknél.

Ám a kérdés ez: gyermekeink, fiataljaink hogyan találhatják meg Istenben gyakorlati és egzisztenciális szemponttól az üdvösséghez és örömhöz vezető utat. Az egyház azért létezik, az a nagy küldetése, hogy erre tanítson mindenkit. Elengedhetetlen ezért, hogy az új nemzedékek az egyházban olyan baráti társaságra találjanak, amelyben megbízhatnak és amely az élet minden pillanatában, a boldogságban és a sötétség helyzeteiben mellettük áll. Érezze ezt feladatának mindenki: a családok, a papok, a hitoktatók, nevelők, plébániák, társulatok, mozgalmak és az egész egyházmegyei közösség. „Tőletek, kedves római gyermekek és fiatalok azt kérem, hogy bízzatok az egyházban, szeressétek az egyházat, mert jelen van benne az Úr és mert az egyház egyedül a ti javatokat akarja” - hangzottak a Pápa buzdító szavai. Az, aki tudja, hogy szeretik, maga is szeretni akar. Főként a serdülőknek és fiataloknak, akikben annyira erős a szeretet hívása, meg kell szabadulniuk attól az gyakori előítélettől, hogy parancsolataival és tiltásaival a kereszténység túl sok akadályt gördít a szeretet, főként a férfi és nő közötti kölcsönös szerelem elé. A hit és a keresztény etika ezzel ellentétben nem elfojtani akarja, hanem szentté, erőssé és valóban szabaddá tenni a szerelmet: éppen ez az értelme a tízparancsolatnak, amely nem mond „nemet, hanem inkább nagy „igent” a szeretetre és az életre. Az emberi szerelemnek ugyanis szüksége van a megtisztulásra és érlelődésre, arra, hogy túlmutasson önmagán, hogy valóban emberivé, az igazi és tartós öröm forrásává váljon, amely magában hordozza az örökkévalóságot. Ez az igazi oka annak, hogy a férfi és a nő közötti szerelem teljességében csak a házasságban valósulhat meg.

A nevelés egész nagy művéből, a keresztény ember formálásából nem maradhat ki – azért mert félünk tőle, vagy mert zavarba ejt bennünket a téma – a szerelem nagy kérdése. Enélkül ugyanis olyan kereszténységet mutatnánk fel, amely nem érdekelheti az élet előtt álló fiatalokat. A keresztény szeretetben az Isten és az ember iránti szeretet elszakíthatatlanul egymáshoz kapcsolódik és konkrét elkötelezettséget jelent a felebaráti szeretet terén. Az emberi természethez ugyanis a szeretet iránti vággyal együtt hozzátartozik az igazság vágya is. Az új nemzedékek nevelésében ezért nem kerülhető meg az igazság kérdése, sőt központi helyet kell számára biztosítani. Amikor rákérdezünk az igazságra, kitágítjuk racionalitásunk horizontját és kezdjük megszabadítani értelmünket azoktól a nyomasztó korlátoktól, miszerint csak az tekinthető ésszerűnek, amit megtapasztalható és kiszámítható. De éppen itt valósul meg a hit és az értelem találkozása: a hitben elfogadjuk Isten ajándékát, aki kinyilatkoztatja nekünk önmagát és elfogadjuk azt az Igazságot, amelyet nem tudunk teljes egészében megérteni és birtokolni, de amely éppen ezért kitágítja ismeretünk horizontját és megengedi, hogy eljussunk a Misztériumhoz és Istenben megtaláljuk életünk végső értelmét. Az új nemzedékek nevelése terén tehát nem szabad félnünk attól, hogy a hit igazságait összevessük az emberi megismerés autentikus vívmányaival. A tudomány mai gyors fejlődését nem egyszer úgy mutatják be, mint amely ellentétes a hit állításaival. Mindez zűrzavart kelt és megnehezíti a keresztény igazságok elfogadását. A hit és az értelem fegyelmezett és nyitott szellemben történő párbeszéde lehetőséget nyújt arra, hogy hatékonyabban és meggyőzőbben érzékeljük az Istenbe vetett hit ésszerűségét.

A Szentatya beszédében végül az igazság keresésére kérte a fiatalokat, a papokat és a nevelőket pedig olyan „intelligens pasztorációra” buzdította, amely komolyan meghallgatja a fiatalok kérdéseit és segíti őket, hogy egzisztenciális kérdéseikre megtalálják a keresztény megoldást, azaz Jézus Krisztust. A hit örömét nem tarthatjuk meg önmagunknak, hanem tovább kell adnunk és ez a kötelesség ma sürgetőbbé vált, mivel a világ számos részén és bizonyos mértékben itt Rómában is furcsa módon elfeledkeztek Istenről. Ebből a feledékenységből rengeteg értelmetlen zúgolódás, fölösleges követelés fakad, de nagy elégedetlenség és üresség érzése is. „Ezért tehát kedves testvéreim – mondta végül a Pápa – Isten tanúiként és misszionáriusaként alázatos szolgálatunk során legyünk a biztos hitből fakadó reménység hordozói, segítsük városunk lakosságát, hogy megtalálják életük értelmét és örömét…Szeretetem és áldásom kísérjen el benneteket most és a jövőben.”