„Kedves barátaim, legyetek még inkább a Pápa egyetemes apostoli szolgálatának közreműködői, nyissátok meg a kapukat Krisztusnak”- kérte a karizmatikus mozgalmak résztvevőit XVI. Benedek pápa Pünkösd vigíliáján

Nagy meghatottsággal emlékezünk vissza arra az első találkozóra, amelyre 1998. május 30-án került sor ugyanezen a téren, szeretett II. János Pál pápánkkal együtt. Korunk nagy evangelizálója volt, aki egész pápasága során elkísért és vezetett benneteket. Több ízben „gondviselésszerűnek” nevezte közösségeiteket – kezdte homíliáját a Pápa, majd feltette a kérdést:
Ki, illetve mi a Szentlélek? Hogyan tudjuk Őt felismerni? Hogyan jutunk el hozzá, és Ő hogy jön felénk? A világ, amelyben élünk, a Teremtő Lélek műve. Pünkösd nem pusztán az egyház kezdetének ünnepe, hanem egyben a teremtésé is. A világ Isten teremtő Lelkéből származik, ezért visszatükrözi Isten bölcsességét. A keresztények, akik hisznek a Teremtő Lélekben, tudatára ébrednek a ténynek, hogy nem élhetünk vissza az anyagi világgal kényünk-kedvünk szerint. A teremtést ránk bízott ajándékként kell tekintenünk. A keresztség tesz képessé arra, hogy Istennek olyan gyermekei legyünk, akikre a teremtés és a történelem vár. Ha a történelmet tekintjük, látjuk, hogy a kolostorok körül virágzott a teremtés. Isten Lelke ismét felébredt az emberek szívében és visszatért a Teremtő Lélek ragyogása a földre, - az a fény, amelyet a hatalomra szomjas emberi barbárság oly gyakran csaknem kioltott. A Szentlélek tehát a Teremtés révén közeledik felénk. A Teremtést, Isten művét azonban a történelem folyamán az emberek vastag szennyréteggel borították be, amely csaknem lehetetlenné teszi, hogy a világban felismerjük a Teremtő visszfényét. Még akkor is, ha egy naplemente, egy hegyi kirándulás, egy kinyíló virág újból felébreszti bennünk a Teremtő létezésének tudatát. A Teremtő Lélek azonban segítségünkre siet. Belépett a történelembe és ismét szól hozzánk. Jézus Krisztusban Isten emberré lett és lehetővé tette, hogy bepillantsunk Isten belső világába. És ott egy váratlan dologra bukkanunk: Istenben létezik egy Én és egy Te. A titokzatos és távoli Isten nem végtelen magány, hanem a szeretet története. Ha a teremtésben felfedezzük magát Istent, mintegy alkotó, matematikai erőként, akkor most észrevesszük, hogy a Teremtő Léleknek szíve van. Ő a Szeretet. A Fiú, aki az Atyával folytat párbeszédet. Mindketten egyek a Lélekben. Ez a szeretetegység, amely Isten, sokkal szublimáltabb, mint amilyen lehetne a legkisebb oszthatatlan részecske egysége. A Szentháromságos Isten az egyetlen Isten.
Pünkösd a következő: Jézus, és rajta keresztül maga Isten jön el hozzánk, és magához vonz bennünket. A Szentlélek, amely révén Isten eljön hozzánk, azt hozza el számunkra, amelyre mindannyian vágyunk: az életet és a szabadságot. De hol és hogyan találjuk meg az „életet”? – tette fel a kérdést a Pápa, majd a tékozló fiú példabeszédét idézte fel, amely az emberek nagytöbbségének életfelfogását fejezi ki: mindent ragadjunk magunkhoz, amit az élet bősége felkínál. Ez a magatartás azonban egyre üresebbé, szegényebbé tesz bennünket, végül szabadságunk is hiábavalónak tűnik, könnyen menekülünk illúziókba, mint a kábítószer. Jézus ezzel szemben azt tanítja, hogy az életet csak másoknak adva találjuk meg, nem akkor, ha magunkévá akarjuk azt tenni. Ezt kell megtanulnunk Krisztustól, ezt tanítja a Szentlélek, aki nem más, mint ajándék, Isten önátadása. Az életet csak a Vele való szeretetközösségben találjuk, meg, aki maga az élet, az élő Istennel való szeretetközösségben, amelybe a Szentlélek vezet be bennünket. A mozgalmak éppen az igazi élet iránti szomjúságból születtek: minden szempontból életvédő mozgalmak. Ha védeni akarjuk az életet, akkor mindenekelőtt ismét fel kell fedeznünk az élet forrását: akkor az élet ismét felragyog a maga teljes szépségében. Hagyjuk tehát, hogy újjáélesszen bennünket a Szentlélek, az élet teremtő forrása.
A Pápa ezután a szabadság fogalmának elemzésére tért rá. Szabadnak lenni a tékozló fiú értelmezése szerint azt jelenti, hogy mindent megtehetek, amit csak akarok, nem kell elfogadnom magamon kívül semmilyen más kritériumot, pusztán saját kívánságomat és akaratomat kell követnem. Aki így él, hamarosan összeütközésbe kerül azokkal, akik szintén így kívánnak élni. Ennek az önző felfogásnak szükségszerű következménye az erőszak, a szabadság és az élet elpusztítása. A Szentírás ezzel szemben a szabadság fogalmát az Istengyermekséghez kapcsolja.
Az igazi szabadság a felelősségben mutatkozik meg. Olyan cselekvésben, amely magára veszi a felelősséget a világért, önmagáért, másokért. Minden világi felelősség csak részleges, a Szentlélek azonban, mivel Isten gyermekeivé tesz bennünket, részesévé tesz Isten felelősségének, amelyet a világ és az egész emberiség iránt vállalt. Nem rabszolgaként tesszük a jót, mert nem tehetünk másként, hanem azért, mert személyesen felelősek vagyunk, mert szeretjük az igazságot és a jót, szeretjük magát Istent és minden teremtményét.
Ez az igazi szabadság, amely felé a Lélek akar vezetni bennünket. Az egyházi mozgalmak legyenek az igazi szabadság iskolái – mondta a Szentatya. Korunk világa tele van áligazságokkal, amelyek elpusztítják a környezetet és az embert. Mi, a Szentlélek erejével meg akarjuk tanulni az igazi szabadságot, meg akarjuk mutatni a többieknek életünkkel, hogy szabadok vagyunk, és hogy milyen szép valóban szabadnak lenni Isten gyermekeinek igazi szabadságában.
A Szentlélek, az élettel és a szabadsággal együtt egységet is ad. Ez a három ajándék egymástól elválaszthatatlan. „A Lélek ott fúj, ahol akar”- olvassuk a szentírásban.
Fuvallata azonban soha nem szór szét, hanem egyesít, mert az igazság és a szeretet egyesítő erő. A Szentlélek Jézus Krisztus Lelke, az a Lélek, aki egyesíti az Atyát a Fiúval a Szeretetben, amely az egyetlen Istenben önmagát ajándékozza, és egyben befogad. A Megtestesült Krisztus nem pusztán egy szellem, egy gondolat, egy elmélet. Továbbra is Test maradt és belőlünk, egyházából építi Testét.
A Szentlélek, fuvallatával Krisztus felé irányít bennünket. Ott fú, ahol akar, akarata testté vált egység, egység, amely találkozik a világgal és átalakítja azt.
A Szentlélek mindig új ajándékokat ébreszt, a sokféleség és az egység benne mindig együtt haladnak. Mindig újat teremt.
Az egységet és a teljességet akarja, Jelenléte mindenekelőtt a missziós lendületben is megmutatkozik – mondta a Szentatya, majd a következő buzdítással zárta beszédét:
„Kedves barátaim, legyetek még inkább a Pápa egyetemes apostoli szolgálatának közreműködői, nyissátok meg a kapukat Krisztusnak.” „Szűz Mária szívébe helyeztem el mozgalmaitok és közösségeitek szándékait, mivel Mária jelen van a Cenákulumban az Apostolokkal együtt. Mindnyájatokra kérem a Lélek ajándékának kiáramlását, hogy napjainkban is részesei lehessünk egy megújult Pünkösd tapasztalatának.”