2006-06-03 15:07:10

Visszatért a nyár Rómába az egyházi mozgalmak érkezésével, akik részt vesznek a Pünkösdi imavirrasztáson a Pápával


A több napos hűvös, esős időnek nyoma sem volt már Rómában szombaton, a Pünkösdöt megelőző imavirrasztáson XVI. Benedek pápával, amelyen az előzetes becslések szerint 350ezer ember vesz részt. A világ minden tájáról érkeztek zarándokok a Szent Péter-térre és környékére a különböző egyházi mozgalmak és új közösségek tagjaiként. Közöttük mintegy száz magyar résztvevő is van, többek között az Emmanuel, a Nyolc Boldogság, a Sant'Egidio, a Fokoláre mozgalmak képviseletében. Az ünnepi hangulat már szombaton délelőttől érezhető volt a Vatikán környékén, ahol a folyamatosan érkező zarándokoknak olasz polgárőrök, mentők, tűzoltók és önkéntesek százai segítettek, ásványvizet osztva és útba igazítva őket.
A pünkösdi imavirrasztás délután négy órakor vette kezdetét a Szent Péter-téren, ahol énekekkel, dicsőítő zsoltárokkal hívták az Úr Szentlelkét, majd fél hatkor XVI. Benedek pápa köszöntötte a találkozó résztvevőit. Hat órakor kezdődött meg a vesperás szertartása, amelynek során a hívek megújították a bérmálkozáskor tett fogadalmaikat. Tekintettel arra, hogy a találkozó szombat esti adásunkkal egy időben zajlik, a Szentatya homíliáját és az imavirrasztás részletes beszámolóját vasárnapi adásunkban ismertetjük.







All the contents on this site are copyrighted ©.