Az egyházi mozgalmak és új közösségek pünkösdi virrasztást előkészítő kongresszusa
Május 31-e és június másodika között tartották a Róma közelében fekvő Rocca di Pápán
az egyházi mozgalmak és új közösségek II. világkongresszusát, amely egyben előkészület
is volt a pünkösd vigíliai virrasztásra a Pápával. A Világiak Pápai Tanácsa nemrég
felmérést készített ezekről az új egyházi mozgalmakról és közösségekről, amelyeknek
a többsége a XX. században jött létre. A Tanács 127 mozgalmat számolt össze, vannak
közöttük világszerte elterjedtek és ismertek, mint a Neokatekumenális út, a fokolare
mozgalom, a Lélekben való megújulás, vagy a Comunione e Liberazione és kisebbek, amelyek
esetleg csak egyes helyeken, városokban aktívak. Hogyan lehet bemutatni Krisztus
és a keresztény élet szépségét a mai társadalomban, amely úgy él, mintha Isten nem
létezne? Ez volt az egyik fő kérdés, amelyre választ kerestek a kongresszus résztvevői.
A csütörtöki kerek-asztal megbeszélés szereplői voltak: Vittorio Messori olasz író,
Bernard Peyrous atya, az Emmanuel közösségből, Fouad Twal jeruzsálemi koadjútor érsek,
Dino Boffo az olasz püspöki kar Avvenire c. napilapjának igazgatója és Andrea Riccardi
történész, a Sant’Edigio közösség alapítója és elnöke. Peyrous atya hozzászólásában
a szekták és a New Age térhódításával foglalkozott. Ez a jelenség immár elterjedt
az egész világon szervezett formákon keresztül, de úgy is, mint a hiedelmek nagy kereskedelmi
kínálata, amelyből bárki saját ízlése szerint válogathat, akár egymásnak ellentmondóan
is. Peyrous atya szerint ez a jelenség egyfajta menekülés a valóságból. A 19. században
kezdődött „Isten nem létezik és semmi köze az emberhez” elméletnek a gyümölcse és
főként a XX. században jutott el csúcspontjára, amikor az ember felfedezte, hogy saját
erejéből nem képes eljutni a boldogságra. Andrea Riccardi történész a Szent Egyed
közösségtől a szegénység és erőszak világában szükséges keresztény tanúságtétellel
foglalkozott. A háborúk, az erőszak és fájdalom nagy kérdőjeleket ébreszt a keresztény
hívőkben. Ezek ugyanis olyan helyzetek, amelyekben attól félünk, hogy ránk ragad mások
szomorúsága és szenvedése. A hívő emberek számára a békéért végzett imádság nagy erőt
jelent és a hit bizonyosságának kifejezése. Mindenkinek az a feladata, hogy a béke
szépségét szívtől szívig terjessze. A jeruzsálemi latin pátriárka koadjútor érseke,
Fouad Twal a szentföldi keresztények helyzetét ismertette. Jeruzsálemről azt mondta,
hogy 2000 éves történelme során még soha nem volt ennyire súlyos helyzetben. A szentföldi
keresztények gyökértelennek, elveszettnek érzik életüket. „Mi közel-keleti arabok
– mondta Twal érsek – tudjuk, hogy a materializmus és a nemzetközi igazságtalanság
az „érdekek és az intrikák szupermarketjévé” tette ezt a régiót és ez váltotta ki
a vallásos és kulturális identitás olykor túlzott védelmét. „De Jeruzsálem a meglepetések
városa és mi azt reméljük, hogy egy napon számunkra is elérkezik a feltámadás, az
öröm, az igazságosság és a béke.” Fouad Twal érsek hozzászólásában elmondta azt is,
hogy néhány új közösség, mint a Neokatekumenális út, a Comunione e Liberazione és
a fokolare mozgalom válaszolt a meghívásra, hogy segítsenek a jeruzsálemi egyháznak,
amely ezáltal megfiatalodott és a kegyelmi adományok sokféleségén keresztül jobban
átéli az egyház egyetemességét. „A szentföldi egyház egy kis kovászt jelent a muzulmánok
nagy tömegében, a mi jelenlétünk itt Ige és tanúságtétel”. Twal érsek, aki korábban
Tunisz püspöke volt, végül megemlékezett arról a 7 trappista szerzetesről, akiket
1996-ban Algériában iszlám szélsőségesek gyilkoltak meg. „Ezt követően nem volt bosszúállás,
gyűlölet, csak ima és könyörgés, hogy a kiontott vér a szeretet és a népek közötti
kiengesztelődés magva legyen.” Az új mozgalmak és közösségek II. világkongresszusának
utolsó napján tartott előadást Angelo Scola bíboros velencei pátriárka. Beszédében
többek között megállapította: elérkezett az ideje annak, hogy elismerjük, hogy a mozgalmak
egyházi küldetését nem tekinthetjük különálló fejezetnek, hanem szükségszerűen az
egyetemes egyház és a helyi egyházak egészének összefüggésében kell szemlélnünk. A
bíboros szerint ezek a többnyire világi új közösségek, amelyek főként a II. Vatikáni
Zsinat után jöttek létre - valójában két ezer éves modellre vezethetők vissza, az
első keresztény közösségek mintájára. Scola bíboros mindenek előtt arra akart rámutatni,
hogy a mozgalmak karizmatikus jellege nem áll ellentétben az egyház intézményi formájával,
amelyet a Pápa és a püspökök képviselnek. Ténylegesen fennáll az a lehetőség, hogy
ezek az új egyházi valóságok – akár közvetetten is – saját karizmájukat tartják példaképnek
az egész egyház számára. Ugyanakkor el kell ismerni azt is, hogy azok, akik hiteles
mozgalmakkal találkoznak, teljes értékű tapasztalatot szereznek az egyházról. E mozgalmak
tagjai feltehetően olyan személyek, akik megtalálták azt a helyet, ahol hitelesen
megtapasztalják a keresztény életet. Ezt a találkozást egy ellipszishez lehetne hasonlítani,
vagyis olyan egyetlen jelhez, amely összeköti a két tűzforrást: a Szentlélek közeledik
és hívja az embert és a szabadsággal rendelkező ember válaszol – mondta még Angelo
Scola bíboros velencei pátriárka az új egyházi mozgalmak és közösségek kongresszusán.