2006-05-15 18:16:42

A szombathelyi Szent István király plébánia engesztelő imaórája a magyar nemzeti imaév keretében


RealAudioMP3 Perger Gyula atya beszámolója.
A szombathelyi Szent István királyról elnevezett plébánia híveivel a nemzeti imaévben minden hónap 13-án engesztelő imaórát, majd a szentmisét követően pedig körmenetet tartunk a Fatimából érkezett és ajándékba kapott Szűzanya szobrával. Imádkozunk magyar hazánk lelki megújulásáért, egyházközségünk valamennyi tagjáért. Különösen is a családokért, a fiatalokért és a szenvedőkért.
Tegnap este is nagy számban vettek részt közös imádságunkban. Megemlékeztünk a 89 évvel ezelőtt Fatimában történt eseményekről, és a látnokokra bízott titkokról. Külön figyelmet szenteltünk annak a ténynek, hogy a Szűzanya akkor beszélt Oroszország megtéréséről, amikor ott a kommunizmus a legjobban tombolt. A templomokat lerombolták, és a nép vezéreinek hitt emberek szobrait állították fel a helyükre. Ki hitte volna akkor, hogy néhány évtized múltán ezen szobrok helyén ismét templomok fognak állni, és a pápa a világot Oroszországgal együtt felajánlja Mária Szeplőtelen Szívének.
A harmadik, s egyben utolsó fatimai titok a tegnapi napon azért is kapott különleges aktualitást, mert tartalma 25 évvel ezelőtt a Szent Péter téren véres valósággá vált. Mit tartalmazott a harmadik fatimai titok? A XX. század tragédiájáról szólt, hogy nagyon sok ember szenvedni fog a hitéért, s ezt a látnokok egy hosszú menetben látták, amely menet élén egy fehér ruhába öltözött püspök haladt, akinek a reverendája véres volt. Ez a fehér ruhába öltözött püspök nem volt más, mint II. János Pál pápa, akinek a ruhája 1981. május 13-án – a fatimai jelenés évfordulóján – az ellene elkövetett merénylet következtében lett véres. A vértanúk hosszú sora pedig – a XX. századi szenvedők neves és névtelen mártírjai – előttünk is ismertek. S minderről a Szűzanya 1917-ben beszélt.
A társadalom peremén élő embereket Isten a középpontba helyezi, és velük műveli csodáit. Így Szent Józsefet a peremről a Boldogságos Szűz Mária mellé állította védelmezőül, hogy megvalósíthassa velük minden idők legnagyobb csodáját, a megtestesülést. Mária Európa pereméről, Fatimából, a vallásszabadság értékes kincsét Rómán keresztül Oroszországba viszi. A közbeeső állomások Fatimából kiindulva a római Szent Péter tér és végül a Vörös tér Moszkvában, ahonnan a vallásszabadságot Kína irányába kell továbbvinni. A rosszat csak a jó által lehet legyőzni. Ez azonban nem történik áldozatok nélkül, néha még véráldozattal is jár. Így történt Jézussal a Golgotán, ahol Mária jelen volt, és II. János Pállal a Szent Péter téren, ahol a fatimai Mária megmentőként ugyancsak jelen volt.
II. János Pál pápa nélkül a kommunizmus falai és szöges drótjai nem omlottak volna le, a börtönök és gulágok nem nyíltak volna ki és a berlini fal még ma is állna, amely kettéosztaná a várost és ezzel Európát. Hogy Európának az ateizmustól való megszabadítását megakadályozzák, ezért lőttek a pápára a római Szent Péter téren a fatimai napon, 1981. május 13-án. Itt a fatimai Mária megmentette a pápa életét, hogy a saját misszióját és a pápa misszióját teljesítse, hogy Európának az igazi szabadságot meghozza.
Így hozta el Mária a vallásszabadságot Fatimából Rómán keresztül Oroszország középpontjába, a moszkvai Vörös térre. A kommunisták által 1917-ben lerombolt Megváltó Székesegyházat a moszkvai Vörös tér közelében ismét fölépítették az elnyert vallásszabadság jelképeként. A vallásszabadság a legsebezhetőbb és egyúttal legfontosabb formája az emberi szabadságnak. Oroszország majd 80 évig, hazánk 40 évig kénytelen volt nélkülözni ezt a szabadságot.
Bízzunk abban, hogy a nemzeti imaévben megvalósul Mindszenty József bíboros szándéka: Ha van egymillió imádkozó magyar, nem kell félni a jövőtől!
Adja Isten, hogy így legyen!








All the contents on this site are copyrighted ©.