2006-05-13 17:37:23

"Egy kéz meghúzta a ravaszt, egy másik pedig eltérítette a golyót" - a merénylet krónikája


25 évvel ezelőtt, 1981. május 13-a egy szerdai nap volt. Abban az időben délután került sor az általános kihallgatásra. II. János Pál pápa, nyitott fehér autóján, szokásához híven körbejárt a Szent Péter téren. Az autó lépésben haladt előre a hívek sorfala között, nem messze a teret körülvevő oszlopsortól. A Szentatya, az autóban állva, köszöntötte a zarándokokat, áldását osztotta, megfogta feléje nyújtott kezüket, megsimogatta a közel álló gyermekek fejét. Egy asszony egy szőke kislányt nyújtott felé, a Pápa magához ölelte és megcsókolta a kislányt, majd visszaadta édesanyjának. Ezt követően, 17 óra 17 perckor, pisztolylövések dördültek el, galambok serege röppent fel a térről, miközben a Pápa, fájdalmat sugárzó arccal hátradőlt, vére fehér övét vörösre festette. Titkára, mons. Stanisław Dziwisz és Angelo Gugel, személyi inasa fogták fel a Pápát, akit a vatikánvárosi orvosi rendelőben részesítettek elsősegélyben, mielőtt a Gemelli kórházba szállították volna életveszélyes állapotban.








All the contents on this site are copyrighted ©.