2006-04-24 16:01:07

„Az embereknek semmire sincs nagyobb szükségük, mint az Isteni Irgalmasságra” – az Isteni Irgalmasság ünnepe Rómában


Április 23-án, vasárnap több ezer hívő gyűlt össze a Szent Péter bazilika tőszomszédságában lévő Szentlélek templomban, az Isteni Irgalmasság római spirituális központjában az Isteni irgalmasság vasárnapján tartott szentmisére. A hívek egy része be sem fért a templomba, hanem a szomszédos utcákon hatalmas kivetítők segítségével kapcsolódott be a megható szertartásba, amely egyben emlékezés is volt II. János Pálra, akinek alakja számos módon összekapcsolódik az isteni irgalmasság ünnepével. A többségében olasz, de számos más országból is érkezett hívek, kezükben az ismert Irgalmas Jézus kegyképpel, rózsafüzérrel, II. János Pál és Szent Fausztina képekkel meghatottan hallgatták Józef Bart atya, a templom rektorának szavait, aki a fél 10-kor kezdődött szertartás elején köszöntötte a a szentmise főcelebránsát, Angelo Comastri érseket, a Szentatya vatikánvárosi helynökét. Rámutatott, hogy ebben a templomban, amelyet II. János Pál jelölti ki az Isteni Irgalmasság római szentélyének, sajátos jelentősége van az ünnepnek. A Pápa, miután a 2000-es jubileumi szentévben szentté avatta korunk nagy misztikusát, Fausztina Kowalska nővért aki az Isteni Irgalmasság tiszteletét közvetítette számunkra, a templomnak ajándékozta a szentté avatási ereklyét, hogy azt a hívek nyilvánosan tisztelhessék. Bart atya elmondta, hogy Rómából és környékéről minden nap hívek áradata érkezik erre a szent helyre, hogy elmélkedjen az Isteni Irgalmasságról és könyörögjön hozzá, igazolva szeretett II. János Pál pápánk szavait, miszerint az „embereknek semmire sincs olyan nagy szükségük, mint az Isteni Irgalmasságra” – emlékeztetett rá a Szentlélek templom rektora, majd így folytatta beszédét:
„Ma ismét átéljük az Isteni Irgalmasság tavalyi, felejthetetlen ünnepét, amelyet II. János Pál pápa halála iránt érzett mély fájdalmunk hatott át. Ennek ellenére, mindannyiunkban erősebb volt az öröm azért a jelért, amelyet II. János Pál pápa hagyott ránk halálával, amelyre a titkára, Stanisław Dziwisz érsek által az ünnep előestéjén bemutatott szentmise után került sor. Ekkor az Isteni Irgalmasság tisztelete különös áldást kapott II. János Páltól és halála továbbra is sok-sok lelket közelít a Szent Fausztina által közvetített üzenethez. XVI. Benedek pápa többször is emlékeztetett rá, hogy II. János Pál már az Atya Házának ablakából néz le ránk és megáld bennünket. Most mi is megtapasztaljuk közöttünk II. János Pál jelenlétét, aki pontosan 11 évvel ezelőtt 1995. április 23-án áldotta meg az Irgalmas Jézus kegyképét, amelyet ő adományozott a templomnak, és amelyet a hívek az egész világon tisztelnek. Stanisław Dziwisz, II. János Pál egykori magántitkára a konzisztórium után itt mutatta be első bíborosi szentmiséjét. Ekkor ezt mondta: „Isten Szolgája, II. János Pál pápa az Irgalmas Jézus nagy Apostola volt és az egész emberiséget az Isteni Irgalmasságnak ajánlotta”. Ez a templom tehát II. János Pál temploma, hiszen nagy és hosszú pápaságát egészen haláláig az Isteni Irgalmasság üzenete hatotta át. Bart atya utalt rá, hogy II. János Pál képmását, amely jelenleg a templom egyik mellékoltáránál a Fatimai Szűzanya kegyszobra mellett látható, amint szent lesz, a számára kijelölt kápolnában helyezik el. A festmény, amelyet titkára áldott meg, minden nap emlékeztet bennünket arra a nagy küldetésre, amelyet Ő bízott erre a templomra, vagyis, hogy hirdessük Isten Irgalmasságát és azt vezessük be életünkbe.








All the contents on this site are copyrighted ©.