Római konferencia Isten Szolgájáról, II. János Pál pápáról, halálának első évfordulója alkalmából

Pénteken délelőtt az Olasz Enciklopédia Intézetben bemutatták a Treccani lexikon gondozásában most megjelent évkönyvet, amely 2005 eseményei között kiemelt helyen foglalkozik II. János Pál pápa halálával, péteri szolgálatának méltatásával. A 14 oldalas, fényképekkel illusztrált cikk szerzője, Giulio Andreotti örökös szenátor, a konferencia egyik előadója, akit Camillo Ruini bíboros, a Pápa római helynöke követett, felidézve személyes élményeit, II. János Pál közvetlen közelében töltött 19 éves szolgálatából.
Francesco Paolo Casavola, az Olasz Enciklopédia Intézet elnöke nyitotta meg a konferenciát, emlékeztetve II. János Pál pápasága kezdetén mondott híres buzdítására: „Ne féljetek!”. Felhívása ezekben a napokban, Húsvét első hetében különösen időszerű. Ezek voltak ugyanis az Úr angyalának szavai, amelyekkel az üres sír előtt tanácstalanul álló asszonyokhoz fordult.
Korunk embere, aki kizárólag az érzékek által szerzett tapasztalatokba zárkózva él, hitetlenül áll a Feltámadás eseménye előtt. II. János Pál, 26 évet, 5 hónapot és 17 napot felölelő pápasága során szüntelenül arra buzdította kortársait, hogy lépjenek ki ebből a saját maguk által teremtett bezártságból és nyíljanak meg a hit, a természetfeletti, a Feltámadt Krisztus számára.
Giulio Andreotti örökös olasz szenátor „Egy hosszú pápaság fényei” című méltatásában mindenekelőtt kitért arra a számos újdonságra, amelyet a „messziről jött Pápa” hozott az egyház és a világ életébe. Ezek közé tartozott, hogy személyes tapasztalata volt a nehéz kétkezi munkáról, hogy papi hivatása választásakor ígéretes színészi pályáról mondott le, hogy az üldözött egyházból érkezett. Olaszországban, úgyis, mint Róma püspöke, és mint olaszországi prímás, eddig ismeretlen jó viszonyt alakított ki a polgári és egyházi hatóságok között. Ide sorolhatjuk továbbá a keresztények egységére való törekvést, a vallásokkal való párbeszédet és a velük való együttműködést a béke érdekében, a fiatalokkal való rendkívüli kapcsolatot, a világ minden részére kiterjedő apostoli látogatásokat, amelyeket számokban így lehet kifejezni:
250 út, ezek közül 104 Olaszországon kívüli, amelyek során 129 országot keresett fel. Olaszországban 146 apostoli utazást tett, a 333 római plébánia közül 317-et keresett fel, több mint 1160 szerdai általános kihallgatást tartott, két Szentévet hirdetett meg és megalapította az Ifjúsági Világnapokat. Elvitathatatlan érdemei közé tartozott, hogy közelebb hozta egymáshoz Európa keleti és nyugati részét, nagy mértékben hozzájárulva a kommunista rendszerek összeomlásához. Világszerte nagy tekintélyt szerzett a Szentszéknek, amint azt a pápasága során a különböző államokkal létrehozott diplomáciai kapcsolatok rendkívüli megnövekedése bizonyítja.
Camillo Ruini bíboros, a Pápa római helynöke meghatott szavakkal emlékezett vissza arra az első vacsorára, amelyet II. János Pállal költött el harmadmagával, 1984-ben a Pápa magánlakosztályán, és amely kötetlen, baráti hangulatban zajlott le, minden formaság mellőzésével. A bíboros hangsúlyozta, hogy nem lehet különválasztani II. János Pál személyiségét és munkásságát, mert a kettő halála pillanatáig szoros kapcsolatban állt egymással, ahogyan ezt mindenki láthatta. „Isten embere volt, az ima embere. Igaz, nagy és hiteles ember volt, aki szerette az életet, a sportot, a művészetet, mindenekelőtt azonban az emberi kapcsolatokat. Ezen túl nagy alkotókészség és bátorság jellemezte. Óvatos volt, amikor emberekről kellett ítélkeznie, de feltartóztathatatlanná vált, amikor küldetéséről, az egyházról volt szó. Szabad ember volt, aki döntéseit szabadságban hozta meg, képes volt szeretni és szenvedni, és főleg képes volt megbocsátani, ami mindig is alapvető volt számára. Ő terjesztette el a lengyel Fausztina nővér által kapott egyéni kinyilatkoztatások alapján az Isteni Irgalmasság tiszteletét, először boldoggá, majd szentté avatta Fausztina nővért, ő maga pedig elsőként gyakorolta az irgalmasságot. Camillo Ruini bíboros II. János Pál tanításának alapgondolatát a következőkben határozta meg. A Szentatya, akire nagy hatással volt a II. vatikáni zsinat tanítása, a Gaudium et spes k. zsinati konstitúció alapján már krakkói érsek korában azt a mély meggyőződését hirdette, hogy Krisztus, a Megtestesülésben minden emberrel egyesült. Az ember tehát az egyház alapvető útja. Ez volt „Redemptor hominis” k. első enciklikájának központi gondolata is, amelyet Krisztusnak, az emberek Megváltójának szentelt, majd ezt mélyítette el második enciklikájában, amely a „Dives in Misericordia”, az „Irgalomban gazdag Isten” témájával foglalkozott. II. János Pál – folytatta méltatását Camillo Ruini bíboros – rendkívül közel állt az emberekhez, és különös képességgel rendelkezett, hogy felismerje, sőt elővételezze az idők jeleit. Utalva az Olaszországban megnyilvánuló egyes kulturális tendenciákra, amelyek kizárják az ember természetfeletti elhivatottságát, annak a meggyőződésének adott hangot, éppen a kommunista országok tapasztalatai alapján, hogy ezeken már túlhaladt a történelem. Ezek közé tartoznak azok az irányzatok is, amelyek az embert pusztán természeti lénnyé fokozzák le, és éppen ezért nem tarthatnak sokáig, mert túlságosan részlegesek, és az ember ennél sokkal több.
Camillo Ruini bíboros végül ismét Karol Wojtyła pápa szenvedéshez, a szenvedőkhöz való viszonyára emlékeztetett. Mindig is azonosította magát a szenvedőkkel, a betegekkel. Meghirdette a Betegek Világnapját, amelyet az egyház a lourdesi Szűzanya emléknapján, február 11-én tart. Ezen a napon, akkor is, amikor már betegsége egyre inkább megtörte szervezetét, a Szent Péter bazilikában, a szertartás végén, minden évben 600 tolókocsis beteget köszöntött egyenként. Amikor 1991-ben felkereste a római szemklinikát, szintén minden egyes beteget külön-külön megáldott. Ruini bíboros egy idézettel fejezte be visszaemlékezését. Azokat a sorokat elevenítette fel, amelyeket a 19 éves Karol Wojtyła írt első, „Magnificat” c. verseskötetében.
„Színültig megtöltöm a kelyhet a szőlőtő levével, mennyei lakomádon, én, a Te imádkozó szolgád, hálás szívvel, mivel titokzatos módon angyalivá tetted ifjúságomat, mert egy hársfa törzséből kifaragtál egy robusztus formát, Te vagy a legcsodálatosabb Mindenható, szentek formálója.”
Ez a sajátos kapcsolat, amely Karol Wojtyłát a Teremtőhöz fűzte, erőteljesen a felszínre tört temetése napján, amikor a hívek kórusban kiáltották: „Santo Subito”, „azonnal Szent”. Ez a kapcsolat, számomra is örökre értékes ajándék marad.” – fejezte be beszédét Camillo Ruini bíboros, a Pápa római helynöke.