2006-04-20 18:01:01

Kopt templomokat támadtak meg Nagypénteken Egyiptomban


Egy ember meghalt és öten megsebesültek az egyiptomi Alexandria városában, amikor három kopt-ortodox közösség templomát támadás érte. Egy 25 éves mohamedánt letartóztattak, miután pénteken késsel megtámadott keresztény hívőket. A kopt ortodox egyház elutasította az egyiptomi hatóságok által kiadott jelentést, miszerint a támadásokat egy mentálisan beszámíthatatlan egyén követte el. Ennek következtében, kopt keresztények százai szerveztek figyelem felhívó tiltakozásokat a biztonság megerősítésére a keresztény templomok körül. Nagyszombat óta biztonsági erők felügyelik az alexandriai főbb templomokat, ahol a kopt pátriárka székhelye található.
A támadást elutasítottak a legfőbb mohamedán vezetők és Hoszni Mubarak egyiptomi elnök is, aki kijelentette a helyi sajtóban, hogy nem tolerálja a nemzet egységét aláásó kísérleteket Egyiptomban. Emellett a Muzulmán Testvériség 88 képviselője, akik a 454 fős parlament legnagyobb ellenzéki csoportját képviselik, hivatalos közleményben ítélte el az agressziót. Ebben kijelentik, hogy a támadás azok javát szolgálja, akik így próbálják hitelesíteni azokat a még mindig életben lévő kivételes törvényeket, amelyeket Hoszni Mubarak elnök vezetett be 1981-ben és amelyek eltörléséért küzd az ellenzék.
A nagypénteki támadás volt a legutolsó a mohamedánok és a kopt kisebbség tagjai közötti erőszak sorában az Alexandriában októberben kirobbant zavargások óta. Ezekre olyan híresztelések adtak alapot, miszerint egy kopt ortodox templomban az iszlámot és a prófétát gúnyoló dvd-t adtak ki.








All the contents on this site are copyrighted ©.