P. Raniero Cantalamessa kapucinus atya, a Pápai Ház szónokának szentbeszéde a nagypénteki pápai szertartás során a Szent Péter bazilikában

„Eljön az idő, amikor a józan tanítást nem hallgatják szívesen az emberek, hanem ízlésük szerint seregszámra szereznek maguknak tanítókat és csiklandoztatják a fülüket, elfordulnak az igazság meghallgatásától, és mesékre hajlanak” (2Tim4,3-4).
Napjainkban a szentírásnak ezek a szavai, főként, amelyek az új dolgok iránti fülcsiklandozásra utalnak új, és megdöbbentő módon kezdenek megvalósulni. Miközben mi most az Üdvözítő szenvedésének és halálának emlékét ünnepeljük, ősi legendák és hiedelmek ügyes manipulálói emberek millióival azt akarják elhitetni, hogy a názáreti Jézust valójában soha sem feszítették keresztre. A szenvedéstörténet legnagyobb biblikus tudósa, Raymond Brown írta néhány évvel ezelőtt: minél fantasztikusabb az elképzelt jelenet, és minél nagyobb a propaganda körülötte, annál nagyobb érdeklődést vált ki. Olyan emberek, akiknek soha meg nem fordulna a fejükben, hogy Jézus szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról komoly történelmi elemzést olvassanak, annál vonzóbbnak találnak minden olyan új elméletet, miszerint Jézust nem feszítették meg és nem halt meg, főként ha a történet folytatása az, hogy megszökött Mária Magdalénával India felé (vagy a még frissebb változat szerint Franciaországba.)
Ezek az elméletek azt mutatják, hogy amikor Jézus kínszenvedéséről van szó, akkor a fantázia felülmúlja a valóságot és ez ráadásul még jövedelmezőbb is.
A pápai ház szónoka emlékeztetett azokra a II-III. századi történelmietlen gnosztikus írásokra, amelyek ma nagy divatjukat élik, és amelyek terjesztésével a szerzők és a kiadók nem harminc dénárt, hanem dénárok millióit keresik. Ezekről a kérdésekről talán más helyen és más alkalommal kellene szólni – mondta P. Cantalamessa – ám nem engedhetjük meg, hogy a hívők hallgatását úgy értelmezzék, mintha zavarban lennének, vagy azt, hogy a média visszaéljen milliók jóhiszeműségével. Emlékezzünk Dante Alighieri figyelmeztetésére: „Ti keresztények mozogjatok nagyobb súllyal, ne legyetek, mint a pehely a szélben és ne higgyétek, hogy bármily víz tisztára most benneteket. Van új és ó testamentumotok és van vezetőtök, az egyház pásztora.” El kell fogadnunk, hogy a média világában élünk, ám a médiát nem az igazság, hanem az újdonság érdekli – mondta homíliájában Cantalamessa atya.
Mi pedig figyelmünket fordítsuk nagypéntek misztériumára és olvassuk újra XVI. Benedek pápa „Deus caritas est” – Az Isten szeretet enciklikájának néhány passzusát. Igen, Isten valóban szeretet. Ha a világ összes bibliája valamilyen kataklizma vagy képromboló förgeteg miatt elpusztulna, és ha csak egyetlen példány vagy egyetlen lap maradna és az is megrongálódna, és ha csak egyetlen sor maradna meg, János első levelének ez a mondata: „Az Isten szeretet” – akkor az egész Biblia megmenekülne, mert ez a mondat mindent magában foglal. Isten szeretet és ennek legfőbb történelmi bizonyossága éppen Krisztus keresztje.
A „Deus caritas” est enciklika új utat mutat a keresztény hitvédelem felé, talán az egyetlen lehetséges, de mindenesetre hatékony utat. Nem állítja ugyanis szembe egymással a természetfeletti és természetes értékeket, az isteni szeretetet az emberi szeretettel, az eroszt és az agapéval, hanem rámutat a kettő közötti eredeti harmóniára, amelyet állandóan fel kell fedezni, és be kell gyógyítani a bűn és az emberi esendőség miatt. Az isteni erosz az ember iránt tökéletes agapé, nem csupán azért, mert teljesen ingyenes ajándék, hanem azért is, mert megbocsátó szeretetről van szó.
Cantalamessa atya ezután arról elmélkedett, hogy Krisztusnak a kereszten kinyilvánított szeretete segítheti az embert abban – hogy az enciklika szavaival – „rátaláljon élete és szeretete helyes útjára.” Isten szeretete ugyanis irgalmas, elnéző és megbocsátó, amely nem akarja elpusztítani az ellenséget, hanem az ellenségeskedés megszüntetésére törekszik. Mi történne akkor, ha a történelem csodája folytán közel-kelet évtizedek óta egymás ellen küzdő népei, elgondolkodnának a másik szenvedéseiről, és irgalom gyulladna a szívükben? Nem lenne többé szükség válaszfalakra. Ugyanez érvényes a világban lévő más konfliktusokra, valamint a keresztény felekezetekre és egyházakra is.
Van egy másik tanulsága is Isten szeretetének, amelyet Krisztus keresztje nyilvánított ki: még pedig a szeretet kötelessége. Isten ember iránti szeretete hűséges és örök. Ezzel szemben a mai társadalomban egyre gyakrabban felteszik a kérdést két fiatal szerelmével kapcsolatban, hogy mi értelme van az életre szóló elkötelezettségnek. Kierkegaard, aki Platón után a legnagyobb filozófus, aki a legszebb dolgokat írta a szeretetről a következőket állítja: „A szeretet akkor tarthat örökké és állhat ellen minden változásnak, ha létezik a szeretet kötelessége ..”
Ezek a megfontolások nem változtatják meg azt a mai kultúrát, amely felmagasztalja a változtatás szabadságát és a „használd és dobd el” fogyasztói szemlélet szerelemre alkalmazott gyakorlatát. De legalább szolgáljanak arra, hogy megerősítsék azok döntésének szépségét és jóságát, akik úgy határoztak, hogy a férfi és a nő szerelmét Isten tervei szerint élik meg. És talán arra is szolgálhatnak, hogy sok más fiatal is hasonló értelemben hozzon döntést. A Pápai Ház szónoka, P. Raniero Cantalamessa homíliája végén ismét Kierkegaard gondolatait idézte: „Hogyan beszélhetnénk illendően szeretetről, ha elfeledkeznénk rólad, Üdvözítőnk és Megváltónk, aki odaadtad életedet azért, hogy mindenki üdvözüljön. Hogyan beszélhetnénk illendően szeretetről, ha elfeledkeznénk rólad, Szentlélek, aki élteted a szeretet áldozatát és emlékezteted a hívőt kötelességére, hogy szeressen téged és felebarátját, mint önmagát?” Hogyan beszélhetnénk szeretetről, ha elfeledkeznénk rólad Jó Atyánk, aki nem kímélted saját Fiadat, hanem odaadtad mindenkiért.