Keresztúti ájtatosság a Colosseumnál

Angelo Comastri érsek, a Szentatya vatikánvárosi helynöke a Keresztúti ájtatossághoz írt elmélkedés előszavában megállapítja, hogy a Via Crucis-on végighaladva két bizonyosságra ébredünk rá: az egyik a bűn pusztító ereje, a másik pedig annak a bizonyossága, hogy Isten szeretete mindent meggyógyít.
Ami a bűn pusztító erejét illeti, a Biblia szüntelenül hirdeti, hogy a rossz fájdalmat okoz, a bűnnel pedig első sorban saját magunknak ártunk, mivel már magában hordozza a büntetést. A próféták elítélik a szívek megkeményedését is, amely szörnyű lelki vakságot okoz, és oda vezet, hogy már nem érzékeljük a bűn súlyát. Jézus, amikor belép történelmünkbe, hagyja, hogy vétkeink megtámadják. Világosan látja, milyen nagy pusztítást végez a bűn az emberi családban. Büszkeségünkre azonban alázattal, az erőszakra szelídséggel, a gyűlöletre megbocsátó szeretettel válaszol: A Kereszt az az esemény, amely révén Isten Szeretete belép történelmünkbe, mindnyájunk számára olyan tapasztalattá válik, amely gyógyít és üdvözít. Ez a második bizonyosságunk. Mint ahogy a Hitvallásban imádkozzuk: „Értünk keresztre feszítették”. Jézus, drámai halálával szeretettel töltötte meg a halált, vagyis Isten jelenlétével. Krisztus tehát halálával legyőzte a halált, mivel azt a bűnnel teljesen ellentétben álló erővel, a Szeretettel töltötte meg.
A hit és a keresztség révén kapcsolatba kerültünk Krisztus halálával, vagyis a Szeretet misztériumával, amellyel Krisztus a halált legyőzte, és ezzel megkezdődött az Istenhez visszavezető utunk, amely a Krisztusban és Krisztussal megélt halálunk pillanatában, vagyis a Szeretetben teljesedik ki – írja az elmélkedés bevezetőjében Angelo Comastri érsek, majd ezekkel a szavakkal buzdítja a híveket:
„Amikor végig haladsz a Keresztúton, hagyd, hogy Mária vezessen: kérj egy morzsányit alázatából és engedelmességéből, hogy a Keresztre feszített Krisztus Szeretete szívedbe lépjen és azt Isten Szíve képmására építse újjá.”
Most a nagypéntek esti Keresztúti ájtatosság két állomásának elmélkedését foglaljuk össze:
Nyolcadik állomás Jézus találkozik a jeruzsálemi asszonyokkal:
A jeruzsálemi anyák sírása kegyelettel árasztja el a Halálra ítélt útját, kissé enyhíti a kivégzés kegyetlenségét és arra emlékeztet, hogy mindnyájan gyermekek vagyunk, akiket egy édesanya ölelt magához.
A jeruzsálemi édesanyák sírása azonban csak egy kis csepp az anyák által ontott könnyfolyamban: a keresztre feszítettek, a gyilkosok, a kábítószeresek, a terroristák, az őrültek anyja is édesanya. A sírás azonban nem elég, arra van szükség, hogy szeretetté változzon, amely nevel, hogy erősség legyen, amely vezet, hogy komoly legyen, amely jobbá tesz, hogy párbeszéddé váljon, amely épít, jelenlét legyen, amely hozzánk szól.
Tizenkettedik állomás: Jézus meghal a Kereszten.
Az ember ostoba, amikor azt gondolja: Isten meghalt! De ha Isten meghal, ki ad nekünk utána életet? Ha Isten meghal, mi akkor az élet? Az élet Szeretet!
Akkor a kereszt nem Isten halála, hanem az a pillanat, amelyben szétpattan az Isten által magára vett emberség törékeny felszíne, és megkezdődik a szeretet áradása, amely megújítja az emberiséget.

A Keresztből születik Saul új élete,
A Keresztből születik Ágoston megtérése,
A Keresztből születik Assisi Ferenc boldog szegénysége,
A Keresztből születik Páli Vince sugárzó jósága,
A Keresztből születik Maximilián Kolbe hősiessége,
A Keresztből születik kalkuttai Teréz anya csodálatos szeretete,
A Keresztből születik II. János Pál bátorsága.
A Keresztből születik a szeretet forradalma:
 
Ezért a Kereszt nem Isten halála, hanem Szeretetének megszületése a világban.
Áldott legyen Krisztus Keresztje!