2006-04-04 15:42:31

„Amikor a Pápa a Zsinagógába ment” – nemzetközi konferencia Rómában a történelmi látogatás 20. évfordulója alkalmából


A Lengyel Tudományos Akadémia, Lengyelország Szentszéki Nagykövetsége, a római Zsidó Közösség és Róma város közigazgatási vezetősége április negyedikén és ötödikén az olasz főváros különböző helyszínein megemlékezést tart az évforduló alkalmából. A kezdeményezés célja, hogy hozzájáruljon a vallásközi párbeszéd elmélyítéséhez, Karol Wojtyła pápa tanítása és példája alapján. Lengyel és olasz történészek, filozófusok, teológusok és írók kommentálják II. János Pál pápa 1986. április 13-i történelmi látogatásának különféle szempontjait, a zsidó és a katolikus közösség közötti kapcsolatok történetét Olaszországban és Lengyelországban.
A megnyitó ülésen felszólalt Walter Kasper bíboros, a Szentszék Zsidósággal való Vallási kapcsolatok Bizottságának elnöke, valamint Riccardo Di Segni római főrabbi is. A részt vevők között jelen volt Elio Toaff nyugalmazott főrabbi, akit közismerten mély személyes barátság fűzött az egy évvel ezelőtt elhunyt Szentatyához. Walter Kasper bíboros a béke szavával „Shalom” – köszöntötte az egybegyűlteket. Emlékeztetett rá, hogy a Holokauszt rettenetes tapasztalata után, amikor keresztények zsidó hallgatóság előtt szólaltak fel, és a zsidó-keresztény kapcsolatokról beszéltek, mindig meghajtották fejüket, annak jeléül, hogy tudatában vannak e kapcsolatok nehéz és összetett történetének. Ma sem akarjuk elfelejteni a múltat, mivel az emlékezés mindkét vallás és kultúra részét képezi. A Bibliából, amely közös mind a zsidók, mind a keresztények számára, tudjuk, hogy az emlékezetnek felszabadító és üdvözítő jellege van, arra buzdít, hogy ismét felemelt fejjel haladjunk együtt előre.
A „Nostra aetate” k. zsinati nyilatkozat, amelynek tavaly ünnepeltük negyven évvel ezelőtt történt kihirdetését, bátor kezdetet jelentett. A keresztények és zsidók most már nem egymás ellen, hanem közösen kötelezik el magukat közös gyökereik és értékeik megszilárdításában. II. János Pál pápa látogatása a római nagyzsinagógában jelentős, fontos és bátorító lépés volt, amely nagy hatással volt az egész világra. Tiszteletet érdemel az, aki ezt a lépést megtette és az is, aki ezt elfogadta. Két bátor emberről van szó: Wojtyła pápa és Toaff rabbi méltók arra, hogy az utókor mint a béke munkásairól emlékezzen meg róluk.
Kasper bíboros utalt II. János Pál pápa emlékezetes látogatás során mondott szavaira: a zsidók a keresztények idősebb testvérei Ábrahám hitében. Ez azt jelenti, hogy az antiszemitizmus, ez az ősi és teljes mértékben elvetendő előítélet, amely időről időre felbukkan, sem most sem a jövőben nem lehet keresztény választás. Mint ahogy XVI. Benedek pápa nyilvánosan többször is elismételte a kölni Zsinagógában, mindig is közös ellenség lesz, amely ellen a zsidóknak, keresztényeknek és minden jóakaratú embernek együtt kell küzdenie. A közös értékek közül Kasper bíboros a következőket emelte ki: az élet szent mivolta és méltósága, a társadalmi igazságosság és a béke, a család értéke, a teremtett világ megóvása. A zsidók és a keresztények közösen emeljék magasra a világban a reménység fáklyáját, öntsenek bátorságot és bizalmat a szívekbe azáltal, hogy tanúságot tesznek hitükről.
A Biblia tanítása szerint Ábrahámban Isten minden nemzetet megáldott, tehát nemcsak a zsidókat és keresztényeket, hanem a szintén a közös Atyától származó muzulmánokat is – mondta végül Kasper bíboros II. János Pálnak a római zsinagógában tett 20 évvel ezelőtti látogatására emlékezve.













All the contents on this site are copyrighted ©.