Interjú Stanisław Dziwisz krakkói bíboros érsekkel
A Vatikáni Rádió lengyel
műsorának felelős szerkesztője, P. Józef Polak SJ interjút készített Stanisław Dziwisz
krakkói bíborosérsekkel, Isten Szolgája, II. János Pál pápa halálának első évfordulója
alkalmából. Arra a kérdésre, hogy milyen érzésekkel éli meg ezt a napot, a Szentatya
magántitkára a következőket válaszolta: II. János Pál pápa életének
utolsó szakaszát nagy szenvedés jelölte meg és boldog emlékű halála számomra továbbra
is mély emberi és lelki élményt jelent. Karol Wojtyła bíboros, majd II. János
Pál pápa mellett töltöttem csaknem 40 évet. A hit ajándékán túl, ezt tartom a legnagyobb
kegyelemnek és kiváltságnak, amely történhetett velem az életben. Hittel éltem meg
II. János Pál pápa távozását az Atyai házba, mivel ő is úgy élte meg távozását, mint
átmenetet az életből az Életbe. Egyébként életünknek és halálunknak csak a hit fényében
van értelme, mivel nem a megsemmisülés felé haladunk, hanem az élet beteljesedése
felé Istenben, aki a Szeretet. Most, egy évvel később, egyre világosabban tudatára
ébredek, hogy II. János Pál halála nem a vég volt, hanem az egyház iránti hosszú és
bizalommal teli szolgálatának csúcspontját jelentette. Bizonyos értelemben halála
új termékenység kezdetét jelentette, új gyümölcsöket hozott. Halála az emberekben
olyan sok jó energiát szabadított fel, részvétet, azt az érzést, hogy Isten népe nagy
közösségéhez tartozunk. Továbbá halála olyan sok személyt közelített és még most is
közelít Istenhez, Jézus Krisztushoz. II. János Pál olyan, mint az evangéliumi búzaszem,
amely elhal, hogy életet adjon, új Életet. Ezért nyugodtan állíthatom, - bár nem
mély megrendültség nélkül – hogy Isten Szolgájának szenvedése, halála, nagy ajándéknak
bizonyult az egyház számára. Isten elvette őt tőlünk, de ugyanakkor új, más módon
nekünk ajándékozta. Ezt látjuk a hit, a remény, a szeretet gyümölcseiből. A
második kérdés a bíboros krakkói érseki szolgálatára vonatkozott. Dziwisz bíboros
így válaszolt: Tudom, hogy krakkói metropolita érseki kinevezésem, II. János Pál
melletti szolgálatom folytatása. Tőle tanultam meg megismerni az embert és az egyházat.
Megtanultam, hogyan szolgáljam az embert, és hogyan vállaljam a felelősséget korunk
egyházáért, hogyan hirdessem Krisztus Evangéliumát a mai világban. Természetesen látom
korlátaimat az előttem lévő kihívásokkal szemben. Ki nem érzett volna félelmet
egy hasonló helyzetben? Ismét megtalálom azonban belső egyensúlyomat annak tudatában,
hogy Isten akaratát kell végrehajtanom, tehát bízom benne, hogy Isten erőt ad ehhez.
Ezen túl mélyen meg vagyok győződve arról, hogy az égből elkísér Isten Szolgája, II.
János Pál különleges közbenjárása. Valamilyen formában ő a „felelős” új küldetésemért,
amelyet az egyházban végre kell hajtanom. Március 24-én, a konzisztórium után, lementem
a vatikáni grottába II. János Pál sírjához,- hogy közbenjárását kérve – Istennek és
a Szűzanyának ajánljam fel utamat az egyházban és az egyházért. Erős meggyőződésem,
hogy nem vagyok egyedül. Azután sok emberrel találkozom, akik kétségtelenül II. János
Pál emlékének köszönhetően, nagy jóindulatot tanúsítanak irányomban, imádkoznak értem,
segítenek. Most Lengyelországban, a krakkói főegyházmegyében készülünk Szentatyánk,
XVI. Benedek pápa fogadására. Azonnal befogadtuk őt szívünkbe megválasztása napján
és most Lengyelországban fogadjuk majd, mint Pápánkat, aki a történelemnek ebben a
szakaszában vezeti Isten egész népét az atyai ház felé vezető közös zarándokúton.
Mélyen meg vagyok győződve arról, hogy ez a látogatás még erősebbre fűzi a lengyel
katolikusok és az egész földön elterjedt egyház, az egyetemes egyház közötti köteléket:
elmélyít és megerősít mindent, amit II. János Pál pápa olyannyira a szívén viselt.