Emery Kabongo érsek, II. János Pál különleges titkára emlékezik a Szentatyára

Emery Kabongo érsek, a vatikáni Szent Péter bazilika kanonokja,
a Kongói Demokratikus Köztársaságban lévő Luebo volt főpásztora, 1982 és 87 között volt II. János Pál pápa különleges titkára. Az ő visszaemlékezését olvashatják.
Megköszönöm a Vatikáni Rádió magyar műsorának, hogy megkérdezte szerény véleményemet azokról az évekről, amelyeket a Szentatya közvetlen közelében tölthettem el, segítséget nyújtva Stanislaw Dziwisznek, személyi titkárának, Őszentsége különleges titkárságának munkatársaként. El kell hogy mondjam, hogy azoknak az éveknek a tapasztalata tele van gazdag emlékekkel. Amikor a Szentatya megkezdte szolgálatát az egyetemes egyház legfőbb pásztoraként, akkor én Brazíliában az apostoli nunciatúra uditoraként dolgoztam. Az első találkozásunkra 1980 végén került sor, amikor a Szentatya Brazíliába látogatott. Akkor nem számítottam rá, hogy két évvel később én is közvetlen közelébe kerülök. 1982. február 11-én nevezett ki különleges titkárává, ami azt jelentette, hogy a Szentatya magántitkára által vezetett hivatalba kerültem. Abban a szerencsében, sőt kegyelemben lett részem, hogy a Pápa mellett dolgozhattam. Elmondhatom, hogy az első perctől kezdve az utolsóig, azalatt a csaknem 6 év alatt, amíg mellette voltam, nem lehetnek kétségeim afelől, amit láttam, hallottam. A Szentatya, mint ahogy azt első üzenetében mondta, „Nyissátok ki a kapukat Krisztus előtt!”, arra törekedett életével, szavaival és tetteivel, hogy megmutassa: Isten küldötte, akinek az a feladata, hogy testvéreit az Úrhoz, az Üdvözítő Jézushoz közelítse.
Minden bizonnyal, az Ön személyén keresztül II. János Pál pápa jobban megismerte a fekete földrészt, amelynek sorsát annyira szívén viselte.
Egészen biztos, hogy volt erre vonatkozóan egy terve, amit végre is hajtott. Előttem ugyanis egy ír atya volt mellette, mint különleges titkár, utána következtem én, afrikai, utánam pedig egy vietnami, majd pedig egy ukrán nemzetiségű atya, a lvovi egyházmegyéből. Gyakran kérdezte, amikor lehetőségünk volt beszélgetni, hogyan élnek és hogyan gondolkoznak Afrikában, hogy jobban megismerje földrészünket.
Arra a kérdésre, hogy melyik legjellemzőbb tulajdonságára emlékezik, Kabongo kanonok így válaszolt:
Mindig nagyon készséges volt irányunkban, akik együtt dolgoztunk vele, de azon túl is, mindenki felé az emberi személy iránti nagy tisztelettel fordult. Soha nem voltam tanúja annak, hogy parancsolt volna. Arra törekedett, hogy még jobban megszerettesse velünk az egyház szolgálatában végzett munkát, hogy tudjuk azt jobban értékelni, tudjunk imádkozni.
Látni őt, hogy hogyan imádkozik, én is jobban megtanultam imádkozni. Látni, hogy hogyan mutatja be a szentmisét, én is megtanultam másképpen misézni, mint azelőtt, látni őt minden nap adoráció közben a Legszentebb Oltáriszentség előtt, én is megtanultam tőle a szentségimádást. Rendkívüli Mária tisztelete is nagyon tanulságos volt számunkra. Sokat tanultam tőle emberileg, lelkileg, miközben mellette dolgoztam.
Azt az emléket őriztem meg róla, hogy nemcsak szavakkal, hanem életével tanított. Nem lepődnék meg, ha egy napon boldoggá, szentté avatnák, sőt, azért imádkozom, hogy ezeket a napokat mi is megérjük.
Elbúcsúzott a Szentatyától, élete utolsó napján?
Igen, elmentem hozzá az utolsó nap is, nem akartam elszalasztani azt az alkalmat, hogy ne lássam mindnyájunk közös Atyját élete utolsó napján.