Deus Caritas est - XVI. Benedek pápa enciklikájának ismertetése: utolsó rész

XVI. Benedek pápa első enciklikáját, a Deus caritas est-et bemutató sorozatunk utolsó részéhez érkeztünk. Ebben megvizsgáljuk a konklúziót, amelyet a Szentatya írt körlevele végére.
Miután a Szentatya mind az elmélet, mind a gyakorlat szintjén kifejtette választott témáját, az isteni szeretetet, amely forrás, mintája és célja az emberi szeretetnek, az utolsó pontokban azokra az emberekre mutat rá, akik ezt a legteljesebben megvalósították életükben: a szentek ők (ld. DC 40). „A szentek a történelem igazi fényességei – írja a Pápa –, mert a hit, a remény és a szeretet emberei.” (uo.)
Azonban a szentek közül is magasan kiemelkedik Mária alakja (ld. DC 41-42). Bár sokszor csak „halvány jelek” (ld. DC 41) utalnak az evangéliumokban Mária belső világára, azokból mégis kitűnik, hogy Mária hívő, remélő és szerető ember. Mindennek alapja sajátos istenkapcsolatában keresendő – ennek sajátos lenyomata a Magnificat éneke, amely Mária ajkáról fakad Erzsébetnél való látogatásakor. Erről a Szentatya így ír: „A Magnificat – egyidejűleg [Mária] lelkének a képe – teljesen a Szentírás fonalából van szőve, Isten szavának fonalából. Láthatóvá válik, hogy Mária teljesen otthonos Isten szavában, ki-be jár benne. Isten szavával gondolkodik és beszél; Isten szava az ő szavává lesz, és az ő szava Isten szavából ered.” (DC 41).
Mintha Szent Ágoston szavait visszhangozná ez a részlet az enciklikából. Hippo püspöke ugyanis egy szentírás-magyarázatában kifejtette, hogy Mária előbb foganta meg szívében és értelmében Isten szavát, mintsem hogy az isteni Ige, az isteni Szó – vagyis maga Jézus Krisztus – az ő testében megfogant volna. Ezt a gondolatot látjuk az ikonográfia nyelvén megfogalmazódni, amikor az angyali üdvözlet ábrázolásaikor az égből jövő szentlelkes fénysugár nem Mária méhére, hanem fejére illetve szívére irányul. Ott foganja meg ő először a szót – sajátos értelemben előbb lesz a szó tanítványa, mint az Ige édesanyja.
Így Mária nem csak példaképe, hanem bizonyos értelembe első tagja, anyja az Egyháznak – ahogyan azt többször hangsúlyozta maga II. János Pál pápa is, emlékeztetve, hogy a názáreti otthonban nem csak Jézus nőtt fel, de József és Mária is növekedett a krisztusi hit iskolájában.
Ugyanakkor XVI. Benedek hangsúlyozza azt is, hogy a szenteknek az élete nem korlátozódik a földi évtizedekre – s éppen ezért szeretetből fakadó tevékenységük is túlível a földi élet szűkre szabott korlátjain (ld. DC 42). „A szentekben láthatóvá válik: aki Istenhez megy, nem távolodik el az emberektől, hanem ekkor kerül igazán közel hozzájuk. Senki másban nem látjuk ezt jobban, mint Máriában.” (uo.) A szentek közbenjárása, a csodák, melyek Isten erejéből a szentek fohászai nyomán történtek, de mindenekelőtt Mária korokon és földrajzi helyeken át töretlenül eleven anyasága, gondviselése nem csak a hívekért, de az egész emberiségért, ékes tanúságot tesznek a Szentatya által mondottak igazáról.
Ugyanakkor ezen gondolatok kapcsán nem hívhatjuk fel elégszer a figyelmet annak fontosságára, hogy a bennünket az Istenhez hazatért lelkekkel összekötő szeretet-kapcsot tisztán kell megőriznünk. Tisztán a babonaságtól, a téves vallásosság túlkapásaitól. Soha nem szabad felednünk, hogy a kegyelmek forrása egyedül és kizárólag az Isten, egyedül őt illeti az imádás, s a szent személyek nem megfelelő tisztelete vétek lenne az Úristen első parancsolata ellen: „Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”
A katolikus hívő szerencsére nincs magára hagyva ezen a téren. Nem csak a pápák és az egyházi Tanítóhivatal iratai, tanításai nevelnek ezen a téren bennünket, de maguknak a szenteknek a munkássága is fontos támpontot ad ebben. Grignon de Monfort Szent Lajos-Mária értékes műve, A tökéletes Mária-tisztelet értékes példája annak, hogy miképpen lehet a bennünket a szentekkel összekötő szeretetkapcsot úgy ápolni, hogy azáltal ne szenvedjen csorbát istenkapcsolatunk. Az önátadás, önfelajánlás Máriának az ősi elv szerint történhet csakis: „per Mariam ad Iesum” – „Mária által Jézushoz”. Így máriás önfelajánlásaink valójában Istennel egyesítenek bennünket. Ezt szögezi le XVI. Benedek pápa enciklikája egyik utolsó mondatában: „A hívők Mária-tisztelete ugyanakkor megmutatja a csalhatatlan érzéket az iránt, hogy miként lehetséges egy ilyen szeretet: az Istennel való bensőséges egyesüléssel, azzal, hogy Isten teljesen áthatja az embert, s így, aki Isten szeretetének forrásából itta ki a szeretetet, maga is forrássá válik, melyből «az élő víz folyói fakadnak» (Jn 7,38).” (DC 42).
Az enciklika tehát rávilágít zárásában egy sajátos kötelezettségünkre is: hazánk, nemzetünk szentjei felé a szeretet mind erősebb kötelékeit kell fonnunk, hogy ezáltal istenhitünk is erőre kapjon. A Pápa által megnevezett szentek között első helyen áll Szent Márton püspök, aki ha nem is népünk, de hazánk szülötte volt. De mellette hogyan feledkezhetnénk meg a keresztény Karitász olyan nagy szentjeiről, mint Szent Erzsébet, Szent Margit és az Árpád-ház megannyi nőtagja, akik Európa legtávolibb országaiban valósították meg a keresztény szeretetet, Skóciától Bizáncig, Portugáliától Litvániáig! De idézzük fel szentéletű férfijainkat is: Szent István, kinek letisztult Mária-tisztelete évszázadokkal előzte meg korát, hisz ő azt élte meg, amit a barokk kor lelki könyvei öntenek majd történelmi korok múltán formába. De ott van Szent Imre és Szent László, a jótékony fejedelmek példaképei, vagy a legutóbbi időkből Boldog Apor Vilmos és Boldog Batthyány-Strattman László.
Így amikor sorozatunkat azzal az imával zárjuk le, amellyel az enciklika is zárul, a megszólított Istenanya mellett kérjük a magyar szentek közbenjárását is, hogy a szeretet szolgálatában beteljesítsük küldetésünket!„Szentséges Szűz Mária, Isten Anyja,
Te ajándékoztad a világnak
az igaz világosságot,
Jézust, a te Fiadat – Isten Fiát.
Te teljesen ráhagyatkoztál
Isten meghívására,
s így a jóság forrásává lettél,
mely Istenből fakad.
Mutasd meg nekünk Jézust. Vezess minket Őhozzá.
Taníts meg minket megismerni és szeretni Őt,
hogy mi magunk is
valóban szerető emberek
és az élővíz forrásai lehessünk
egy szomjazó világban.”(DC 42)(Török Csaba atya ismertetése)