2006-03-29 16:40:16

Teológus nők római értekezlete


Az olasz teológus nők bizottsága a miniszterelnökség, a római városháza és a római tartomány támogatásával március 30-a és árpilis elseje között nemzetközi konferenciát szervez, most első alkalommal, erről a témáról: „Teológus nők: milyen Európában?” A megbeszéléseket március 30-én a római tartományi székhely tanács termében, 31-én a Marianum Pápai Egyetemen, április elsején pedig a Kapitólium Július Cézár termében tartják. Az értekezleten 20 európai országból, különböző keresztény felekezetek részéről 150 teológus nő vesz részt, de zsidó és muzulmán képviselők is érkeznek az eszmecserére. A konferencia abszolút újdonságot jelent az olasz politikai és egyházi intézmények számára. A megbeszélések egyik célkitűzése, hogy az Európai Unió fejlődésének ebben a nehéz és ugyanakkor feladatokkal teli szakaszában, a teológiai eszmélődés hogyan tud segítséget adni a vallásszabadság és a laicitás termékeny párbeszédéhez. Az Olasz Teológus Nők Bizottságának elnöke így fogalmazott az értekezlet kapcsán: 40 évvel a II. Vatikáni Zsinat után világos, hogy a nők teljes jogú hozzáférése a teológia tanulásához és tanításához nagy fordulatot jelentett és ezt éppen a zsinat indította el. A teológus nők ma fontos erőforrást alkotnak abban, hogy garantálják a hit hagyományát a társadalmi életen belül. A nők évszázadokon keresztül a családban adták át a hitet, ma már képzettségük van arra is, hogy más polgári és vallási intézmények keretében is végezzék ezt a feladatot.”







All the contents on this site are copyrighted ©.