2006-03-23 15:43:46

Totus tuus – havonta megjelenő tájékoztató Isten szolgája, II. János Pál Boldoggá- illetve Szentté avatási eljárásáról


A 25 oldalas színes füzet első számának előszavában Camillo Ruini bíboros, a Pápa római helynöke köszönti az olvasókat. Emlékeztet rá, hogy XVI. Benedek pápa tavaly május 13-án, a fatimai Szűzanya ünnepén jelentette be a lateráni Szent János bazilikában , a római papsághoz intézett első beszédében, hogy megadta az engedélyt Isten szolgája, II. János Pál boldoggá avatási eljárásának azonnali megkezdéséhez, felmentést adva az előírt öt éves várakozási idő alól. Mindössze 41 nap telt el a pápa halála óta, és ekkor volt az ellene elkövetett merénylet 24 évfordulója. Ruini bíboros felidézi Karol Wojtyła Róma püspökévé, Péter utódává történt megválasztását, valamint szolgálata ünnepélyes megkezdésekor mondott híres felszólítását: Ne féljetek, nyissátok ki, sőt tárjátok szélesre a kapukat Krisztus előtt. Számtalan apostoli utazása során a világ minden részébe elvitte az Üdvözítő üzenetét, fáradhatatlanul látogatta egyházmegyéje plébániáit, rendkívüli lelkipásztori kezdeményezései közé tartozott az Ifjúsági Világnapok meghirdetése, az egész világot bevonta a nagy jubileum megünneplésébe. II. János Pál pápa szeretete az egész emberiségre kiterjedt, mindent elkövetett, hogy megakadályozza pusztító háborúk kitörését, előrelátásával és bátorságával nagymértékben hozzájárult a földrészünket kettéválasztó fal ledöntéséhez. Töretlen apostoli tevékenységének alapja mély és buzgó imaélete volt, az az Istennel való bensőséges kapcsolat, amelynek olyan sokan tanúi lehettek. Ruini bíboros a Totus tuus folyóirat előszavában hozzáteszi: „van egy másik, ugyancsak döntő dimenziója annak a kapcsolatnak, amely Karol Wojtyłát az Üdvözítő Krisztushoz és az általa megváltott emberiséghez kapcsolja. Ez pedig a vér kapcsolata. A Stanisław c. rövid költeményben, amelyet az őt megválasztó konklávé előtt néhány nappal írt, többek között ezt olvassuk: „Ha a szó nem volt elég a megtéréshez, akkor a vér lesz az, amely megtérít”. És II. János Pál valóban ontotta vérét, 1981. május 13-án, a Szent Péter téren, majd pedig egész életét, hosszú betegségét áldozatként ajánlotta fel. Szenvedése és halála, az ablakból adott, immár hang nélküli áldása a húsvéti szentmise végén, az egész emberiség számára rendkívüli hatású tanúságtételt jelentett a meghalt és feltámadt Jézus Krisztusról, a szenvedés és a halál keresztény értelmezéséről, annak üdvözítő erejéről, a Krisztus által megváltott emberiség valódi arculatáról. Ruini bíboros végül annak a reményének ad hangot, hogy a Totus tuus folyóirat értékes eszközként köti össze mindazokat a személyeket, akik várják az eljárás befejezését, akik lelkileg és anyagilag támogatják annak lefolytatását. Az Úr áldásáért fohászkodik: adja meg, hogy életben tartsuk II. János Pál iránti szeretetünket, szívünkben és életünkben megőrizve példáját és tanítását.
A kiadvány szerkesztősége az olvasókhoz szóló köszöntését a következő szavakkal zárja: „Totus tuus a te hangod a boldoggá avatási eljárásban. A tájékoztató három nyelven, olaszul, spanyolul és lengyelül jelenik meg és tartalmaz egy soknyelvű oldalt is, hogy minden embert összefűzzön II. János Pál szeretetében.

















All the contents on this site are copyrighted ©.