2006-03-21 18:23:43

Csodás gyógyulások II. János Pál pápa közbenjárására


Isten szolgája, II. János Pál halálának első évfordulójára készülve epizódokat ismertetünk
Renzo Allegri: Fatima Pápája c. most megjelent könyvéből:

II. János Pál haláltusájának, halálának és temetésének napjaiban a médiumok világszerte nagy teret szenteltek azoknak az állítólagos csodás gyógyulásoknak, amelyeket a Szentatya közbenjárásának tulajdonítottak. Azokban a napokban, amikor hatalmas tömegek álltak sorba, hogy leróják tiszteletüket Wojtyła pápa ravatala előtt, papok, szerzetesek, lelki vezetők tettek tanúságot váratlan megtérésekről, valódi lelki csodákról, amelyek életének utolsó szakaszában, illetve közvetlen halála után történtek. Ezek a csodásnak mondható események II. János Pál egész életét végig kísérték, különösen pedig azt a több mint 26 évet, amely során Péter utódaként szolgálta az egyházat.
A „Fatima Pápája” c. kötet szerzője, Renzo Allegri, a Pápa halála előtt két évvel, az Államtitkárság Közügyekkel foglalkozó hivatalának vezetőjét, Giovanni D’Ercole atyát kérdezte meg arról, hogy mi az igazság az állítólagos csodák kérdésében. Az Olaszország-szerte ismert és teológiai képzettségéért, karizmájáért egyaránt nagyra becsült D’Ercole atya megerősítette, hogy a szóban forgó eseteket dossziéban gyűjtötték össze, amelyet az Államtitkárságon őriznek. Azt is elmondta, hogy a Pápának címezve számtalan levél érkezett és érkezik folyamatosan a Vatikánba, amelyek gyakran szívet szaggató emberi tragédiákról számolnak be. II. János Pál megkérte munkatársait, hogy jelezzék számára a legdrámaibb eseteket tartalmazó leveleket. Ezeket magánkápolnájában imazsámolyára helyezte és minden alkalommal, amikor az oltár elé térdelt, Isten szeretetébe ajánlotta a szenvedőket. Előfordult, hogy bizonyos idő elteltével az érintettek újabb levélben köszönték meg a kieszközölt kegyelmet. Még pápasága elején, miután a sajtó több megmagyarázhatatlan gyógyulásról számolt be, II. János Pál megtiltotta munkatársainak, hogy az ehhez hasonló híreket kiszivárogtassák. Ők azonban nem törődve a pápai tiltással, összegyűjtötték a rendkívüli kegyelmekről szóló tanúságtételeket. Így született meg az említett dosszié, amely a világ minden részéről származó száz és száz levelet, üzenetet tartalmaz, amelyek valódiságát orvosok, püspökök, bíborosok igazolják. A legtöbb csodás gyógyulásról számol be, de vannak közöttük megtérésről szóló tanúságtételek is. A gyógyulások sokféleképpen mentek végbe, általában olyankor, amikor a beteg közvetlen kapcsolatba került a Pápával, vagy a Szentatya által megáldott tárgyak, mint például a kihallgatások során szétosztott rózsafüzér érintése révén.
Az életében közbenjárásának tulajdonított csodás gyógyulások azt bizonyítják, hogy II. János Pál Isten közelében, Krisztussal mély lelki egységben élt. A boldoggá avatáshoz azonban, mint ismeretes, a halál után kieszközölt csodára van szükség, amelyet az illetékesek, a kötelező titkos ügyiratkezelés figyelembe vételével, már kiválasztottak az eljárás lefolytatásához.








All the contents on this site are copyrighted ©.