A szerda délelőtti általános kihallgatáson XVI. Benedek pápa megkezdte új katekézis sorozatát

A Szentatya beszéde elején bejelentette, hogy a vesperásnak, zsoltároknak, dicsőítő énekeknek szentelt katekézise után, az elkövetkező szerda délelőtti találkozók elmélkedéseit a Krisztus és az Egyház közötti kapcsolat misztériumának kívánja szentelni. Az Egyház alapját az Apostolok, mint a hit, remény és szeretet közössége képezi – állapította meg. Az Apostolok révén magához Jézushoz jutunk el. Az Egyház kezdetei arra vezethetők vissza, amikor néhány galileai halász találkozott Jézussal, és hagyták, hogy meghódítsa őket Jézus tekintete, hangja, szeretettel és erővel teli felhívása: „Jöjjetek utánam! Én emberhalászokká teszlek titeket.” „Szeretett elődöm, II. János Pál pápa, arra buzdította az egyházat a harmadik évezred elején, hogy szemlélje Krisztus arcát – folytatta beszédét XVI. Benedek pápa. Ugyanebben az irányban haladva, a ma kezdődő katekéziseimben szeretnék arra rámutatni, hogy Krisztus arcának világossága hogyan tükröződik vissza az Egyház arcán, törékeny és bűnös emberi mivoltunk korlátainak és árnyainak ellenére. Mária után, aki Krisztus világosságának tiszta tükre, az Apostolok azok, akik szavukkal és tanúságtételükkel átadják nekünk Krisztus igazságát. Küldetésük azonban nem elszigetelt, hanem a szeretetközösség misztériumába illeszkedik bele, amely vonatkozik Isten Népének egészére, és lépésről lépésre valósul meg az Ószövetségből az Újszövetség felé haladva.
Ezzel kapcsolatban el kell mondani, hogy teljesen félreértjük Jézus üzenetét, ha azt elválasztjuk a választott nép hitétől és reményétől: mint ahogy azt közvetlen előfutára, Keresztelő Szent János tette, Jézus mindenekelőtt Izraelhez fordul. („Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.)
És mint Keresztelő Szent János prédikációja, így Jézusé is a kegyelem hívása, ellentmondás és ítélet jele Isten egész népének. Bár Jézus prédikációja mindig személyes megtérésre szólít fel, valójában szüntelenül arra törekszik, hogy létrejöjjön Isten népe, amelynek összegyűjtése és üdvözítése eljövetelének célja.
A Szentatya utalt Adolf von Harnack, a múlt század elején élt német teológusra, aki egyoldalúan és alaptalanul az individualizmus szempontjából értelmezte Krisztusnak Isten országára vonatkozó szavait. A lutheránus teológus „A kereszténység lényege”c. írásában a következőt állítja: „Isten országa eljön, mivel az egyes emberekben valósul meg, utat talál lelkük felé, és ők befogadják Istent. Isten országa minden bizonnyal Isten uralma, de annyit jelent, mint a szent Isten uralma az egyes szívekben”. A valóságban ez az individualista felfogás jellegzetesen modern: a bibliai hagyomány távlatában és a zsidó kultúrkörnyezetben, amelybe Jézus működése beleilleszkedik összes újdonságával, világos, hogy a megtestesült Fiú egész küldetésének közösségi elrendeltetése van, mivel egységbe kívánja gyűjteni Isten eszkatológikus népét.
A názáreti Jézusnak azt a szándékát, hogy egybegyűjtse a szövetség közösségét, hogy abban megnyilvánuljon az Atyáiknak tett ígéret beteljesedése, egyértelműen jelzi a Tizenkettő kiválasztása. „Ezután fölment a hegyre és magához hívta, akiket kiválasztott. Tizenkettőt választott ki, hogy vele tartsanak és hogy igehirdetésre küldje őket. Hatalmat is adott nekik (a betegek gyógyítására, és) az ördögűzésre.
A kinyilatkoztatás helyén, a „hegyen”, Jézus, kezdeményezésével, amely teljesen tudatos és határozott, kiválasztja a Tizenkettőt, hogy vele együtt tegyenek tanúságot Isten országának eljöveteléről és hirdessék azt.
Nem fér kétség ennek a meghívásnak a történelmiségéhez, nemcsak a számos egykorú tanúságtétel értelmében, hanem azon egyszerű oknál fogva sem, mivel Júdás, az áruló apostol neve is a Tizenkettő között van, azoknak a nehézségeknek ellenére, amelyet ez a születő közösség számára jelenthetett. A Tizenkettes szám természetesen utal Izrael tizenkét törzsére, és felfedi az új intézmény prófétai, jelképes értelmét is. Miután már régen letűnt a 12 törzs rendszere, Izrael reménykedve várta visszaállítását, mint az eszkatológikus időszak eljövetelének jelét.
Jézus, amikor kiválasztja a Tizenkettőt, életközösséget kezd velük, és részeseivé teszi őket küldetésének, azaz Isten országa szavakkal és tettekkel történő hirdetésének, azt akarja kifejezni, hogy elérkezett a végleges idő, amikor Isten ígéretei eljutnak beteljesedésükhöz.
A Tizenkét Apostol – akik különféle származásúak – már pusztán létükkel felhívást jelentenek egész Izrael számára, hogy térjen meg, és hagyja magát bevonni az újszövetségbe, amely az Ószövetség teljes és tökéletes beteljesedése.
Jézus az Utolsó Vacsorán, Kínszenvedése előtt, azzal a feladattal bízta meg a Tizenkettőt, hogy ünnepeljék emlékezetét. Ez azt mutatja, hogy Jézus az egész közösségre rá akarta ruházni – vezetőik személyében – azt a küldetést, hogy a történelemben legyenek Isten népe általa megkezdett eszkatológikus összegyűjtésének jele és eszköze. Ebben a megvilágításban érthető, hogy a Feltámadt Krisztus – a Lélek kiárasztásával – megadja az apostoloknak a bűnök megbocsátásának hatalmát. A 12 Apostol tehát a legnyilvánvalóbban jelzi Jézus Egyháza létére és küldetésére vonatkozó akaratát, annak a biztosítékát jelentik, hogy Krisztus és az Egyház között nincs semmiféle szembenállás. Ezért Krisztus szándékával teljesen összeegyeztethetetlen a néhány évvel ezelőtti divatos jelszó: „Jézus igen, Egyház nem”. Isten megtestesült Fia és egyháza között mély, eltéphetetlen és titokzatos folytonosság áll fenn, amelynek erejében Krisztus ma jelen van népében és különösen az Apostolok utódaiban – fejezte be szerda délelőtti katekézisét XVI. Benedek pápa.