2006-03-11 16:07:58

Jubileumi kiállítás a Svájci Gárda 500 éves történetéből


„A Pápai Svájci Gárda: 500 év történelem, művészet, élet”- címmel március 29-én kiállítás nyílik a Szent Péter-bazilika oszlopsorának Nagy Károly-szárnyában, amelyen most először tekinthetik meg az érdeklődők azokat a tárgyakat és műalkotásokat, amelyek az 1505-ben II. Gyula pápa által alapított testőrség félezer éves történetét idézik föl. Többek között láthatók azok a zászlók, amelyeket bullája kiadása után II. Gyula pápa köszönetként küldött Svájcba, amiért személyes rendelkezésére bocsátották a hadsereget. A tárlat értékes darabjai között szerepel II. Gyula pápa sisakja és páncélja, számos gazdagon díszített miniatúra a Gárda történetének kiemelkedőbb mozzanatairól (mint Róma kifosztása), vagy azok az 1584-ből származó kétkezes lángpallosok, melyeket a pápai hordszék mellett vittek ünnepélyes szertartásokkor és amelyeket VI. Pál pápasága kezdete óta már nem használnak.
Az Egyházi Kulturális Javak Pápai Tanácsának elnöke, Mauro Piacenza püspök védnökségével és több svájci kulturális intézettel együttműködésben szervezett kiállítás március 29-től július 30-ig tekinthető meg a Vatikánban.








All the contents on this site are copyrighted ©.