2006-03-10 17:28:07

Új vallások, a vallás és a filozófia közötti kapcsolat – tudományos összejövetel a Szent Kereszt Pápai Egyetem teológiai fakultásának szervezésében


A március 9-én és 10-én megrendezett találkozó a fakultás által szervezett X. nemzetközi összejövetel keretébe illeszkedett bele, amely a következő témát vitatta meg: „A vallás természete teológiai összefüggésben”. A találkozóról kiadott záróközlemény röviden összefoglalja az egyes felszólalásokat. Horst Bürkle professzor, a müncheni Ludwig-Maximiliens egyetem tanára a „vallás vagy vallások” témáról tartott előadást, meghatározva a kereszténység és a többi vallás pluralitása közötti kapcsolatot. Massimo Introvigne professzor, az Új Vallások Tanulmányi Központ igazgatója a XXI. Században megjelenő új vallásosságról szólt. A statisztikai adatok szerint az Egyesült Államokban mintegy 1.500 új vallást tartanak számon, Olaszországban ez a szám 300 körül mozog, míg Afrikában több ezerre emelkedik. Az ezekhez a mozgalmakhoz csatlakozók száma azonban egyetlen nyugati országban sem haladja meg a lakosság 2%-át. Olaszországban a Jehova tanúi a leginkább számottevőek az új vallások követői között. Az olasz tudós szerint a legnagyobb vallás Nyugaton található, mégpedig azokról a személyekről van szó, akik hisznek, anélkül, hogy bárhova tartoznának. A posztmodern kor egyik legszembetűnőbb jelensége a vallás intézménytelenítése.
Peter O’Callaghan professzor, a Szent Kereszt teológiai fakultás dékánja vallás-e a kereszténység témáról mondta el előadását. A válasz természetesen igen. A vallások természetét úgy határozhatjuk meg, ha megvizsgáljuk az erőszakhoz való viszonyukat – fejtette ki álláspontját a professzor. Utalással II. János Pál pápa 1986-ban, Assisiben, a világvallások általa összehívott, első találkozóján mondott beszédére, Peter O’Callaghan megállapította: „A vallások saját magukat értékelik le, ha nem törekednek a béke előmozdítására, ha erőszakos eszközökkel akarnak teret hódítani”. A vallásnak ahhoz az alapelvhez kell tartania magát, hogy elősegítse a békét és elkerülje az erőszakot. Ahhoz, hogy leszögezzük, a kereszténység nem pusztán egy vallás, hanem az igazi vallás, ahhoz két utat kell követnünk. Az egyik szigorúan véve teológiai, mivel feltételezi a hitet, a másik pedig antropológiai, amely a kereszténység értékének bemutatására törekszik, kiindulva humanizmusából. A kereszténységben ugyanis nincs helye az erőszaknak, az ember elpusztításának, ezzel ellentétben az ember teljes önmegvalósítására törekszik.








All the contents on this site are copyrighted ©.