2006-03-06 17:30:35

Szentmise Andrea Santoro atyáért egy hónappal meggyilkolása után


Egy hónappal ezelőtt ölték meg a törökországi Trazbonban Andrea Santoro atyát, a római egyházmegye papját. Abban a kis katolikus templomban, amelyben egy iszlám fanatikus az imádkozó olasz pap életére tört, szentmisét mutatott be lelkiüdvéért Pierre Brunissen atya, a Fekete-tenger keleti partján fekvő Samsun plébánosa, akit szintén fenyegetések értek az utóbbi időben. A trazboni piciny Mária templom, melyben Santoro atya tanúságtevő szolgálatát végezte, halála után árva maradt. Egy hónappal halála után nyitották meg újra kapuit, de csak a lelkiüdvéért bemutatott szentmise idejére. A kis katolikus templom körül ugyanis igen feszült a légkör. Andrea Santoro atya lelkiüdvéért a római egyházmegyében a Nagyszemináriumban és egykori plébániáján mutatnak be szentmisét kedden. Santoro atya egyik levelében ezt írta: „A párbeszéd és az egymás mellett élés nem azt jelenti, hogy eszméink és döntéseink azonosak másokéval, hanem azt, hogy a sajátunk mellett helyet hagyunk mások eszméinek is és amikor ajándékként kínáljuk fel másoknak saját spirituális örökségünket.”







All the contents on this site are copyrighted ©.