2006-02-24 15:56:38

"A Szentszék mellettetek áll" - mondta a Pápa a bosznia-hercegovinai főpásztoroknak


XVI. Benedek pápa beszéde az ad limina látogatásra érkezett bosznia-hercegovinai püspökökhöz
A Szentatya Máté evangéliumának szavaival köszöntötte a bosznia-hercegovinai főpásztorokat: „Boldogok a békességesek”. Olasz nyelvű beszédében a Pápa az ország jelenlegi helyzetével és a püspöki szolgálattal foglalkozott. A háború szomorú évei után a püspökök egyik fontos feladata az, hogy a békességet hirdessék, hogy Krisztus nevében megerősítsék a közösséget, az egyetértést és a megbocsátás szellemét. „Jól tudom – mondta a Pápa -, hogy ez a küldetés mennyire nehéz, de tudom azt is, hogy ti mindig Krisztusra tekintetek aki a végsőkig szeretett mindenkit és követőinek alapvető feladatként meghagyta a szeretet parancsát. A szeretet csak akkor lesz termékeny lelki síkon… ha megvilágítja azt Isten igazsága és ezáltal az igazságosság és az irgalom magasabb rendű mértékévé válik.”
A Szentatya beszédében kitért a bosznia-hercegovinai nép háború után életének konkrét problémáira is: a menekültek helyzetére, a különböző vallások együttélésére, a fiatalokat sújtó munkanélküliségre és az etnikai feszültségekre, amelyek e régió összetett történelmi körülményeinek következményei. A menekült-kérdéssel kapcsolatban annak a reményének adott hangot, hogy megfelelő egyezményekkel biztosítják mindenki számára a hazatérés lehetőségét. „A Szentszék mellettetek áll – hangsúlyozta a Szentatya. Erről tanúskodik az állandó pápai nuncius kinevezése, aki rendszeres kapcsolatot létesíthet az ország különböző intézményeivel. Tiszteletre méltó Testvéreim, érezzétek magatokat Krisztus misztikus Teste élő tagjainak, számíthattok a Szentszék és az egész katolikus egyház imádságos és konkrét szolidaritására.”
A Pápa köszönetet mondott a püspökök szolgálatáért, majd az ad limina látogatásuk során felmerülő gondokkal foglalkozott. Mindenek előtt Krisztus nyája egységének fontosságát hangsúlyozta, főként az egyházmegyés papok, valamint a szerzetesek és mindazok között akik valamilyen módon szolgálják a keresztény népet. Fontos, hogy felül tudjanak kerekedni a múltból származó ellentéteken.
„Boldogok a békességesek.” Ezek a szavak az egyház tagjainak belső kapcsolataira is vonatkoznak. Az egyház különböző részlegeinek legitim önállóságát jogi normák szabályozzák, amelyek évszázados tapasztalatból származnak és nem nélkülözik a felülről érkező indíttatást sem. A közösség Atyjának, a püspöknek a feladata, hogy felismerje mi kedvez Krisztus egyháza építésének. A püspök ebből a szempontból pontifex, azaz hídépítő az egyházi közösség különböző igényei között. Ez a püspöki szolgálatnak rendkívül fontos szempontja a jelenlegi történelmi helyzetben, amelyben Bosznia-Hercegovina ismét az együttműködés útjára lépett és építeni akarja a béke és a társadalmi fejlődés jövőjét.
A Szentatya beszédében végül ismét támogatásáról és imáiról biztosította a bosznia-hercegovinai püspököket és Isten bőséges áldását kérte országuk népére, áldását küldve a katolikusokra és minden jóakaratú emberre.








All the contents on this site are copyrighted ©.