XVI. Benedek pápa beszéde a római egyházmegye állandó diakónusaihoz

Az Apostoli Palota Kelemen termében 400 személy vett részt a pápai kihallgatáson Camillo Ruini bíboros helynök és a diákonus képzéssel megbízott személyek vezetésével. A Pápa fogadásra az adott alkalmat, hogy a római egyházmegyében 25 évvel ezelőtt állították vissza az állandó diakonátus intézményét. (Az állandó diakónusok világi személyek, akiket a püspöki konferenciák előírásai szerint képeznek ki mind a lelki életre, mind a rendjükhöz tartozó egyházi szolgálatátokra.)
A Szentatya beszédében szentírási idézetekkel világította meg a diakonátus, a szolgálat értelmét, az önmagát kiüresítő és szolga alakot vállaló Krisztust állítva eléjük példaképül. Jézus az evangéliumban azt mondja tanítványainak: nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon. Az Utolsó Vacsora során is elmagyarázta tanítványainak, hogy úgy van közöttük jelen, mint a szolga és amikor megmosta a 12 lábát ténylegesen a szolgáknak fenntartott cselekedetet hajtotta végre. „A Krisztussal való egység, az imán, a szentségi életen és főként az eucharisztia imádásán keresztül döntő fontosságú a diakónusi szolgálat számára, hogy valóban tanúsítani tudjátok Isten szeretetét” – mondta a Pápa, majd Deus caritas est enciklikája szavai nyomán azt mondta, hogy „a szeretetet valóban meg lehet parancsolni, mivel előbb azt ajándékként kaptuk.” A Szentatya a római állandó diakónusok számára feladatként megemlítette ezért az ingyenesen kapott szeretet továbbadását az embereknek, a szegények szolgálatában, az új szegénységi formákban, pl. azok számára, akik elveszítették az élet értelmébe vetett hitet, a fiatalok számára, akiknek szükségük van őket meghallgatni és tanácsot adni tudó emberekre. Az anyagi szegénység mellett lelki és kulturális szegénységgel is találkozunk, ezért a római egyházmegye különös figyelmet akar szentelni a hit átadása témájának.
A Szentatya köszönetet mondott azért a nagylelkű szolgálatért, amelyet az állandó diakónusok a római plébániákon végeznek főként a keresztségi és családi pasztorációban. Sokan közülük más területen működnek: hivatalokban, kórházakban és iskolákban végeznek szolgálatot. Őket a Pápa a keresztény igazságok melletti tanúbizonyságra buzdította. De nem elég csak szavakkal hirdetni a hitet. Erre emlékeztetnek Szent Jakab apostol szavai: cselekedetek nélkül a hit önmagában halott. Az evangélium hirdetésével együtt ezért tanúságot kell tenni a szeretetről, amely az egyház számára nem egyszerűen szociális gondoskodás, hanem természetéhez, lényegéhez tartozó valóság. Az irgalmasság cselekedeti egészen a kezdetektől szorosan hozzátartoztak a diakónusi szolgálatához. Azt a hét diakónust, akikről az Apostolok Cselekedetei tesznek említést, az asztalszolgálatra választották ki. „Ti akik a római egyházmegyéhez tartoztok – mondta a Szentatya – hosszú hagyomány örökösei vagytok, amely Lőrinc diakónusban ismeri fel sajátságosan szép és ragyogó példáját.” A Szentatya végül arra kérte a római egyházmegyében szolgáló állandó diakónusokat, hogy segítsék azokat a sokszor távolról érkező szegényeket, akik kopogtatnak a plébániák ajtaján, hogy szolgálatukon keresztül a szegények felismerjék, hogy Isten gyermekeinek nagy családjához, az Egyházhoz tartoznak. Mária, az Úr alázatos szolgáló leánya és vértanú Szent Lőrinc diakónus oltalmazzák őket szolgálatuk során.