A szentszéki diplomácia "titka" - Pintér Gábor prelátus a vatikáni diplomácia működéséről

Pintér Gábor prelátus, a skandináviai apostoli nunciatúra tanácsosa foglalta össze hallgatóinknak a szentszéki diplomácia aktuális kérdéseit.

A diplomáciáról és a diplomatákról szóló hírek rendszerint akkor sűrűsödnek meg és válnak fontossá az írott és elektronikus sajtóban, amikor egy-egy súlyos nemzetközi konfliktus kirobbanásakor a politikusok százai és az emberek milliói tőlük, az ő helyzet- és emberismeretüktől, kitartó erőfeszítéseiktől várják a problémák gyors és hathatós megoldását. Természetesen mi, diplomaták nem csak akkor dolgozunk, amikor erről beszámol a média, hanem folyamatosan, gyakorlatilag az év 365 napján, ám lehetőleg minden látványosságtól mentesen. A diplomácia lényegéhez tartozik a diszkréció, a feszültségek „színfalak mögötti” elsimítása, a mindenki számára elfogadható közjó csendes keresése, a különböző népek, országok, kultúrák, vallások, politikai és gazdasági szempontok háttérben történő, békés, nyugodt egyeztetése. Valószínűleg ezért tartják a diplomáciát oly titokzatosnak és kiismerhetetlennek. Pedig szó sincs erről. Én a diplomáciát egy mindig mosolygó, tapasztalt, jóindulatú s igen bölcs nagymamához hasonlítanám, aki képes arra, hogy óriási családját tapintatosan, halk szavúan, szinte észrevétlenül, ám határozottan összetartsa, koordinálja és jó irányba vezesse; egy olyan nagymamához, aki sokat tud, de keveset beszél, aki óvja a család harmóniáját, s akinek békítő szavai a legharagosabb szívet is megpuhítják. Tulajdonképpen ugyanez a feladata a diplomáciának és a diplomatáknak a népek hatalmas családjában, a nemzetközi közösség életében.

Az elmúlt hetekben újabb bizonyságot szerezhettünk róla, hogy milyen elengedhetetlenül fontos szolgálat ez. Több milliárd ember figyelte aggodalommal, miként ér véget az a komoly válság, mely a Mohamed-karikatúrák kapcsán alakult ki a skandináv és muzulmán országok között. Hallhattunk tiltakozó nagykövetekről, hibákat elkövető politikusokról, félreértelmezett szabadságjogokról, emberi életeket követelő, igazolhatatlan erőszakról. A híradások elemzései manipulációról és politikai haszonlesésről, valamint felelőtlenségről és gazdasági veszteségről szóltak – miközben hatalmas lángokkal égő nagykövetségi épületek látványa döbbentett meg tömegeket. A több hétig tartó, felkavaró jelenség ma már túlmutat önmagán és akaratlanul is megerősíti a diplomácia pótolhatatlan küldetését. Hiszen e krízis kezelése, az indulatok lecsillapítása, egymás kölcsönös tiszteletének helyreállítása, a nemzetközi kapcsolatok stabilizálása ismét csak a diplomácia láthatatlan csatornáin keresztül volt lehetséges, több száz diplomata közös, megfeszített munkájának eredményeként.

Tudom, a Kedves Hallgató most felteszi magában a kérdést, amit az elmúlt napokban sok újságírótól is hallottam: mit tett a pápai diplomácia, mit tettünk mi, vatikáni diplomaták a nehézségek megoldásáért. Erre konkrétumokkal nyilvánvalóan nem válaszolhatok. Ám, egy közvetett példát elmondok: az észak-európai országok katolikus püspökeinek közös konferenciája – kormányokat és minden más nemzetközi vagy egyházi szervezetet megelőzve – elsőként adott ki nyilatkozatot arról, hogy szolidáris a vallási érzéseikben megbántott muzulmánokkal, hogy nagy értéknek tartja a vélemény- és sajtószabadságot, de ez nem sértheti mások vallási értékeit és a vallásszabadságot, s hogy semmilyen indok sem támaszthat alá erőszakos cselekményeket. E világos nyilatkozatot a skandináviai mecsetek szinte mindegyikében felolvasták az imámok, s néhány órán belül fontos hírré vált több arab országban is. A visszajelzések szerint, elsősorban itt, az észak-európai nagyvárosokban, több, mint harminc kétes kimenetelű tüntetést mondtak le a katolikus püspökök nyilatkozatának következtében.

Hosszan sorolhatnám a szentszéki diplomácia közvetítői tevékenységének sikereit, a nemzetközi közösségben játszott kiemelkedő szerepét a béketeremtésben – sok más mellett csak az utóbbi évekből megemlítve Mozambik, Angola és Szudán polgárháborúinak befejezését, a Burundiban és Ruandában végbement tömegmészárlások megfékezését, Kelet-Timor függetlenségét, vagy a volt jugoszláv államok közötti békekötést. Az idő szűk korlátai itt megállítanak, hiszen nem az eredményeket akarom kiemelni, hanem a szerteágazó feladatok mibenlétét hangsúlyozni A vatikáni diplomácia, a maga 1600 éves múltjával és tapasztalatával, megfontoltsággal párosult intenzitásával egyedülálló tekintélyre tett szert az idők folyamán, mely az elmúlt évtizedekben különösképpen megerősödött. Ennek oka és küldetésének lényege, hogy az Isten és az ember közötti meghatározó kapcsolatot szem előtt tartva, élő lelkiismeretként működik a nemzetközi közösség életében. A szentszéki diplomácia már régen nem szorítkozik csupán a katolikus egyház szabad működésének biztosítására, hanem a vallásszabadság valamint az egyenlőségen és egymás tiszteletén alapuló többi szabadságjogok teljes kiterjesztéséért tevékenykedik. Fáradhatatlanul dolgozik az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglaltak maradéktalan betartatásáért. Nem szűnik meg szót emelni az emberi méltóság és a legalapvetőbb emberi értékek tiszteletben tartásáért.

Igen, ha titokról kérdeznek, akkor mindig és mindenkinek csak azt mondhatom: a szentszéki diplomácia titka abban rejlik, hogy képes minden politikai és gazdasági érdek fölé emelni, minden megkülönböztetés nélkül, a legfontosabbat, magát az Embert.