2006-02-15 16:59:52

Testvérvárosi kapcsolatra lép Wadowice és San Giovanni Rotondo


60 évvel azután, hogy Karol Wojtyła atya, fiatal lengyel pap Olaszországba érkezett tanulmányai folytatására, testvérvárosi kapcsolatra lép egymással San Giovanni Rotondo, ahol Szent Pio atya élte le életét, és Wadowice, II. János Pál pápa szülővárosa.
Karol Wojtyła 1946. november második felében érkezett Rómába, hogy az Angelicum pápai egyetemen szerezze meg teológiai licenciátusát. Ekkor hallott először a stigmatizált kapucinusról és elhatározta, hogy személyesen felkeresi dél-olaszországi távoli kolostorban. Erre a találkozásra 1948-ban, a Húsvét utáni héten került sor, és attól kezdve mély szálak fűzték egymáshoz a későbbi szentet és a későbbi pápát, aki boldoggá, majd szentté avatta a hit e nagy tanúját. 14 évvel később, amikor Karol Wojtyła krakkói püspök lett, két levelet intézett Pio atyához. Az elsőben arra kérte, hogy imádkozzon egy négy gyermekes rákbeteg családanyáért, majd a másodikban megköszönte Pio atya közbenjárását, a kért kegyelem kieszközlését. 1974-ben a krakkói érsek már bíborosként tért vissza San Giovanni Rotondoba, hogy ott ünnepelje pappá szentelésének 28. évfordulóját, majd pápaként 1987. május 23-án kereste fel a Gargano völgyében fekvő kolostort és szentélyt, ahol szabadtéri szentmisét mutatott be. A teret ma a Pápa Parkjának hívják. Ekkor a Szentatya letérdelt Pio atya sírjánál, mintegy előre boldognak és szentnek ismerve el a misztikus kapucinus szerzetest. II. János Pál végigjárta a Pio atya által alapított kórházat, a Szenvedés Enyhítésének Otthonát, annak minden termét felkereste késő estébe nyúló látogatása során.
Tavaly októberben San Giovanni Rotondo polgármestere, a város egy küldöttségének élén Wadowicében járt, ahol a helyi vezetőkkel egyetértésben döntöttek a testvérvárosi kapcsolat létrehozásáról. A két város lakói így akarják megpecsételni korunk két nagy hitvallójának mély barátságát. San Giovanni Rotondo városi elöljáróságának közleménye szerint a terv néhány hét múlva valósággá válik.

 







All the contents on this site are copyrighted ©.