2006-02-15 17:39:53

Bill Gates adománya a Szent Egyed Közösség AIDS ellenes programjának


A Szent Egyed Közösség bejelentése szerint Bill Gates, a Microsoft elnöke 3 évig évente 200 millió dollár adományt nyújt a közösség „Dream” elnevezésű afrikai AIDS ellenes megelőző programjának. A nagyvonalú gesztust Vincenzo Paglia, Terni püspöke, a Szent Egyed Közösség lelkivezetője méltatta: „Ismerjük Bill Gates mély elkötelezettségét a probléma iránt és reméljük, hogy az együttes összefogás hozzájárulhat Afrika megmentéséhez.”
A „Dream” program (megnövelt gyógyszer-készlet az AIDS és az alultápláltság ellen) már működik Mozambikban, Malawiban, Tanzániában és Kenyában és más afrikai nemzetek felé is igyekszik terjeszkedni. Eddig 20 ezer HIV fertőzött személyt vontak be a programba, akiket ingyenes élelmiszer-ellátásban részesítenek. A jelek szerint a program hatékony módszernek bizonyul az AIDS kezelésében és a megelőzés terén Afrika Szaharától délre eső részén. Ennek köszönhetően a HIV fertőzött anyáktól született gyermekek 97%-a egészségesen jött világra és a felnőttek 90%-a a terápiának köszönhetően egy viszonylag normális életvitelt nyert vissza. A Dream egyike azon kevés megelőzési és kezelési programoknak, melyeknek a helyi szakértők kiterjedt hálózatát sikerült létrehoznia, akik továbbfolytatják az AIDS kezelést Afrikában.







All the contents on this site are copyrighted ©.