2006-02-07 18:24:13

Kitüntetés Navarro Valls szentszéki szóvivőnek


A spanyol Joaquín Navarro-Valls, a Szentszék sajtótermének igazgatója újabb kitüntetésben részesült az Olasz Sajtóirodák újságíróinak országos Társulata részéről. A kitüntetést szombaton adták át Torinóban. Az ünnepség során Navarro Valls II. János Pál pápára emlékezett, aki mellett annyi éven keresztül szolgálta a Szentszéket. Szavai szerint ez az elismerés nem annyira a szóvivő személyének szól, hanem inkább a nagy pápa emlékének. Felidézte a Pápa haláltusájának napjait, Róma, majd Itália, végül az egész világ válaszát. Olyan jelenségről van szó, amellyel egyetemi tanulmányok foglalkoznak, és amelyet még alaposan meg kell vizsgálni, hogy egész mélységében megértsük. A Pápa egyik legnagyobb érdeme az volt, hogy a katolikus világon túlmenően is meg tudta szólítani az embereket. Navarro Valls személyes emlékei közül felidézett egy Valle d’Aosta-i erdei kirándulást, amely során megkérdezte II. János Páltól, hogy feltehet-e egy ostoba kérdést. Ő azt válaszolta, hogy szereti az ilyen kérdéseket. Ha a négy evangéliumból egyetlen mondatot kellene megmenteni, melyiket választaná. A Pápa válasza a legkisebb habozás nélkül János evangéliumának szavait idézte: „Az igazság szabaddá tesz titeket.” Navarro Valls kifejezetten szakmai kérdésekkel kapcsolatban még hangsúlyozta, hogy a sajtóirodák számára az elsődleges követelmény az, hogy szavahihető legyen a tájékoztatás. Hozzátette azt is, hogy a szavahihetőség nem adott dolog, naponta meg kell érte küzdeni. Az újságírói munkáról szólva ezt mondta: vannak olyan újságírók, akik nem igaz dolgokat mondanak, hanem mások gondolatait ismétlik, mert se kedvük, olykor pedig idejük sincs ahhoz, hogy utána járjanak annak, hogy igaz-e vagy sem, amit leírnak. A szakmának ma ez az egyik nagy kockázata. Arra a kérdésre, hogy változott-e a kommunikáció az új pápasággal, a Szentszék szóvivője így nyilatkozott: „A két pápaság között abszolút folytonosság van. Olykor eltolódhatnak a hangsúlyok, megváltozhatnak a prioritások, az érintett témák vagy a nyelvezet, de az egyházban az alapkérdések mindig ugyanazok.”









All the contents on this site are copyrighted ©.