2006-01-30 16:53:19

„Félünk, de az imádságból vigaszt merítünk” – nyilatkozta Emmanuel Delly iraki káld pátriárka a keresztény templomok elleni merénylet után


Vasárnap délután négy óra körül sorozatos autóbomba-robbanás rázta meg a bagdadi és kirkuki keresztény templomok környékét. „Istennek hála, kevés az áldozat és az épületekben is csak kisebb kár keletkezett. Félünk, de hisszük, hogy az imádság vigaszt nyújt” – mondta az AsiaNews missziós hírügynökségnek Emmanuel Delly káld pátriárka. A bombák a délutáni liturgia végén robbantak szinte egy időben. Kirkukban a Szűz Máriának szentelt katolikus templom előtt következett be a robbanás. Louis Sako püspök megerősítette, hogy egy katolikus fiatal meghalt a merényletben, egy hívő pedig megsérült, további két járókelő életét vesztette. A kirkuki ortodox templom közelében fölrobbant autóbomba hat embert sebesített meg. Bagdadban a Szent József katolikus templom közelében, míg Nidhalban egy anglikán templom előtt lépett működésbe a robbanószerkezet. Az országban nemrég lezajlott választások óta ez az első ilyen jellegű terrortámadás.
A Szent Egyed közösség közleményben ítélte el a merényletsorozatot, fájdalmát és aggodalmát fejezve ki az iraki keresztény közösségek miatt. Ezek a cselekedetek jól tükrözik az ország biztonságának törékenységét, különös tekintettel a keresztény kisebbség helyzetére. A vak terrorizmus arra az ősrégi keresztény közösségre sújt le, amely Irakban még jóval az iszlám megjelenése előtt gyökeret vetett és amely kiveszi részét az iraki nép szenvedéséből és megpróbáltatásaiból – folytatódik a Szent Egyed közösség közleménye. Az Irakban élő különböző etnikai és vallási csoportok között a keresztények értékes részét alkotják annak a vallási pluralizmusnak, amely elengedhetetlenül szükséges az ország békés és demokratikus fölépítéséhez. Ezért a Szent Egyed közösség erőteljesen felhívja a nemzetközi közösség figyelmét arra, hogy a keresztényeknek mekkora árat kell fizetniük az Irakban pusztító konfliktusban, továbbá arra, hogy a keresztények elleni támadások az iraki demokrácia építését is veszélyeztetik. Szolidaritásunkat fejezzük ki az iraki keresztény közösségek és Emmanuel Delly káld pátriárka iránt, imádkozunk Irak és a Közel-Kelet békéjéért – olvassuk még a Sant’Egidio közösség közleményében.
2004. augusztusában moszuli és bagdadi templomok ellen követtek el merényletsorozatot, amely több, mint tíz ember halálát okozta és mintegy száz sebesültet hagyott maga után. A 24,2 millió lakosú Irakban körülbelül 800ezer keresztény él.








All the contents on this site are copyrighted ©.