XVI.Benedek pápa Deus caritas est k. enciklikája - Bevezető gondolatok az enciklika ismertetéséhez 1.rész

„Szeretet az Isten: aki szeretetben, él Istenben él, és Isten őbenne” (1Jn 4,16) – Szent János apostol első levelének csodálatos mélységű mondatával kezdődik XVI. Benedek pápa első, sokat várt enciklikája. A cím mindig program is: tömörségében kifejti nem csak az enciklika tartalmának magvát, de a megkezdődött pontifikátus szellemi-lelki irányvonalát is. VI. Pál Ecclesiam suam-ja a pápa egyházszeretetéről s egyházszemléletéről tanúskodott, II. János Pál Redemptor hominis-a pedig kifejezésre juttatta, hogy az akkor nemrég megválasztott pápa tanításának szívébe az embert, az emberi lét problémáit és nagy kérdéseit, megváltásra való vágyakozását helyezi.
XVI. Benedek épp ezért az enciklika előszavában kifejti és megindokolja téma- és címválasztását, mégpedig kettős módon.
Az első indok teológiai-isteni természetű. János levelében a címadó mondat előtt a következő megfogalmazás szerepel: „Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket, és hittünk benne” (1Jn 4,16). A teológus-pápa ebben a mondatban a keresztény hit lényegi magvát látja megmutatkozni, amelyet így fogalmaz meg: „A keresztény lét kezdetét nem egy erkölcsi döntés vagy egy nagy gondolat jelenti, hanem a találkozás egy eseménnyel, egy személlyel, aki az életnek új távlatot és ezáltal meghatározó irányt ad” (DC 1).
Ez a hit-megfogalmazás gyümölcse annak a hatalmas megújulásnak, amely a Szentlélek kegyelméből osztályrészéül jutott a katolikus egyháznak az elmúlt században. A legnagyobb teológusok jutottak el arra a meggyőződésre, hogy a keresztény hitet nem lehet pusztán úgy megfogalmazni, mint világnézetet, döntést, választ és engedelmességet Istennek – a hit személyek közötti, Isten és ember közötti valóságát legalkalmasabban a szeretet szó fejezi ki. Hans Urs von Balthasar könyvének címe – „Glaubhaft is nur Liebe”, vagyis „Csak a szeretet hiteles, hihető” – mintegy mottójává lett ennek az egyre elmélyülő meglátásnak. Magyar nyelven is megjelent egy értékes kötet a Vigilia gondozásában „A szeretetről” címmel (Aa.Vv., A szeretetről /Vigilia könyvek/, Vigilia, Budapest 1987), amelyben Romano Guardini, Joseph Pieper, Karl Rahner, Hans Urs von Balthasar és Jean Vanier mellett az akkor még bíboros, világhírű teológus, Joseph Ratzinger írása is szerepel „A keresztény testvériesség”-ről (209-272). Ebben a szerző megragadja a szeretet gondolatának központiságát mind a hittestvérek, mind a többi ember irányában (228k). Vagyis ilyen szempontból XVI. Benedek első enciklikája szervesen épül úgy a katolikus egyház teológiájának legújabb fejlődésére, mint írójának személyes belső, lelki útjára Istenbe – hogy Szent Bonaventura szavaival szóljunk.
Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ez a személyes, mondhatni a szeretet párbeszédességére alapuló hit-felfogás, kereszténység-szemlélet tanítóhivatali kifejtését II. János Pálnak köszönheti. A lengyel származású pápa perszonalizmusa, amely a filozófiai eredményeket a teológia szintjén kamatoztatta, s amely megnyilatkozásain átfénylett, közvetlen előzménye a mostani dokumentumnak. Ugyanakkor egy teológiai sajátosság is jellemezte II. János Pált: szemben a klasszikus módszerrel, amely az isteni örök igazságokból vezette le az ember konkrét itt és mostjára vonatkozó keresztény tanítást, a boldog emlékű pápa az ember egzisztenciális helyzetéből, drámájából, értelemkereséséből emelkedett fel az isteni igazságok örök szintjére – sajátos, mintegy megfordított lelki-gondolati útirány, amely már az első enciklikában, a Redemptor hominisban megjelenik, de különösen kézzelfoghatóvá lesz a Fides et ratio-ban, ahol a Szentatya ebből a pogány maximából indul ki: „Nosce teipsum” – „Ismerd meg önmagad”. „Az Egyház útja az ember” (RH 14) – mondta II. János Pál.
Nem véletlen, hogy maga XVI. Benedek is hangsúlyozta: a témaválasztás részben már II. János Pál pápasága idején eldőlt, hisz a lengyel származású pápa készült egy ilyen jellegű enciklika megírására. Bizonyos feljegyzések, töredékek el is készültek – ezek felhasználásra kerültek a mostani enciklika megírásakor. Így ez az első dokumentum tekinthető egyben utolsónak is – II. János Pál öröksége megfogalmazódásának. XVI. Benedek így nagy alázattal és szeretettel vállalta fel személyes kötődését elődjéhez, másfelől azt a meggyőződést, hogy pontifikátusa szerves folytatása az elődje által megkezdett útnak.
Ezen teológiai és egyházi háttér csak nagyon röviden sejlik fel az enciklika bevezetésében. Azonban a pápa egyértelműen – követve a fentebb látott alapelvet, az embertől való indulást – megfogalmaz egy nagyon emberi indítékot is, amely első enciklikája megírásakor vezérelte: „Egy olyan világban, amelyben Isten nevéhez olykor a bosszút, sőt még a gyűlölet és erőszak kötelezettségét is kötik, ez [mármint a szeretet] igen aktuális és nagyon konkrét jelentésű üzenet. Ezért első enciklikámban a szeretetről kívánok beszélni, amellyel Isten eltölt bennünket, és amelyet közölnünk kell a többiek felé. Így már meg is lett jelölve ezen levél két nagy része, amelyek között szoros kapcsolat áll fenn. Az első rész inkább spekulatív jellegű lesz, lévén hogy – pápaságom elején – pontosítani szeretnék néhány alapvető tényt, amely a szeretetre vonatkozik, amelyet Isten titokzatosan és ingyenes ajánl fel az embernek, egységben azzal a benső kapoccsal, amely ezen Szeretet s az emberi szeretet valósága között fennáll. A második rész konkrétabb jellegű lesz, ugyanis a felebarát iránti szeretet parancsának egyházi gyakorlatát tárgyalja majd. (...) Vágyam az, hogy nyomatékosítsak néhány alapvető elemet, hogy így felébredjen a világban az elkötelezettség egy új dinamizmusa az embernek az isteni szeretetre adott válaszában” (DC 1).
XVI. Benedek „Deus est caritas” kezdetű enciklikáját bemutató sorozatunkban mi is ezen két rész szerint haladunk a továbbiakban előre:
1) Az első rész a szeretet kifejezésére alkalmas görög szavak nyelvi problematikájától indul, s ezután részletesen kifejti a biblikus szeretet-fogalom illetve a jézusi megfogalmazás sajátosságait, amelynek csúcsa természetesen a szeretet-parancs. „Mivelhogy Isten előbb szeretett bennünket (vö. 1Jn 4,10), a szeretet most már nem egy puszta «parancs» többé, hanem a válasz a szeretet ajándékára, amellyel Isten siet elénk” (DC 1) – írja XVI. Benedek az enciklika előszavában.
2) A második rész leírja, hogy a szentháromságos szeretet miként valósul meg az Egyházban s az egyházi szeretetszolgálat megannyi formájában, struktúrájában. Ez a rész tehát a kézzelfogható, megragadható egyházi élet szintjén fejti ki azt, amit az isteni Kinyilatkoztatás a szeretet természetéről, lényegéről tanít.
(Az összefoglalót Török Csaba atya készítette.)